Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.
Ülésnapok - 1869-395
350 305. országos illés dcezcmlnsr 5. 187 ! . Egyebet nem tett a pénzügyminiszter ur, mint a számokat keverte s azoknak összehasonlításából következtetéseket vont. A pénzügyminiszter ur a befektetésekre nézve felhozza, hogy ő minden krajczárt, mit kölcsön vett, mit az állam egyéb jövedelmeiből bevett: befektette, tehát eleget tett kötelességének. Ebben van a fallacia. Nem az biztosítja a nemzetet jövőre nézve, hogy befektetéseket csinál; hanem hogy gyümölcsözők-e azon befektetések. Azért szerettem volna hallani a kormány befektetéseiről, hogy vajon megnyughatunk-e az eredményben, melyet látunk a befektetések gyümölcseként: vajon azon nehéz áldozatok, melj'eket minden nap hozunk, feljogositanak-e bennünket azon reményre, hogy ilyen gazdálkodás mellett, milyen ma foly, az áldozatok jutalmát el fogjuk érni ? más szavakkal, hogy a terhek fognak-e gyümölcsözni? A vasutakról beszélt a t. pénzügyminiszter ur. Ugyan, t. ház, ^an-e Magyarországnak egyetlen jól épitett vasútja? van-e egyetlen olcsón épitett vasútja? Minő befektetés ez? Hogy mondhatja a pénzügyminiszter, ur hogy azon összeg, mit kamatbiztositás fejében ad, vissza fog térni? Igaz, hogy azt mondta, hogy maga sem tudja mikor. Holott biztossággal igazolható az, hogy a vasutak roszul építtettek, hogy kellően felszerelve nincsenek, és hogy tul drágán építtettek. Ugyan kérem, ha valaki 60.000 frton egy házat épít, és saját főkönyvébe 80.000 frtot ir be: remélheti-e, hogy a 80.000 forint meg fogja 5 — 6%-ját hozni. Ha nálunk a vasutak ugy építtettek, hogy néha két-három consortium egymásután mind tetemes nyereséget dug zsebre, midőn aztán a nyereséget levonva a garantirozandó ősszegből, még az alvállalkozónak is, — ki néha az egész vasutat kiépítette, kell nyereségének lenni: — ugyan méltóztassék tekintetbe venni, hogy ha igy veszszük a tőkét, mely tényleg befektettetett a vasutba, hogyan lehet mondani, hogy a vasút ki fogja magát fizetni, hogy valamikor nemcsak a kamat-biztosítást, hanem még azt a tőkét is kifizeti, melyet az állam belefektetett? Hogy roszul vannak épitve a vasutak, azt mindenki tudja, ha nem is a szerencsétlenségekről, melyek napról napra előfordulnak, hanem tudhatja más honnan. Hivatkozom a sajtóra, a kormányra, mely milliókat költ a vasutak kiigazítására. Nem a nagyvárad-kolozsváriról szólok, mert azt nem tudom, hanem azt tudom, hogy a zákány-zágrábi vasuvonalon folytonosan kormány-mérnökök járnak , hogy azon rettenetes hibákat, melyeket a fővállalkozó, — ugy hiszem Weikersheimnak hittak azt a jó urat, — elkövetett, kiigazítsák. Weikersheim ugyanis legegyszerűbbnek találta az ott levő forrásokat betőmetni, a forrás — természetes — a töltést meggyengítette, s a töltés most összeomlik, s a kormány most saját zsebéből, a mi zsebünkből milliókat költ arra, hogy azon t. ur hibáit kijavítsa. Hogy mondhatja tehát a miniszter ur, hogy ezen előlegek, ezen értékek, a legközelebbi időben, vagy legalább e közel jövőben vissza fognak folyni? nem tudom felfogni és azt hiszem, hogy ámítani akar, vagy magát ámítja, a ki mégis azt állítja. T. ház! Csak két tárgyra akarok még refiectálni. (Halljuk! lal felől) A pénzügyminiszter ur azt mondta Simonyi Ernő t. képviselő urnák, hogy ő ugyanazon helyzetben van vele, mint Schiller volt Don Carlos-ának bírálójával szemben, kinek Schiller azt felelte, hogy ha olyan világos, hogy darabjának nem igy, hanem ugy kellett volna íratnia: a kritikus föltehette volna, hogy azt ő is látja, kellett tehát okának lennie, miért nem csinálta ugy, és ha ezen okot keresi, rájött volna a kritikus, és ép igy rájött volna Simonyi ur, hogy miért tett a miniszter igy a csavargőzösökkel. Nem mintha ezen csavargőzös önmagában fontos volna, talán nem is érdemli meg az időt, hogy a t. ház most harmadszor foglalkozzék vele, de mivel jellemzi a pénzügyminisztert és bebizonyítja, hogy philosophus és nem pénzügyminiszter : azért akarok erről szólni. Hogy joga volt neki, a pénzügyminiszter urnák az árakat fenntartani, az áll, és itt tévedett Simonyi Ernő képviselőtársam, midőn ennek igazolását kívánta, mert a pénzügyminiszter urnák joga volt az árakat fenntartani; de igaza volt a közlekedés szempontjából is, mert a 3 és 7a krajczár bérfenntartás a közlekedés rovására történt. Mondom a jog tekintetében senki meg nem támadhatja. De ugyan kérem, t. ház! miért váltottuk meg a privilégiumot , miért vettük meg a lánczhidat? Azért, hogy a privilégiumot fenntartsuk? Két okból. Először, hogy előkészítsük az utat második és harmadik hid építéséhez; a második ok, pedig, azt hiszem, minden képviselő előtt, a ki komolyan gondolkozik és rá szavazott: okvetlenül az volt, hogy ezen privilégiumban rejlő súlyos terheket, a mennyire lehet és az állam jövedelme és érdeke megengedi, szedjük le a forgalom vállairól. Ez volt a második indok. Ezzel szemben toppantott lábával a miniszter ur, és azt mondja, hogy neki a 3 és 7 S krajczár szedéséhez joga van; de azért tette, mert az csak próba volt, a mi most történt. Én bátor leszek elmondani, hogy minő inpracticus, minő philosophus e kérdésben a pénzügyminiszter ur. O azt mondta:
