Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.
Ülésnapok - 1869-387
44 387. országos ülé< november 23. 1871. mennyiben az ily sértett fél netalán kárpótlást kér, annak rendes útja a polgári perut, a menynyiben pedig azontúl netalán oly tények is vannak összekötve a sértéssel, a mely bűnvádi fogalom alá tartozik : igen természetes, hogy itt a bünfenyitő bíróság illetékes csak ítélni, és kétségtelen, hogy ezen különféle bírósági teendőknek akár részben, akár egészben az ipartörvényben való cumulatiója ezélhoz vezető nem lenne; továbbá tekintetbe véve, hogy Erdélyben valamint Horvátországban is egy ez idő szerint érvényes büntető törvénykönyv létezik: nagyon alterálná magának ezen büntető bíróságnak eljárását azon körülmény, hogy ha mi az ipartörvénybe bizonyos súlyosabb testi sérüléssel összekötött bűnvádi eseteknek büntetését két évre mondanók ki, miután épen az ott ezen idő szerint érvényes büntető törvénykönyv hasonló esetekre nem kettő, hanem 4, 5 évig terjedő büntetést szab. Ugyanezen mérvben nagyon alterálná hazánkban is azon eljárást, mely a büntető codexet ez idő szerint pótolja; de tekintve továbbá azt is, hogy ha ezen esetre akarnánk intézkedéseket felvenni: akkor igen sok analóg eseteknél is kellene hasonló intézkedéseket létrehozni és az ipartörvényt eriminalis codexé átmódositani. Miután tehát ezen módositvány elfogadásának eredménye, különösebben az, — a mire figyelmet kérek — : hogy először megkötné a büntető bírónak a kezét a megtorlás kimérésében, a mennyiben a rendes törvény hasonló esetre sokkal nagyobb büntetést szabna; továbbá hogy véghetetlenül fokozná a közigazgatási hatóságnak eljárását, a mennyiben annak még azon hatalmat is kezébe adná, hogy az egyént szabadságától két évig is megfoszthatná; továbbá tekintve azt, hogy más országok ipartörvényei ily ügyekkel nem foglalkoznak, tehát e szerint onnét sem meríthetünk érvet: mindezeknél fogva a 15-ös bizottság Irányi Dániel képviselőnek javaslatát az ipartörvény keretébe illeszthetőnek nem találta. Azonban annyi igaz, hogy a 69-dik szakasznak, melyben a gyáros köteleztetik arra, hogy saját költségén létesítse és fenntartsa mindazt, a mi, tekintettel az iparüzlet és telep minőségére, a munkások életének és egészségének lehető biztosítására szolgál: ezen szakasznak sanctiója csakugyan nincsen és erre nézve azt ajánlja a 15-ös bizottság, hogy a 81. szakaszba lenne beveendő egy 4-dik bekezdés d betű alatt, és akkor, vonatkozással a §. bekezdésére, mely igy szól: „200 forintig való birságban elmarasztalandó* jönne d alatt: „azon gyáros, ki a 69-dik szakaszban megállapított kötelességét teljesíteni elmulasztotta." Irányi Dániel: T. ház! Mindenekelőtt engedje meg a t. előadó ur, hogy sajnálatomat fejezzem ki a felett, hogy azon indítványt, a mely a 15-ös bizottsághoz utasíttatott, a melynek a t. előadó ur azonkívül hogy előadója, egyszersmind elnöke is, még csak annyi figyelemre sem méltatta, hogy megolvasta volna azt, miszerint én e büntetést, mely 2 évig terjedhet nem a közigazgatási hatóság által kérem eszközölni, hanem az illető bíróság által. (Igás! Igaz!) Ennyit legalább megérdemelt volna az indítvány. A t. előadó ur indítványom ellen két okot hozott fel. Először azt mondja, hogy a mennyiben az eset kártérítést foglal magában: az a polgári törvényszék elébe tartozik; a menynyiben pedig kárpótlást követel: a büntető bíróság elé való. Én t. ház igen egyszerűen azzal felelhetnék a t. előadó urnák, hogy valamint nem olvasta el indítványomat, melyet mint felveendő 88-dik .szakaszt benyújtani voltam bátor, és mely a bizottsághoz utasíttatott, úgy megfeledkezett a t. előadó ur ugyanezen törvényjavaslatnak előbbi szakaszairól is, melyekben a kártérítésekről, fenyítő eljárásról ós fogságról van szó. De hogy ily intézkedés nemcsak a jelen törvényben történt, hanem hogy az előző törvényhozások is hasonló speciális esetekben, hasonló speciális törvényekben, ámbár a tárgy nem a büntető jogba vágott : mégis oly büntetéseket szabtak, melyeket csak a büntető törvény határoz meg: arra is leszek bátor bizonyítékokat, példákat idézni. (Halljuk !) így a mezei rendőrségről szóló 1840. IX-dik törvény a maga 31. §-ában azt mondja : „A ki az erdei-, mezei-, szőllőbeli- vagy tócsőszt hivatalos kötélességébeni eljárása közben, vagy azért bosszút állva megveri : mint közfenyiték alá tartozó, rendszerinti bíróság által, nemcsak a gyógyítási költségeknek megtérítésében ugy, a mennyire a megsértett élelmének keresésére ideiglen vagy orvosolhatlan csonkítás esetében örökre alkalmatlan lett, ebből eredő károsodásának pótlásában és 24—100 frtig, folyó ezüst pénzben értve, terjedhető fájdalomdíjnak megadásában marasztaltassék; hanem azonfelül vétsége fokozatához képest a büntető köztörvény rendelése szerint is fenyíttessék meg." Ezen rendelet a mezei rendőrségi törvényben foglaltatik. Az 1840. XXII-dik törvény, mely a csődökről rendelkezik, 128. §-ában azt mondja hogy: „hamis bukás esetén a polgári bíróság a csődbíróság az iratokat a fenyítő bírósághoz tegye át. a A 129. §. a fenyítő bíróságnak megszabja a maga kötelességét, s azt mondja, hogy ez köteles ! az illető bukottakat azonnal perbe fogni, és ha elszökésétől méltán tartani lehetne: azt haladék nélkül le is tartóztatni. A 134. §. a büntetés meghatározásáról szól, melyet nem a polgári
