Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.
Ülésnapok - 1869-379
278 879 országos Illés november rt l. 1871. azon esetre, ha idő jut, tárgyaljuk, hogy ne legyek kénytelen erre ismét felszólalni. Elnök: Méltóztassék az indítványt praeeizirozni; én ugy értettem, hogy a telepit vény esekről szóló törvényjavaslat tárgyalása után, csütörtökön az osztályok tárgyalják a vallásszabadságról szóló törvényjavaslatot. (Helyeslés.) A napirend ennélfogva a jövő hétre jóformán meg lenne állapítva. Említést kell tennem most Csiky Sándor képviselő ur tegnapi határozata, illetőleg interpellátiója iránt. Én tegnap nem emlékezvén és nem tudván tisztán tájékozni magamat, ígértem, hogy kikerestetem az iratokat. Kikerestettem és azt találom, hogy a határozati javaslat benyujtatott 1871. márczius 11-én. Tehát még a múlt ülésszakban. Az eddigi szokás szerint a határozati javaslatokat minden ülésszak alatt meg kell ujitani, mielőtt annak tárgyalása iránt a ház intézkednék. Erre bátor voltam a t. házat figyelmeztetni. Csiky Sándor: T. ház! Én ezen határozati javaslatot, melyről elnök ur említést tenni méltóztatott, a közelebb múlt év márczius 11-én adtam be. Igaz. hogy a szokás és gyakorlat szerint meg kell minden uj ülésszak alatt ujitani azon határozati és törvényjavaslatokat, melyek az előtt adattak be; de egyrészről t. ház ugy tartom, hogy tegnapi felszólalásom által ez talán már teljesítve is van; — másrészről emlékezem, hogy közelebb a vadászati törvény tárgyalás alá vétetett, holott ez még 1868-ban adatott, be, és 1869-ben november 22-én vitattatott meg Ha tehát ezt tárgyalás alá venni és benne véglegesen határozni képes volt a ház, s az a gyakorlatot nem rontotta meg: szerény véleményem szerint ez sem fogja megrontani a gyakorlatot, s nem áll a t. ház eljárásával ellentétben, hogy az általam beadott határozati javaslatot tárgyalás alá vegye. Ha tehát megengedi a t. ház, bátorkodom indítványozni, hogy a határozati javaslatnak felolvasását elrendelni méltóztassék, s azután nekem megengedni, hogy azt indokoljam. Elnök: Méltóztassék a tárgyhoz szólani. Elfogadja a t. ház ezen határozati javaslatot ? Kérem jegyző ur annak felolvasását és ezáltal megujittatását. Parcsetics Sándor jegyző (olvassa Csiky Sándornak határozati javaslatát, 'melynek tartalma ez:) Mondja ki a ház, mikép a miniszterek az interpellatiókra 15 nap alatt feleletet adni vagy késedelmüket indokolni tartoznak, különben a tárgy haladék nélkül szabályszerű tárgyalás alá vétetvén. Csiky Sándor: T. ház! Legyen szabad indokolni határozati javaslatomat. Elnök: Bocsánatot kérek, a határozati javaslat a szabályok értelmében meg van ujitva. Most a t. ház el fogja határozni: vájjon kivánja-e tanácskozás alá venni vagy nem? s ha majd a felvételi napot kitűzte : csak akkor van joga az indítványozó urnák felszólalni. Méltóztatnak tehát ennek tárgyalására napot kitűzni í (Felkiáltások. Igen! Nem!) Méltóztassanak azok, kik tárgyalni kívánják felállani. (Megtörténik.) A többség nem kívánja tárgyalni. Méltóztassék megengedni, hogy a mai napirend első tárgyát a szavazatok beadása képezze. A szavazás legelőbb is az alelnöki állomásra fog megtörténnie. Parcsetics jegyző ur fogja felolvasni a névsort. Parcsetics Sándor jegyző (olvassa a névsort, és a szavazati czédulák beadatnak.) Szavazás után. Elnök: A szavazások az ülés szinte előtt fognak megszámláltatni. (Megtörténik.) Méltóztassanak a szavazás eredményét meghallgatni. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa:) Beadatott összesen 247 szavazat. Ezek közöl nyert: Bánó József 150 (Éljen!) Simonyi Lajos b. 80 (Éljen!) Ürményi Miksa Í.Móricz Pál 1, Henszlmann Imre 1, László Imre 11, Dr. Miletics Szvetozár 2, szavazatot. Üres volt 2. Elnök: Tehát alelnökké megválasztatott Bánó József. (Éljenzés.) Bánó József: T. ház! Hódoló tisztelettel fogadom a t. képviselőháznak akaratát és parancsát és keblem legbelsőbb érzetével mondok hódoló köszönetet. A milyen mértékben nincsen semmi érdemem a múltban ezen legnemesebb polgári kitüntetésre, épen oly mértékben fogok iparkodni azt jövendőben kiérdemelni, és mint a t. háznak most már megválasztott egyik alelnöke legyen szabad abbeli óhajomnak kifejezést adni: vajha a pártküzdelem szenvedélye e teremből ki lenne küszöbölve, és a hazának minden fia egyiránt munkálná annak javát. Adja isten, hogy a t. ház elnökei által kimondandó minden határozatom egy-egy kútforrása legyen a haza üdvének és jóllétének. Ezzel magamat a t. ház jóindulataiba, ajánlom. (Éljenzés jobb felől.) Elnök: Következnek a választások a 7 tagra. ífem tudom, lesznek-e a t. tagok annyi éberséggel, hogy egyszerre szavazzanak. (Felkiáltások: Leszünk! Szavazunk egyszerre.) Vagy pedig osszuk kétfelé és szavazzunk először 4-re, azután