Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-416

80 416. országos ülés január 10. 1872. Kautz Gyula előadó: Ezen tételre vonatkozólag a pénzügyi bizottság részéről következőket bátorkodom megjegyezni. Először, a személyes járandóságok rovatában a 4. tétel alatt előforduló összeg, mely a magyar határőrvidékre vonatkozik, e helyütt elhagyandó volna. Másodszor a dologi kiadásoknál szintén ugyanezen ezim alatt: határőrvidéki tanfelügyelőség elhagyandó volna. A 4. tétel pedig más szerkezetben következőkép volna formulázandó: „jutalmazásokra, segélyezésekre s esetleg tanfelügyelők helyettesítésére kiküldött miniszteri megbízottak jutalmazására." Egyebekben a pénzügyi bizottság elfogadásra ajánlja e tételt. Gonda László: T. ház! az, a ki csak innen a központról, a kormány székhelyéről, talán még különösebben csakis a kormánynak szemüvegén nézi népnevelési állapotunk mibenlétét hazaszerte, megengedem: láthatja rózsás színben a dolgokat. De bizonyságot kell tennem a valóságról : az életben igen sok nem ugy van, mint állíttatik. A közönséges tapasztalás azt mutatja, hogy egyetlen körülmény az, melyben kitűnő erélyt fejt ki a kormány, s ez a vér és pénzadóra vonatkozó törvénynek végrehajtása oly szigorral, mely nem csak eléri, de még tul is szárnyalja magát az absolutismus és a provisoriumbeli eljárást. A közönség tudja, hogy semmivel nem kevésbé szent és nagyszerű a törvénykönyvben foglalt népoktatási törvény; annak végrehajtása körül pedig egészen ellenkezőt tapasztal, mint az, melyet ecsetelni bátor voltam. Hogy állításaimat példákkal és számokkal igazoljam, bátorkodom röviden kimutatni az öszszeállitást, mely e czélra magyarázatul szolgál. A népnevelési tanfelügyelőségek rovatában találjuk, hogy már eddig működésben van 41 főfelügyelő, ugyanannyi tollnokkal mint segéddel; továbbá 27 másod-felügyelő; ide számítva még 4 kerületi tanfelügyelőt a magyar határőrvidék számára, az összes személyzet 72. Ha működésűknek hatáskörét kívánja valaki tudni, megmondhatja, a ki ismeri az életet hazaszerte, hogy a felekezeti tanintézetekre minél kevesebb befolyásuk, talán épen semmi nincs; legalább a múltból adatokkal bizonyítható, hogy nem volt. Van tehát működési körük a községi iskolákban. Erre nézve, mivel 1870-ben még csak 479 községi iskolánk volt, könnyű kiszámítani, hogy egy-egy tanfelügyelőre hány községi iskola jut. így vannak szintén a tanfelügyelőkkel legszorosabb összeköttetésben álló megyei iskolai tanácsok. Ezek száma 80. Igaz, hogy a t. miniszter urnák múlt évi december 22-ikén mondott és az összes kormánypolitikát igen, de a közoktatási kormánypolitikát semmiben nem igazoló fényes beszédéből ugy értesül lünk, hogy már most 65S-ra megy a községi iskolák száma. De még ekkor is áll az eset, miszerint egy-egy tanfelügyelőre, egy-egy megyei iskolai tanácsra nem esik 10 községi elemi iskola. Hogy a felekezeti iskolákkal hogyan állunk: az eredmény abban van kimutatva, hogy 1862 kapott megintést a központi kormánytól arra nézve, hogy a népoktatási törvény kívánalmainak eleget tenni igyekezzék. De ha megkérdjük az életet és a gyakorlatot: világos, hogy ezen megintésben gyönyörködni fog azon felekezeti iskola, ha ugy lesz, mint eddig volt, éveken át a nélkül, hogy csak egyetlen megközelítő lépést is tegyen a népoktatási tőrvény kívánalmainak kielégítésére nézve. Legszebb minden esetre a vívmányok sorában az, mit a t. miniszter úrtól volt szerencsénk megérteni, hogy ekkoráig mintegy 6000 iskola láttatott volna el tanszerekkel, és ez az, mit elismeréssel kell fogadnunk. De ha ismét felütjük a népoktatási tötvényt, annak 26. §-ában azt találjuk, hogy ama törvény hivatkozik a meggyőződésre; tehát fölebbez maga a törvény ama legmagasabb bíróhoz, ki egyedül van jogosítva közügyeinkben intézkedni és kitől várjuk a teremtő munkát, — hogy végrehajtsa a népoktatási törvényt. Ez a törvény mondja, hogy oly helyeken is, hol a felekezetek tartanak fenn virágzó iskolákat, de mégis azon meggyőződésre jött a község, hogy a községi és hitfelekezeti erők egyesítése mellett még virágzóbb és a törvény kívánalmait még nagyobb mérvben kielégítő iskolákat lehetne felállítani: ezen erők egyesittessenek. Ezen meggyőződés, szerintem, nem tolmácsol egyebet, mint azt, hogy itt kereste a törvényhozás egy nagy mulasztásnak jóvátételét, ama nagy mulasztásét t. i., mely szerint kiindulási pontul föl n^m vette a mindenkit teljes mórtékben kötelező, de egyszersmind ingyenes elemi iskoláztatást. Ennek kárpótlása tekintetéből történik tehát hivatkozás a hazafias meggyőződésre. Ezen hazafias meggyőződést azonban sehol sem látjuk a hazában; — és nem látjuk, hogy a közoktatási kormány ama meggyőződós fejlesztésén, ápolásán működvén, annak folytán sikert, nagy eredményeket, vagy bármily kicsinyt is felmutatni képes volt. Eredményül fel nem mutathatók az általam említett számok, a községi iskolák létszáma; —- nem különösen akkor : ha számba veszszük, hogy a legtöbb községi iskolát legnagyobb részt államköltségen kell oda emelni, hogy a törvény kívánalmainak megfeleljenek? Én tehát, t. ház! midőn a népnevelési tanfelügyelőségekről szólok, mindig összeköttetésbe hozom a kormányt a néppel, vagyis a tanfel-