Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.

Ülésnapok - 1869-381

881. országos ülés november 16. 1871. 301 igen azonos és káros hibák vonulnak keresztül mindkét törvényjavaslaton, ugy azon, mely a kormány részéről lett beterjesztve, mint azon, melyet a központi bizottság javasol elfogadás végett. Ezen hibák legnagyobbikának tartom azt, hogy mindkét törvényjavaslat 3 egymással nem azonos tárgyat vegyit össze. A törvényjavaslatok ugyanis három kérdés megfejtését keresik. 1-ször a kincstári telepitvény esek kérdését. 2-or az örök szerződésekkel letelepített magántelepitvényesek kérdését, és 3-szor a megszabott rövid időtartamra kötött szerződések kérdését. Szerintem, t. ház, e tárgyak elseje, t. i. a kincstári telepitvényesek kérdése, épen nem esik semminemű jogi szempont alá. Itt a közgazdasági szempontok lehetnek egyedül mérvadók: s én részemről például hajlandó vagyok hinni, hogy közgazdasági szempontból másnemű megoldás lett volna czélszerü, mint a javasolt. Ugyanis azt hiszem, hogy az állam nem annyira apró, mint inkább j középnagyságú birtokok létrejöttét czélozza és elősegítve közgazdászatilag helyesebben cselekszik. A mi az örök szerződések alapján történt telepitvényeket illeti: ezeknél elismerem, hogy ezek az urbériséggel teljesen rokon viszonyúnak, mit mi sem bizonyít inkább, mint hogy felbonthatlan viszony volt ez mindkettőnél, és hogy e viszony mindkettőnél már távol múltban keletkezett. De tagadnom kell, hogy bárminemű rokonság léteznék az úrbéri viszonyok és a meghatározott időre kötött szerződések között. Ezen állitásom mellett semmi sem bizonyít élesebben, mint épen azon körülmény, hogy az úrbéri telepet a földesúr visszavehette, de kénytelen volt azt más úrbéresnek kiadni: holott a rövid idejű szerződésű földeket nemcsak visszavehette; de meg is tarthatta. A kettő közt tehát véleményem szerint semmi rokonság nem létezik. Hiszem, t. ház, hogy ezen három kérdésnek ily együttes megoldása által igen könnyen, sőt valósziaüleg hibát fogunk elkövetni: vagy a közgazdasági szempontokat nem fogjuk eléggé méltányolni ós mérvadóknak elismerni a kincstári uradalmak körüli intézkedéseknél, vagy a jogi szempontnak nem fogunk adni eléggé szabatos kifejezést a magán telepitvények kérdésénél. Mert e kérdések összevegyítése igen nagy inger arra, hogy határait szabatosan meg ne tartsuk. Ezentúl, t. ház, azt is hiszem, hogy a törvényhozás főfeladátai közzé tartozik az eszmék tisztázását elősegíteni, pedig ezt különböző kérdések össze vegyítése által alig-alig érjük el. Szerintem az egyetl en kifogástalan eljárás a következő lett volna : utasítani az igazságügyminiszter urat, hogy a pénzügyminiszter úrral tanulmányozza a kérdést és főleg a pénzügyminiszter tanácsaira hallgatva, terjeszszen törvényjavaslatot elő a kincstári uradalmakra nézve. Az örökös szerződésű telepitvények kérdése azután szintén külön törvénybe való, szerintem

; azon hozzáadással, hogy okvetlenül az állam közvetítését kellene bele felvennünk, melyet az előttem szóló képviselő ur is óhajt. Mert különben azon nagyon igazságtalan tény fogna előállani: hogy a magán-birtokos sokkal roszabb helyzetbe hozatnék a kincstárnál. A rövid időre kötött szerződésekkel pedig szerintem kifogástalan eljájárás mellett a törvényhozásnak épen nem lehet foglalkoznia. Elismerem ugyan, hogy vannak körülmények, hol a törvényhozásnak humanitási tekintetből szabad és kell beavatkozni a magán-tulajdon szentségébe, és így én a miniszter által javaslott módhoz, a mely a belsőségekből a telepitvényesek kiszorítását nem engedi: — hozzájárulok; de azt hiszem, t. ház, hogy az állami és humanitási szempontból szorosan elért czéloknak határán tul végződik az államnak valódi érdeke és kezdődik az államnak önkénye, melyhez én ezen országban sem kormányt, sem nemzetet szoktatni nem szeretnék. Azonban t. ház, mint e szerény szavak elején mondám, meghajlok önök akarata előtt, és bár hibásnak tartom mind a két javaslatot: egyet a kettő közül választok, és mint az elmondottakból természetszerűen foly, választom az igazságügyminiszter ur törvényjavaslatát. Az emiitett hibák ugyan ebben is megvannak; de azon irányban, melyet az előttem szólott t. képviselő ur sarkalatos különbségnek jelzett, t. i. a rövid időtartamú szerződésekkel szemben , legalább a jövőt nem előzi meg. Kénytelen vagyok itt megjegyezni még azt is, hogy, mint nekem látszik, itt szintén egy ngyanazonos hiba vonul keresztül a két t törvényj avaslaton. Én, t. ház, a telepitvényi viszonyokat nem ismerem közelebbről, és igy példákkal nem szolgálhatok. De igen hiteles forrásokból értesültem arról, hogy vannak azon szerződések közt olyanok is, melyek, ha határozott idő tartamáról szólnak is: mégis a tulajdonos részéről a birtokló részére biztosítást tartalmaznak, hogy az illető javakból, — megújítva a szerződést időről időre, — élethosziglan sem ő, sem örököseik nem lesznek kizavarva. Ha ez igy van, s okom van majdnem meggyőződve lenni arról, hogy ez igy van: akkor szerintem a rövid tartamú szerződések ismét két részre oszlanak, egy részök rokon kezd lenni az úrbér viszony okkab amazok pedig tisztán, mint tulajdonjogi kérdés állnak előttünk. És igy kénytelen vagyok állítani, t. ház. hogy e kérdés nem látszik eléggé tanú lmányozottnak és az előttem szóló t. képviselő úrtól sem hallottam