Képviselőházi napló, 1869. XX. kötet • 1871. deczember 21–1872. január 23.

Ülésnapok - 1869-420

196 420. országún ülés január 15. 1872. dolgok iránt, és félek, hogy roszul fognak bennünket megítélni Pulszky képviselő urnák ezen frivol logikája folytán. De én ismerem Pulszky képviselő ur buzgóságát, ismerjük mindnyájan és azon elégtételt adhatom neki, hogy Pulszky képviselő ur szavait Pulszky igazgató ur nem érdemli meg. Van azonban a dolognak még egy oldala. És ez az, hogy Pulszky képviselő ur több hivatalt tölt be, mint ezt maga bevallotta. Aminap ő rendezte a nógrádi eseményeket is. Oly egyénnél, a ki több állást tölt be: könyn}

r

en megtörténhetik, kivált ha kissé szórakozott, hogy egyik állásból a másikba képzeli magát, és feleletében fölcseréli az álláspontokat. Lehet, hogy tegnapelőtt, midőn beszédéhez fogott: a nógrádi események alakja magasodott fel előtte és ezen szempontból felelt. 0 félt, hogy Szathmáry képviselő ur oly vádakat, eseményeket fog felhozni, melyeket a világ még nem ismer; de örült, midőn látta, hogy még azokat sem hozta fel, melyeket mindenki ismer! így aztán van a dolognak értelme. —• Átalában meglepett engem azon hang, melylyel a múzeum igazgatója a múzeum tárgyairól szólott: „A békák a pálinkában még várhatnak : jó dolguk van ott l" Ha a múzeum igazgatója igy nyilatkozik a múzeum tárgyairól, akkor nem csodálkozom, ha mások, laikusok, a rovarokat aszalt férgeknek, a reliquiákat ócska vasdaraboknak tekintik. Ily nyilatkozatok többet árthatnak nekünk, mint mennyi hasznot hajtanak a szekrénybe zárt pillangók k mesei. Mert azokat csak egyes tudósok jönnek kutatni, ezen tudósok pedig hallgatagok : Pulszky ur ezen nyilatkozatát pedig elviszi a sajtó a szélrózsa minden irányában, a föld minden sarka felé. Én nem kívánom, t. ház, hogy a békák iránt, melyek a pálinkában megfuladtak, Pulszky képviselő ur valami különös tisztelettel viseltessók : ámbár megvallom részemről, hogy jobban tisztelem a múzeumban á pálinkába fulladt békákat, mint a nógrádi pálinkába fulladt korteseket. (Átalános hosszantartó derültség.) De ez a hang, t. ház, ez a frivol hang nem volt sem ildomos, sem tapintatos. Ildomos nem volt: mert szellemi kárt okozhat nekünk, és tapintatos sem volt : mert, ha a nógrádi kortesek megtudják, hogy Pesten még a békát is spiritusba förösztik : akkor ők se érik be puszta pálinkával (Élénk derültség és nevetés), pedig méltóztatnak tudni, hogy közeledik a követválasztás. (Derültség.) T. ház! Én nem akartam a múzeum dolgába szólni: azt gondoltam, nincsen hozzá elég szakismeretem (Felkiáltások a jobb oldalán: Igaz!) ugy van, nem tagadom; hanem utóbb Pulszky igazgató ur szavai felbátorítottak és azt gondoltam, hogy ha igy is lehet hozzá szólni: akkor én is fogok hozzá szólni (Nagy derültség és nevetés), ő a ház előtt bevallotta, hogy csak négy halat ismer t. i. pontyot, harcsát, csukát és kecsegét; na ezeket én is mind ismerem, és hogy ha az e négy hal ismeretével lehet igazgató : akkor én is lehetek e tárgyban szakavatott beleszóló; pedig én többet ismerek e négy halnál : ismerek még hármat t. i. a tintahalat, czápahalat ós a tőkehalat. A tintahalnak sajátsága az, hogy tinta a fegyvere, és lehetne nevezni a tenger Íródeákjának, hanem nem betűket ir, de befeketíti maga körül a tengert, hogy elveszem annak setétségében. Szathmáry t. képviselőtársam szemére vetette az igazgató urnák, hogy a magyar gyűjtemény el van hanyagolva, hogy például egy része ládákban hever. Mit mondott erre Pulszky igazgató ur ? azt mondotta, hogy igenis, a ládákban hever ; de felhozta mentségül, hogy a közönség közül nem volt senki, a ki azt meg akarta volna vizsgálni, és igy befeketítette a közszellemet, mint a tintahal. Szathmáry t. barátom felhozta, hogy a magyar gyűjtemény el van hanyagolva, a mennyiben egy részük a folyosóra van kiszorítva. Mit mondott erre Pulszky igazgató ur ? azt mondotta, hogy ugy van, a magyar madarak különösen ki vannak szorítva; de mentségül azt hozta fel, hogy hódol a közönség ízlésének - persze „hét köznapi ízlésének;" — mert, mondja: úgyis a közönség nem igen méltatja azokat figyelemre, a folyosókon keresztül szalad, sebesen bemegy a terembe és megbámulja a paradicsommadarat, a flamingót és az ibiszt. De hát mire való a múzeum? arra-e, hogy a köznapi ízlésnek szegődjék uszályhordozójává, hogy ezt legyezze, ezt szentesítse és érvényre emelje akként, hogy ennek kivonatát tegye az elv fölé? vagy pedig arravaló hogy finomítsa az ízlést 1 én azt hiszem, hogy ez utóbbi az ő feladata, hogy finomítsa az izlést. S részemről tiltakozom minden egyes garas ellen, mely itt más szempontból megszavaztatik, de, hogyha Pulszky igazgató ur azt hiszi, hogy a közönség hétköznapi kívánságának, mely tulajdonképen nem is izlós, kell mindenekelőtt eleget tenni, ha azt hiszi, hogy akkor tölti be állását helyesen, midőn ennek hódol, nem az elvnek, inkább compromittálja magát a külföld előtt, mintsem compromittálná magát a közönség hétköznapi Ízlése előtt: akkor attól lehet félni, hogy, miután most jön a követválasztás Nógrádban, hogy majd a nógrádi kortesek azt fogják kívánni, miszerint ossza ki közöttük a pálinkát, és a halat ne tegye spiritusba, de hányja bográcsra és főzesse meg, (Élénk derültség.) Szathmáry t. képviselőtársam felhozta, hogy még mai napig sem kész a minisztériumnak tudományos cathalogusa, és hogy sok tárgy a pin-