Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-412

48 *12. országos ülés deczember 22. 1871. eme sarkalatos rendeleteit csak igen hézagosan, igen tőkéletlenül foganatosította. Nem fekszik előttünk a törvény által évenként beterjesztetni kivánt jelentés, s igy nem szólhatok oly tüzetesen, oly alaposan e tárgyhoz, mint tehetném különben. Ez a t. miniszter urnák hibája. De a mennyit saját tudomásom, saját tapasztalásomból ismerek: az igen is feljogosít arra, hogy az imént előadott vádat emeljem. Sem a tankötelezettség, sem a törvénynek azon rendelete, a mely a felekezeteket iskoláiknak a törvényhez idomitására kötelezi, nem hajtatott végre és: miért t kérdem én. A magyarázat nem nehéz. Vannak okok, melyeket mellőznünk nem lehet, ilyenek a tankötelezettség dolgában - a szülők szegénysége ; néhány községi elöljáróságnak hanyagsága. De ott is, hol ezen okok fenn nem állanak: én a végrehajtásban léhaságot, hanyagságot tapasztaltam, s ugyanazt tapasztaltam azon törvény irányában, mely a felekezeteket arra kötelezi, hogy iskoláikat a szükséges kellékekkel felszereljék. Itt is, megengedem, hogy hasonló nehézségek állanak fenn, részint szegénység, részint indolentia. De a törvény sok helyütt ott sincs végrehajtva, hol ezen okok, hol ezen akadályokon egy kis jóakarattal, egy kis utánajárással könnyű lett volna segíteni. Igen jól tudom, hogy a t. miniszter ur, miután maga mindenütt nem lehet, azért erkölcsileg nem is felelős; de felelős annyiban, a mennyiben a tanfelügyelésre kellőleg nem ügyel. A tanfelügyelőkről gyakran volt már itt a házban szó, s alig találkozott valaki még a jobb oldalról is, a ki azokat védelme alá vette volna. A tanfelügyelők nagyrészt sem szakképzettség, sem buzgóság tekintetében nem felelnek meg a bennök vetett bizalomnak. A t. miniszter urnák ennélfogva kötelessége volna azokra minél szigorúbb felügyeletet gyakorolni. Egy t. képviselőtársunk, gondolom Schwarz Gyula t. barátom, egy igen drasticus esetet emiitett fel tegnapi beszédében arra nézve, hogy mikép érti némely tanfelügyelő a maga hivatalos kötelességét. Engedje meg a t. ház, hogy én nem ugyan egészen hasonló, de mégis említésre méltó másik adattal szolgáljak Egy tanfelügyelő egy főszolgabíróval találkozván, a tanfelügyelő barátjától azt kérdé, ha ismeri-e „N. N."-t, a ki állítólag járásában lakik? Nem ismerem —•- viszonzá a főszolgabíró, — pedig én minden embert ismerek járásomban, csak a tanfelügyelőt nem. A tanfelügyelő elpirult, mit válaszolt? „Ismerhetnél pedig, mert már 2 iskolát látogattam meg járásodban". Másfél éve volt hogy hivatalban volt, midőn e szavakat ejtette, pedig a törvény arra kötelezi a tanfelügyelőt, hogy minden évben látogassa meg a kerületében lévő iskolákat. Én, t. ház, midőn ily hanyagságot látok: szükségképen azt kérdezem, hogy ez nem tulajdonitandó-e némi részben a kormánynak ? mert lehetetlen, hogy a maga közegeire nagyobb hatást, nagyobb befolyást ne gyakorolhatna. És mit találtam? Azt találtam, hogy igenis e részben vádolható a minisztérium, mert nem foganasitotta azon törvényt, mely a hitközségi iskola átalakítását követeli. Miért? részben azért, mert a felekezeti szellem felköltésétől fél, fél a papoktól, mint már előbb mondám, és a közös iskolák által viselendő költségeket nem meri elvállalni. Mert ha a felekezeti iskola nem felel meg a czélnak: akkor azt a kormány közös iskolává alakítja, s ez természetesen költségbe kerül, a minisztérium pedig mindenre, csak az iskolaügyre nem talál a kincstárban összegeket. Igyekeztem bebizonyítani, t. ház, felállított tételeimet, azt, hogy azon irány, azon szellem, mely a vallás- és közoktatási minisztériumban uralkodik : nem a szabadelvüség iránya, és hogy a végrehajtás bátortalan és erélytelen. Köszönöm a t. háznak becses figyelmét, melylyel gyarló beszédemet meghallgatni méltóztatott; a t. miniszter ur pedig engedje meg, hogy- arra kérjem, miszerint jövőre nézve politikájába több szabadelvüséget önteni, s a végrehajtásban nagyobb erélyt tanúsítani méltóztassék ; és ha ismét költségvetést készit, legyen szives megemlékezai arról, hogy a magyar nemzet, a mint egyrészt a meddő költségeket kerülni óhajtja; ugy a közoktatásra, különösen a népnevelésre nagyobb áldozatokra is hajlandó. (Helyeslés a szélső balon.) Miletics Szvetozár: T. ház! Mielőtt a vallás- és közoktatásügyi költségvetéshez szólanék, bátor, sőt némileg felhiva is vagyok észrevételeket bocsátani előre a czélból, hogy az ellenünk fennálló szenvedélyes előítéleteket elhárítsam, vagy legalább, hogy az ellenünk tett szemrehányásokat visszautasítsam. Ámbár mi, kik nem a magyar nemzetiséghez tartozunk: nem egyetlenek vagyunk, kiket a t. ház, vagy legalább a háznak többsége nem hallgat meg; de ez mégis gyakrabban és nagyobb mértékben velünk meg történik. Hogy is ne, ha látjuk, hogy nemcsak a magyarországi lapok szidják, sőt izgatják föl ellenünkben a magyar közvéleményt, hanem Pestmegye jobboldali párt bizottmánya maga a magyar ellenzéket a magyar nemzetelőtt nyíltan azzal gyanúsítja és azzal vádolja, hogy mi a magyar nemzetiségekhez tartozók, akik baloldalon ülünk, mi, a pestmegyei jobb-