Képviselőházi napló, 1869. XVI. kötet • 1871. ápril 5–május 31.
Ülésnapok - 1869-344
lés május 16. 1371. 090 344. országos ü adásokat; ellenben a rendezett tanácsú városoknál, hol a törvény is megszabja, hogy kell a képviselőknek irni és olvasni tudniok: a gyámkodásra nincs szükség. En egyátalában azt tartom helyes eljárásnak, hogy meg kell adni mindenütt és mindenkinek annyi szabadságot , a mennyit megbír, és a gyámkodást csak oda kell szorítani, hol az illető érdekében okvetlenül szükséges, miként éppen ezen irányban distingválja eredeti törvényjavaslatunk a kis és nagy községek és rendezett tanácsú községek irányában követendő különböző eljárást. (Helyeslés bal felől.) Egyébiránt megjegyzem még azt is, hogy én részemről nem tartom gyakran követendő eljárásnak azt, mit már magunk is tapasztaltunk, jelesül, hogy midőn valami a házon, a minisztériumnak is helyeslésével, keresztül megy, és a másik ház abban változtatást akar tenni: — a minisztérium befolyását nem arra használja, hogy azt, a mit maga is helyesnek tart, és az egyik ház elfogadott, a másik ház is elfogadja; hanem arra használja fel, hogy ellenkezőleg azzal, mit a ház egyhangúlag csinál és maga is jónak tart: a felsőház nézetének akar itt érvényt szerezni (Élénk helyeslés hal felől). Részemről még arra is kérném az igen t. miniszter urat, ki tudomásom szerint is éppen ezen eredeti szakaszt, ugy a mint azt a képviselőház alkotta , a felső házban igen alaposan, igen helyesen, igen jól védelmezte és annak helyességét kimutatta; hogy azért, mert arról nem sikerült a fölsőházat meggyőznie : ne kívánjon most minket meggyőzni arról , mit maga sem tart helyesnek, hanem bizzék annyit önmagában, hogy a képviselőháznak másodszor is nyilvánult szándéka hozzájárulván, a felsőházat sikerülend meggyőznie az ő saját meggyőződésének helyességéről. (Helyeslés hal felől.) Pártolom az indítványt. Tóth Vilmos belügyminiszter: T. ház! (lelkiállások,: Szavazzunk!) Bocsánatot kérek t. ház, de Tisza Kálmán képviselő ur utolsó megjegyzésére kénytelen vagyok válaszolni. (Halljuk!) Én ugy fogom fel helyzetemet, mint miniszter, hogy a képviselőház határozatát a felső házban védeni tartozom, s hogy ha a képiselőház határozata valamely nagy politikai horderejű kérdésre vonatkozik : akkor e tekintetben a felsőházban hozott más határozathoz hozzájárulnom nem szabad; itt azonban nincs valami nagy horderejű politikai kérdésről szó, hanem tisztán administrativ kérdésről. Igaz, hogy elmondtam a felsőházban a képviselőház és saját indokaimat a tövényjavaslat mellett, mint azt tenni kötelességem volt, ott azonban aggályok támasztattak indokaim ellenében s az mondatott, hogy épen a rendezett tanácsú városok számadásai körül történik a legnagyobb félreértés és visszásság s hogy az egyes egyén igen sokszor nem bátorkodik a hatalmas tanács ellenében a vizsgálatot követelni, s ennél fogva szükséges a számadások fölterjesztése. Én ezen indokok igazságát belátva : bátor voltam éppen miniszteri helyzetemnél fogva, mint közvetítő azon módosításnak elfogadását mind a központi bizottságnak, mind pedig a t. háznak ajánlani. Csak ezt voltam bátor megjegyezni. Szontagh Pál: (csanádi.) T. ház! En bátor vagyok azt az ajánlatot tenni a t. háznak, hogy ha a miniszter ur Tisza Kálmán képviselő ur argumentatiójánál fogva nem látja helyén hozzájárulni Hajdú Ignácz képviselő ur indítványához : méltóztassék ezen discussiót holnap folytatni, mert az idő igen előre haladt és vannak képviselők, a kik ezt igenis fontos, elvi fontosságú kérdésnek tartják — nem pedig egy mellesleg, fatólag, megoldható* administrationalis kérdésnek. [Felkiáltások: 2 óra elmúlt!) Elnök: A ház addig tartja az üléseket, a míg neki tetszik. Tessék folytatni. Szontagh Pál: (csanádi.) Ha a t. ház akarja, tehát folytatom. Én, mondom, hogy igen is mélyebb természetű kérdésnek tartom azt, mint a mint azt a miniszter ur most jelezte. Ez ismét oly radicális elvi dolog, mely a parlamentalismus lényegébe vág, t. i. ha a képviselőház a felsőház vagy főrendiház módosításait, nem tudom mi oknál fogva, talán propter bonum pacis elfogadja. Ez jövőre kihat az egész rendszerre, a mely még meggyökerezve Magyarországon egyátalában nincs. Nem támaszt bizalmat, én csak magamat említem, bennem semmi bizalmat nem támaszt, ha egy miniszter azt mondja, hogy helyesnek tart valami elvet, és ebben őt a képviselőház is, melynek ő kifolyása és a ház egyhangúlag istápolja: — akkor a főrendiházban oly többségnek, mely 700 meghívott tag mellett 25—30 dilettáns (Felkiáltások a szélsőbal oldalon : 10 —12!) vagy a fővárosban lakó egyénből áll, eszébe jut történetesen elvi kérdésben viszszautasitási jogával élni, és akkor a parlamentális, a képviselőház többségét biró miniszter ezen elvi kérdésben enged és a képviselőházban ellenkezőjét védi annak, a mit védett fényesen a hallgató és olvasó közönségnek elismerésével találkozólag a főrendiházban. Ez gúnyja a parlamentálismusnak, valóságos gúnyja. (Helyeslés hal felől.) Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy ez kisszerű kérdés. Tökéletesen igaz az, és én vagyok egyike azon képviselőknek, a ki talán saját pártomban is épp en ar-