Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.
Ülésnapok - 1869-379
276 379 országos ölés november 11. 18S1. dott volna codifícatiónkban : akkor legjobb meggyőződésem szerint mind a polgári törvénykönyv, mind a büntető törvénykönyv már tényleg kidolgozva lehetnének. Különben erre most kiterjeszkedni szándékomban nem áll; alkalmam lesz rá az igazságügyminiszteri budget tárgyalása alkalmával. Most csak röviden azt jegyzem meg, hogy a büntető eljárás rendezését és törvény általi szabályozását csak üdvözölhetem és e tekintetben elismeréssel veszem a t. igazságügyminiszter ur azon szándékát, hogy a büntető törvénykezés abnormitásának véget akar vetni. Ily értelemben a t. igazságügyminiszter ur válaszával megelégedettnek nyilvánítom magamat. Elnök: Tudomásul veszi a t. ház a miniszter ur válaszát 1 (Igen!) Tudomásul vétetik. Győrffy Gyula: T. ház! A telepítvényekre vonatkozó törvényjavaslat tárgyalásának befejezésével a képviselőház által előre kitűzött napirend ki lesz meritve. Szükséges tehát, hogy a teendők sorozatáról jó előre gondoskodjunk; szükséges azért, hogy a képviselő urak magokat előre tájékozhassák, de azért is, mert különösen nagyobb fontosságú ügyeknél a napirendnek rögtönzött kitűzése sohasem lesz czélszerü. Ezért kérem, t. ház, hogy miután a telepitvényekre vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása, ha nem is e gyűlésben, de valószínűleg a jövő hét elején be lesz fejez re: méltóztassék már most kijelölni azon törvényjavaslatot, mely ezután a napirend tárgyát képezze. En az ipartörvényjavaslat tárgyalását indítványozom, (Helyeslés.) a melyre vonatkozólag a 15-ös bizottság munkálata a képviselő urak között már ma kiosztatott. Az ügy fontosságát, az iparügy törvényhozás utján való rendezésének sürgős voltát indokolni nem szükséges. Ha viszszaemlékszem arra, a mit e tekintetben annak •sürgős volta mellett különösen az ipar és kereskedelmi miniszter úrtól hallottam: meg vagyok győződve arról, hogy indítványomat maga a t. kormány is szívesen fogja fogadni. A 15-ös bizottság munkálata benyújtva, a tagok közt kiosztva levén, miután a ház határozata folytán ez az osztályokhoz utasíttatni nem fog, hanem közvetlen a ház tárgyalása elé terjesztetik: nincs többé akadály, hogy napirendre tűzessék; csupán arra kell figyelemmel lenni, hogy a köröknek elegendő idejök legyen a 15-ös bizottság munkálatát tanulmányozni és megbírálni. És e czélból, erre való figyelemmel, kérem a t. házat, méltóztassék kimondani, hogy a telepitvényesekről szóló törvényjavaslat tárgyalásának bevégzése után, két legíölebb háromnapi időköz engedtetik, vagy ha határozott napot méltóztatnak kitűzni: mondjuk ki, hogy a jövő heti csütörtökön az ipartörvény tárgyalása tűzetik napirendre. Irányi Dániel: T. ház! Én tökéletesen egyetértek az előttem szóló képviselő úrral a részben, hogy a telepitvény esek ügyének rendezéséről szóló törvényjavaslat után e házban az ipartörvény tárgyaltassék; azonban engedje meg nekem a t. ház, hogy azt kérjem, mikép azon időközt, mely az ipartörvény tárgyaihatása és a telepitvényesekről szóló törvényjavaslat elfogadása közt lefoly, másra is használjuk és ne csupán arra, hogy az egyes körökben tárgyalhassuk. A t. ház emlékszik, hogy a ház asztalán több mint két év óta egy oly törvényjavaslat fekszik, melynek elfogadása ugy a haza polgárainak jogegyenlősége, mint a nemzet becsülete érdekében áll, és ez a vallásszabadságról szóló törvényjavaslat. (Helyeslés.) A törvényjavaslat, mely be van nyújtva, a ház többsége miniszterének törvényjavaslata. A házszabályok azt kívánják, hogy az ily törvényjavaslatok egyenesen az osztályokhoz utasíttassanak, a mi e mai napig nem történt meg. A körök tárgyalhatják az ipartörvényjavaslatot a délutáni órákban; de az osztályok, azt gondolom, nem tehetnek semmi jobbat és sürgősebbet: mintha a reggeli órákban a vallásszabadságról szóló törvényjavaslatot tárgyalják. És itt ezennel ünnepélyesen felszólítom a vallás és közoktatási miniszter urat, méltóztassék hozzám csatlakozni és szintén mint én, felkérni a t. házat, hogy a vallásszabadságról szóló törvényjavaslatot azonnali tárgyalás végett az osztályokhoz utasítani méltóztassék. (Helyeslés.) Zsedényi Ede: T. ház! Győrffy Gyula tagtársunknak azon indítványa, hogy az ipartörvény tárgyalása csütörtökön vétessék fel: attól függ, vajon befejezzük-e hamar a telepitvényesekről szóló törvényjavaslatot vagy sem 1 Másodszor attól, hogy a pénzügyi bizottság időközben nem fogja-e előterjeszteni a végső jelentést ? En azt hiszem, hogy igen is kedden, szerdán benyújthatja, s akkor, miután ezen országgyűlés szeptember 14-ére leginkább és főleg azért lett egybehiva, hogy a budgetre áttérvén, annak tárgyalását siettesse, és miután a kölcsön miatt úgyis 15 napot vesztett a bizottság és ennélfogva 14 nappal később nyújtja be jelentését: azt hiszem, kötelességünk azokat, mikor benyujtatnak, azonnal tárgyalás alá venni; hanem azért meglehet, hogy ha szerdán vagy csütörtökön nyújtja be a pénzügyi bizottság jelentését: akkor úgyis három—négy napot hagynunk kell annak megfontolására s akkor ez időközben elővehetnők az ipartörvényjavaslatot tárgyalás végett. Ezen modifieatióval én is hozzájárulok az indít-