Képviselőházi napló, 1869. XIX. kötet • 1871. deczember 10–deczember 20.

Ülésnapok - 1869-410

410. országos Ölés deczember 20. 1871. 389 rezünk. Megengedem, hogy előrehaladt korú, I kitűnő irodalmi műveltségű férfiakra, vagy sü- l ketek, némákra, kik nyilvános oktatásban ugy j sem vehetnének részt: a nyilvános tanulást alkalmazni nem kell; de ha fiatal emberek kényelmes és mulatságos tartózkodás kedveért, minden alapos ok nélkül, mint magán tanulók tekintetnek és tanulás helyett aggarászattal és játékokkal töltik idejöket oly vidéken {Helyeslés), hol nemcsak könyvtár, de még könyvkereskedés sincs, a hol tehát egyátalában nem tanulhatnak: megvallom, t. ház, — ily körülmények közt tanügyünket igen veszélyeztetve látom. Az előrehaladt idő következtében nem akarván a t. ház becses figyelmét tovább igénybe venni: {Ralijuk!) berekesztem előadásomat azzal, hogy én, mint mondám, megszavazom a eultusminiszter számára a budgetet; azonban a t. cultusminiszter ur merítsen a budget megszavazásából az initiativához, melyhez qualificatiója van, egyúttal bátorságot, erélyességet és működését az egész nemzet áldani fogja. (Atalános helyeslés). Schwarcz Gyula ' T. ház! Részemről hosszabb beszéddel lennék bátor a t. háznak alkalmatlankodni; miután azonban nem akarom azon szokást kérésemmel sem megörökíteni, hogy egy szónok más napra halassza beszédét: bátor vagyok magamat jelenleg a tisztából kitöröltetni, (Helyeslés) föntartván magamnak a szót későbbre. Orbán Balázs : T. ház! Az előrehaladás minden őszinte barátja mélyen elszomorodhatik, midőn Magyarország államköltségvetésén végig pillantva, látja a gyümölcsöző kiadások csekélységét szemben a meddő kiadások óriási nagy voltával, ugy hogy, mi e tekintetben Európa államai közt az utolsó helyet foglaljuk el. Szomorú kórjel ez, t. ház, de még elszomorítóbb "és lesújtóbb a jelenleg tárgyalás alatt levő közoktatási költségvetésünk vizsgálata által költött tanúság. Hisz e költségvetés nem más, mint nemzeti culturánkról kiállított szegénységi bizonyítván}^; nem más, mint a kor közműveltségi követelményeinek sötét gunytáblája, s valójában nem lehet a viszszahanyatlás elcsüggesztő jeléül nem tekintenünk azt, hogy országunknak mindenre még oktalan fényűzésre is van pénze; csak arra nincsen, mi lételének főbiztositéka : közműveltségének terjesztésére. S kérdem: hogy ne döbbenjen e meg az előretörekvós embere, a midőn költségvetésünk összehasonlító észlelésénél azt látja, hogy ez idén mindenik minisztérium költségvetése a tavalyihoz képest százezrekkel és milliókkal szaporodott: a midőn közoktatási költségvetésünk még a tavalyival szemben is kevesebbletet mutat fel. Országunk kiadásai minden évben óriási mérvben öregbednek, ugy hogy csak 1868. óta 28 millió emelkedés van évi költségvetésünkben, s bár hazánk 155 és V* millió évi jövedelmet mutat fel: mi közoktatásunkra ennek mégis csak két százalékát, népnevelésünkre csak 7a százalékát juttatjuk mintegy alamizsnaként, s midőn országunk a Magyarország leigázására ós megsemmisítésére csinált államadósságok kamatjaihoz 57 millióval járul: akkor a népnevelésre alig tudja ez összegnek 62-ed részét adni, miáltal a költségvetési előirányzat megvizsgálására hivatott pénzügyi bizottság és a külön-véleményt benyújtott ellenzék azon sysiphusi munkára van kárhoztatva, hogy az ország erejét túlhaladó államköltségvetésnél, épen a hazánkra nézve gyümölcsöző közoktatási, s más szellemi előhaladásunkat eszközlő befektetésektől vonja el a költséget: mivel a hazánkra meddő közös kiadások óriási rovatait érintenie nem lehet, nem szabad. Itt tűnik fel Magyarországnak a közösügyes alkotmányosai által teremtett nyomasztó és őngyilkoló kényszer-állapota, hogy gazdálkodni csak ugy tudunk: ha nemzeti életünk egy-egy éltető üterét metszük el, mig a fő artériák nemzetünk életerejét hazánkból mind elvezetik; mert azok nem a nemzettest táplálására és izmositására, hanem azok jóllétének emelésére szolgáluak, kik Magyarország három százados nyomorán hizlalódtak eddig is. Én, t. ház, ez álláspontot, megvallom, kétségbe ejtőnek tekintem; mert mi vesztegetők vagyunk kifelé ; hazánkkal s nemzeti igényeikkel szembe fillóreskedünk. Mindenki tudja, hogy hazánkban a népnevelés mily szánandó állapotban van; én kimutatását láttam annak, hogy hazánk 5000 községének nincsen iskolája. Ez már magában is lesújtó statistikai adat; de én még ennél is elszomoritóbbnak látom közműveltségi állapotainkat, mert e téren való észleleteim azon fájdalmas meggyőződést érlelek meg bennem, hogy Magyarország 18000-nyi községe közt nincs 5000 olyan, melyben az igényeknek megfelelő népiskola lenne : mert én népiskolának nem nevezem az olyakat, melyekben külön fizetés nélkül alkalmazott kántorok, rectorok és daszkálok tanítanak, kik legtöbb esetben arra sem képesitvék ; de még ha képesítve lennének is: az életfentartási küzdelmekre levén utalva, idővel nem rendelkeznek ; már pedig oly község, hol rendszeresített és minősített külön tanító van, bármily nyomorult fizetéssel is alkalmazva: bizonynyal 5000-nél nincsen több Magyarországon. És ez nemcsak faluhelyen van így: hanem igy van nagyrészt városainkban is, melyeknek műveltségünk gócz-pontjainak kellene lenniök. Felveszem például Erdély legnagyobb, leggazdagabb és legműveltebb városát Brassót, hol az 5387