Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-394

•94. orei&gos deczember 4. 1871. 203 felkeltésére van szükség. (Élénk helyeslés jobb felől.) A jogosult kérdés hát csak az, költekezzünk-e és csináljunk-e adósságokat a nélkül is, hogy ezek nyomán az ország felvirágozását akarnók bekövetkeztetni? Ha igen: akkor valóban rósz utón járunk; ha nem: akkor nincs miért aggódnunk. Azt hiszem, ezen dolog tisztán igy áll, ós itt elfogadom azon kérdést, melyet Ghyczy Kálmán képviselő ur intézett hozzám a kölcsönzött s az előbbi időkben átöröklött értékek mire lett fordítása iránt. Ez a dolog lényegót illeti, ez oda tartozik. Nem az első eset ez, t. ház, melyben^ a t. képviselő ur kérdéseinek a dolog lényegére tartozását s igy jogosultságát nyíltan elismerem; s ha Móricz Pál képviselő ur róla való nagy véleményének s a személyéhez kötött reményeknek, kiváló módon adott kifejezést: azt gondolom, ezzel csak kedves alkalmat adott nekem arra, hogy részemről én is elismerésemnek nem először, de újból is kifejezést adjak. A t. képviselő ur kifejtette, hogy az utóbbi évek alatt a vasúti kölcsönből 101.000,000, a sorsolásiból 24.000,000, a kincstári utalványokból ez év folytán 7 millió, és igy összesen 132.000,000 forint folyt be; mind oly pénz, mely az országnak nem rendes jövedelme. Hozzátette, hogy ezen pénzekből vagy 25.000,000 forint, t. i. a vasúti kölcsönből 17.000,000 forint, a sorsolásiból pedig vagy 8.000,000 forint áll még rendelkezésünkre és igy a mi elköltöttnek tekintendő: az 106 millió. Azon felül előirányoztatott az 1868. 1869. 1870. és 1871. években s el is költetett a közös activákból 9.902,006; eladott államjavak árából 1.227,814, eladott ingó államvagyon árából 8.921.561 forint, mely ujabb 3 tétel összesen ismét 20.051,381 frtot tesz. E két főtétel t. i. az, mely a vasúti s a sorsolási kölcsönből meg a kincstári utalványokra befolyt, s többé rendelkezésre nem áll, meg azok, a miket ép most sorolok föl, együtt 134 millió forint. Ezen összegből, mint ő kimutat á, 51 millió forint fordíttatott a vasutakra, marad tehát 82 millió forint mint azon összeg, a melynek hovaforditását kívánta kimutattatni a képviselő ur, mondván, hogy a mig be nem bizonyittatik, hogy gyümölcsöző beruházásokra fordíttattak: kénytelen azt tagadásba vonni; igaz, elismeri, hogy ennek egy részén váltatott meg a lánczhid 6.600,000 forinton; de keresi, hova lett a többi. Ezen kimutatást megadni, t. ház, nem nehéz, s miután tagadásba vétetett, hogy az egészösszeg csakugyan gyümölcsöző befektetésre fordíttatott: azt gondolom, kötelességem megadni a kivánt kimutatást. És itt azon tiszteletem daczára is, melynek csak az imént himezetlen kifejezést adtam: kénytelen vagyok megjegyezni, hogy ő nem ugyan a számításban, hanem a számitásnak felállításában téved. Wahrmann Mór tisztelt képviselő ur megjegyzé már, hogy nem lehet hozzám azon kérdést intézni: hova tettük a vasúti kölcsönből befolyt 101 vagy több millió forintot? miután azt sohasem vettük be. Ennek ellenében megjegyzé Móricz Pál képviselő ur, hogy azért mégis csak annyit kell törleszteni. Ez igaz. De azon két kérdés, hogy hova költöttük a 101 milliót és hogy miként törlesztjük azt: nem egy kérdés. Jogos azon kérdés és jogos azon tétel, hogy miként törlesztjük azt, s hogy azt kell törlesztenünk, de nem jogos azon kérdés, hogy hova tettük azt? Sehova sem tettük, mert sohasem kaptuk. (Élénk helyeslés jobb felől.) E kérdés csak arra irányulhat, hogy hova tettük azt, a mit kaptunk! Ennek nyomán azonban föltámadhat azon kérdés, hogy miért kaptunk csak ennyit. Azon összegről, a melyet megkaptunk: igen készen számot adok; de arról, a mit nem kaptunk: számot nem adhatok. (A szélső balon: Miért nem kaptak többet ?) Ha azt méltóztatik kívánni, honnan van hát, hogy csak ennyit kaptunk? arra is szivesen felelek. (Irányi Dániel közbeszól: Halljuk azt!) A vasúti kölcsön fejében, mely az 1867-iki XIII. törvényezikk értelmében 60 millió ezüst frt erejéig volt felveendő: 709,380 darab, összesen 85.125,600 fr névértékű kötvény bocsáttatott ki, a melyért a törvény értelmében 60 millió ezüst írtnak kellett befolynia. Ennyinek kellett befolynia a törvény szerint. Miért elégedett meg a törvényhozás azzal, hogy ennyi kötvény után ennyi pénzt kapjunk, azt gondolom, meggondolta és megvitatta akkor, midőn a vasúti kölcsön iránti törvényt megalkotta, és ha a törvényhozásnak nem volna egyéb dolga, mint a már egyszer megvitatott és megállapított dolgokat újra megvitatni és megállapítani: akkor Magyarországnak nagyon el kellett volna már végeznie a dolgát. A kivánt 60 millió forint bejött, sőt annál valamivel több is. De nem jött be minden költekezés nélkül. A költség levonása után befolyt összeg 70.795,000 frtot tett papírpénzben. Ez összeg tehát az, a mit bevettünk, ezen összeg az, a melynek hovafordításáról számot kell adnunk. 70 millióról tehát, és nem 101 millióról. Ez összeg a kibocsátási költségekkel együtt leszállott — mint mondám — 67.095,000 frtra. A különbségről hát már számot adtam : elkölt az a kibocsátásra; mert az emissio nem jár 26*