Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-420

430. országos öiés január 15. 1872. 195 A ezölöpös lakóknak parittyáját évezredek választják el a jelenkor mitrailleuseitől. Itt lehet tanulmányozni a kövek jegeczedését is kezdve a borostyánkőtől, mely olykor egyes vízcseppeket, sőt apró rovarokat is felvesz magába, egész a gyémántig, mely minden tisztátalanságot magából kidob, nem vesz fel semmit, csak fényt és világosságot. Itt lehet látni t. ház az egykori hősök örök időkre készült gránitszobrait, miut porladoznak el termő humussá; mig másfelől a hajlékony agyag kemény sziklává tömörül, hogy idővel abból talán ismét szobrokat emeljenek, ismét örök időkre egy még nem született hősnek, valamely még nem létező múzeum számára. A múzeum eszméje t. ház, magában foglalja compendiumát mindannak, a mi a föld színén létezik, mindazt, minek létezéséhez napfény, föld, levegő szükségeltetik, sőt felássa a földgyomrát ásványok után, meghalászsza a tengert, s nem mondanók sokat, ha azt állítanám, hogy a múzeum több, mint a jelen és múltkor Noé bárkája. Noé bárkájában nem voltak halak és hüllők: a múzeumban vannak. Ott megtalálhatni a glebae adstrictust, a feudális kor parasztját, a földhöz ragadt spongiát, megtalálhatjuk az aether betyárját, a lég szegény legényét a sast, feltalálhatjuk t. ház a heringet, (Derültség), mely anynyira érzékeny, hogy a legkissebb durva érintésre szörnyet hal. Nem jó lenne hát politikusnak. Ott megtalálhatjuk a polypot, mely, — hogy ugy mondjam — „sérthetetlen", azt nem lehet sem késsel megölni, sem bottal agyonütni! A hány darabra vágják : annyi állat lesz belőle, szóval érzéketlen a szúrások, érzéketlen a döfések iránt. Ep ezért azt hiszem, jó lenne színházi intendánsnak. Azonban, t. ház, találhatunk ott politikai jelleggel biró egyéniségeket is ; ott vannak pl. az amphibiumok, méltóztatnak tudni ezek a szárazon és vizén egyiránt élnek, azaz egyik párthoz sem tartoznak; ott vannak a sikamlós angolnák, nem lehet őket megfogni, és ezek a tenger diplomatái; ott vannak a szinöket változtató ehaméleonok : ezek tanulmányul szolgálhatnak azon politikusok számára, kik szellemi tőkéjűket minden időben, minden viszonyok közt kamatoztatni akarják; föltalálhatjuk a tevét is, - ez az állat arról hires, hogy egy feje, de két gyomra van, mintha felbátorítana némely képviselő urat, kinek szintén egy feje, de több gyomra — akarom mondani több hivatala — van. Ott vannak, hogy többet ne mondjak a verebek, melyek Sátor-Alja-Ujhelyen nyertek oly nagy hírt. Ezen verebek 1867. óta azt csiripelik: jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok; de ezt az ellenzék nem akarja elhinni. A végtelenségig lehetne vinni annak elsorolását, hogy mi található ott minden; de ebből is láthatja a t. ház, hogy a múzeum több a Noé bárkájánál. Valóban, t. ház, az a világ története ! Magának az emberi civilisationak története! Ha akarom az ásvány, növény és emlősök civilisatiojának története! Ha akarom egy kis kosmos dióhéjba szorítva. Ha akarom a lót illustrált albuma. Mindezt tudja a t. ház: én csak azért említettem, hogy rámutassak a tárgy fontosságára; mert ha a múzeum mint múzeum oly fontos : akkor fontos azon állás is, mely arra van hivatva, hogy ezt a fontos intézetet vezérelje, igazgassa. Ha az igazgató állása fontos, fontosak az igazgató szavai és nyilatkozatai is, főképen fontosaK azok, melyeket a képviselőházban épen a budgetvita alkalmával, tehát épen a múzeum érdekében tesz. A múzeum fentartásának gondja a miénk ; de a múzeum szellemi gyümölcse nem kizárólag a miénk ! A múzeum, mint mondám, közősügy, közös birtoka az emberiségnek, közbirtoka a közművelődésnek ! Azt elmondhatják, hogy közjogi vitatkozásainkat nem érti a külföld, hogy annak tanulmányozására nincs sem kedve, sem ideje, érzéke ; de a múzeum ügye érdekli a küföldet, és érti is, jobban érti, mint mi !Ennek tanulmányozásához van ideje, van pénze, van akarata is, épen azért fölötte fontosak azon szavak, melyeket az igazgató mondott, mert ezen szavak irányadók lehetnek a mi mivelődésünk fokának megítélésében ! Óhajtottam volna, ha Pulszky képviselő ur, midőn tegnapelőtti beszédét tertotta: e szempontot egy perczig sem tévesztette volna szem elől. De fájdalommal kell constatálnom, hogy ő ezen szempontot többször elfeledte. Lássuk mindjárt beszéde elejét. A bevezetésben Szathmáry képviselőtársunknak, ki neki szemrehányásokat tett, igy felelt: „Féltem," ő félt (Derültség), „hogy Szathmáry képviselő ur oly hiányokat fog fölfedezni, melyeket még én sem ismerek, de megörültem, midőn láttam, hogy azokat sem mondotta el mind, melyeket én ismerek." Ha Pulszky ur szivén hordja a nemzeti múzeum ügyét, a min senki sem kételkedik: óhajtania kell, hogy a hiányok fölfedeztessenek, s nem félnie kell ettől, hanem örülnie kell rajta; mert hogy a hiány orvosoltathassók: szükséges, hogy az fölfedezve legyen. Ő azonban attól félt, hogy fel fognak a hiányok fedeztetni. Es minek örült? Annak, hogy nem fedeztettek fel a hiányok. Mintha bizony a hiány csak akkor lenne hiány, ha az fölfedeztetik, mintha biz a hiány megszűnnék hiány lenni, ha az nem fedeztetik fel. A müveit külföldnek igen finom érzéke van az ilyen 25*