Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-391

124 Stíl. orsüágos iiWs november 30. 1871. alacsonyabb niveaura, mint a melyen azok valóban állanak : talán koczkáztatom, hogy a kiadások is magasabban állapittatnak meg. Én azért az igazsághoz; közel jutni mindig iparkodtam, ugy vélekedvén, hogy hiszen férfiakkal van dolgom, a kiknek meg lehet tudni az igazat. Hanem ha az a czélunk, hogy a valósághoz híven tüntessük föl az ország pénzügyi helyzetét, ugy necsak az egyik irányra legyünk szemmel, de a másikra is. E tekintetben mindjárt a minket terhelő adósság mennyiségének összeállítása ellen is van némi kifogásom, melynek alaposságát — ugy tetszik — a képviselő ur maga is érezte, legalább ez látszott előadásán. Jelesen én nem tartom, hogy helyesen és megvedhetőleg lenne oda számítva a szőllődézsma váltság tartozás. Az nem az ország tartozása, hanem tartozása a dézsmájokat megváltottaknak ; az ország lehet espromissor s ezt nem lehet kétségbe vonni; de ekkor a t. képviselő ur megint nem járt el következetesen, mert a tiszai bankkölcsönt is fel kellett volna vennie : mivel itt is, ott is az állam kötelezte magát, akár jön be a pénz, akár nem, fizetni, neki csak regressusa levén a tulajdonképeni adósokra. Ez oly kevéssé adóssága az országnak, mint a milyen kevéssé adósságom nekem, mint magánembernek az, ha másért kezességet vállalok. Az igaz, hogy számolnom kell azon eshetőségre, hogy helyette fizetek; de azért még sem az én adósságom az, hanem azé, a kiért kezeskedtem. Továbbá a t. képviselő ur maga is megengedi előadásában, hogy az a 27.005,000 frt, mely kamatozó kincstári jegyek czimén fölvétetett, ma még nem létezik, mert — ugy monda — az év végéig vagy 7 millió lesz az, a mi ugy is van. Ma van körülbelül 6.700,000, s igy az év végén lesz talán 7 millió. Ha e két tételt levonjuk: 38 millióval fog kevesbedni az összeg. Igaz — nem nagy e tétel, de mégis 38 millió; és ha ennyivel többet számítunk: az igazságot nem közelitettük meg. Természetes, hogy a mi ezeknek a kamatozására vonatkozólag mondatott, kell, hogy mindaz is megfelelő változást szenvedjen. És itt még egy fontos ellenvetésem van. A t. képviselő ur előadásában igen helyesen — a mint kell is — különösen azon adósságokat hangsúlyozta, a melyeket mi magunk csináltunk, és pedig a magunk jószántával, mert pl. a földtehermentesitési tartozás egy része is azóta született, a mióta a magyar kormány fönáll; de mi azt nem azért csináltuk, mert akartuk, hanem azért, mert kénytelenek voltunk vele; meglehet anélkül is akartuk volna, de oka a múltban van. A képviselő ur tehát azokra helyez súlyt, melyeket mi magunk csináltunk, pl. a vasúti kölcsönre. A t. képviselő ur elmondotta, hogy mily terhet képez, mennyi a kamatja : hanem nem hangsúlyozta azt, hogy mink van és mink lesz érette. Ha báró Sina egy esztendőben, mikor legtöbb birtokát szerezte: megcsinálta a mérleget, sokkal roszabbul állt az, mint a másik esztendőben, mikor csak gyűjtötte rá a pénzt; de hogy azért az az esztendő még sem volt neki roszabb, azt megmutatta a következés. Én egyszerű kiadásnak nem tekinthetem azt, a melyért, nem ugy, mint például azon pénzért, a mivel a tisztviselőket s a hadsereget fizetjük, oly nevezetes vasúti complesnmot nyerünk. Itt a kérdés nem az, hogy mennyit költöttünk, mert ez attól függ, hogy az ország mennyit akart költeni, és mennyit tartott jónak, pénz helyett travestálni vasuttá. A kérdés itt csak az: többet ér-e az országnak azon vasút, mint a mennyit ér, vagy a mennyibe került azon pénz, melyen építette ? Ezen fordul meg a dolog és ez igy van mindenütt átmenőleg, a hol pénzzel vásárlunk, építünk, teremtünk valamit. A kiadások ezen különböző természetét én nem téveszthetem össze, és ha a t. képviselő ur kiszámított 3 32 milliót és megjegyezte, hogy ab ból 50 millió a vasutakra és tán 10 millió a pénz beszerzésére, ennyi meg ennyi millió pedig a hidra sat. fordíttatott — a nélkül azonban — mint hozzá tette — hogy teljesen ki akarta volna meríteni e fejezetet és azt kérdezte, hol van a többi ? erre a válasz az ; hogy ez iránt a zárszámadások nagyon tüzetes feleletet fognak adni. A t. képviselő ur azt mondja, ő tagadja, hogy ezek befektetésekre költettek el. Ennek ellenében én csak egy tényre figyelmeztetem a t. képviselő urat. Igaz, a t. képviselő ur már az előadó úrral szemben megjegyezte, hogy az előirányzott bevétel mindig csak előirányzott bevétel, mely talán meglesz, talán nem lesz meg; de az előirányzott kiadás bizonyos. Engedelmet kérek, a tapasztalás azt mutatja, hogy az előirányzott bevételek nálunk valósággal is bekövetkeznek, legalább egészben s igy kérem ezt is valónak vétetni. Ha e közös tárgyalási alapról nem beszélhetünk, ugy e kérdést nem lehet tárgyalnunk. Én elfogadom az eddigi tapasztalásunk tekintélyének alapján, elismertetni is kérem, hogy az előirányzott bevétel valódi is lesz, és ekkor az nllamjavak bevétele egy oly összegben haladja meg az 1868-kit, melyet, ha huszszoroznánk: 50 milliónak felelne meg. En tehát azt hiszem, hogy vagyoni gyarapodásunk van ott, 50 millió, és ha a tisztelt képviselő ur elszámította, hogy mi tette tönkre az osztrák financziát az 1867-iki év előtt, mondván, hogy épen ugy járunk majd mi is : akkor bátor vagyok én is elmondani, hogy