Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.
Ülésnapok - 1869-412
412. országos ülés deczember 22. 1871. 55 Ezen tény constatálása után szabadjon azokra, mik itt felmondattak, azon aggodalmak, melyek nyilvánultak, eloszlatására, habár röviden is, felelni. (Halljuk!) Megjegyzem azonban, hogy feleleteimben azon leszek, hogy az objectiv szempontot soha el ne téveszszem; {Helyeslés) mert a személyeskedés terére sem állásomnál, sem természetemnél fogva nem léphetek, arra lépni nincs szándékomban. (Átálános helyeslés.) Nem irigylem senkitől a babérokat, melyeket e téren aratni lehet; de azokban osztozkodni sem kívánok (Helyeslés); nyugodjanak azokon, én nem fogom őket abban háborgatna (HelyesUs.) Áttérek most a tárgyra. Az összes oktatásügynek alapját a népoktatás, a népnevelés képezi. Sok itt a hiány, nem tagadom; de méltóztassanak megfontolni, hogy Európa többi országaiban mennyi időbe és mennyi áldozatba, mennyi fáradságba került, hogy azon polczára jussanak az oktatás ügyének, melyen most állanak. Néhány év, néhány hó alatt pótolni, helyre hozni, mit évek hosszú során át mulasztottunk, tán a körülményeknél fogva mulasztanunk kellett, merően lehetetlen. Lehet rövid idő alatt hadsereget előteremteni, lehet vasutakat építeni; de nemzeti műveltséget rövid idő alatt előteremteni lehetetlen. (Helyeslés.) Itt szellemi erőkre: itt tanítókra van szükségünk, itt nemzedékek kívántatnak. (Helyeslés.) Méltóztassanak megnyugodva lenni, hogy ha rövid idő alatt nem is mutathatjuk fel törekvéseink teljes sikerét; ha ez irányban tovább haladunk, ha úgy, mint most itten, mindnyájan egyetértve, vállvetve, megfeledkezve a pártok különbségeiről, az oktatás terén azon leszünk, kogy mindinkább tökélyesbüljünk: akkor haladni fogunk és el fogjuk érni kitűzött czélunkat, azon színvonalára fogunk emelkedni a műveltségnek, melyen Európa leginkább előhaladott nemzetei állnak. Az 1868. XXXVIII. törvényczikk hiányait nem tagadom, nem tagadhatom; azonban azt hiszem, hogy valamely törvénynek megváltoztatását idő előtt rögtönözni nem igen tanácsos. Alig néhány éve, hogy érvényben van e törvény és fölismertük már is több hiányát, felismerni fogjuk még a többit is; akkor lesz ideje rendszeresen, sistematice a törvény átalakításához, változtatásához fogni. Foltozgatás — mint mondatott •— itt a bajon nem segítene. Ha valahol, úgy az oktatás terén a következetes haladásnak szükségét el kell ismerni, és ezt csak akkor eszközölhetjük: hogy ha a törvénynek hiányait nem rögtönözve, hevenyészve, hanem a tapasztalás nyomán egész kiterjedésében orvosoljuk. Addig is legyünk azon mindnyájan, kiknek hivatásuk — én részemről azon leszek, — hogy a törvényt ugy létesítsük, ugy foganatosítsuk, a mint azon nagy szellem óhajtá, mely azt az ország törvényhozása hozzájárulásával alkotta, a mint azt az ország java megkívánja követeli. Nincs okunk — én legalább azt hiszem — e tekintetben elcsüggednünk és azt állítanunk, hogy tespedés állott be; ha nem is történik minden, mit óhajtunk mit én is óhajtanék, de történik. Múlt évben 1870-ben 479 községi iskola volt, ez évnek végén 658; a felekezetek hasonlag iparkodnak iskoláikat tökéletesíteni, fejleszteni. Nagyok az akadályok; el volt ismerve töb' bek által, hogy a szegénység, a közöny, némelykor a viszonyok mostohasága gyakran meghiúsítják a legjobb akaratot is. A kormán}^ részéről történik minek történnie kell. 1682 felekezeti iskola valláskülönbség nélkül meg lett intve, hogy feleljen meg a törvény követelményeinek. Igaz, mint mondatott, hiányában vagyunk a tanodái épületeknek, nagy a tanítók materialis, nagy itt-ott szellemi szegénysége, hiányosak taneszközeink. Eögtön mindezen bajokon segíteni nem lehet; de segítettünk, a mennyire tehettük. Ebben az évben a tanodák építésére 116 ezer írtnál többet költöttünk. A tanítók szellemi életének emelkedésére az idén is folytattattak a pót-tanfolyamok, a melyek 39 helyen tartva, a legszebb sikert mutatták. Tavaly 1500an, az idén 4200-nál többen vettek részt ezen oktatásban. Ezen folyamban megmutatták nekik a taneszközöket, megmondották hogyan kell azokkal bánni, hogyan kell azokat alkalmazni. Hazatértek ismeretekkel gazdagabban, és az ismeretek szerzett tőkéjét dúsan kamatoztatni fogják iskoláikban. És e póttanfolyamnak — hiszem — közvetve igen nagy hatása lesz a népiskolák fejlesztésére, az összes iskolák ügyének előmozdítására. Hozzájárult a felnőttek oktatása. 23 ezernél többen vettek abban részt. Most ismét megindultak az ily tanfolyamok, s reménylem, hogy annyi, talán még nagyobb számmal fognak abban résztvenni. Nincsenek — ugy volt mondva — taneszközeink. A mi e részben történhetett, az megtörtént. Közel 6000 iskolát szerelt fel a vallás- és közoktatásügyi minisztérium taneszközökkel ; — taneszközökkel, melyek a világkiállításon is elismerésre találtak; miről az ottani bíráló bizottságnak Ítélete tanúskodni fog. így t. ház! a népnevelés és oktatás terén történt az, ami viszonyainknál fogva történhetett. Nem mondom, Hogy nem történhetett volna több, de egy csapással minden hiányt megszün-