Képviselőházi napló, 1869. XVI. kötet • 1871. ápril 5–május 31.

Ülésnapok - 1869-343

264 343. országos ülés május 15. 1871. földhitelintézetnél ugyanazt tenni , mit a kereskedelmi és iparhitel alkalmával tenni szoktak, azaz a magánhitelezőknek ugyanazon kedvezményeket engedni, melyeket a hitelintézeteknek megadnak. Ez az egyetlen észrevétel , melyet e perczbeu tenni akartam. Ismétlem, hogy a központi bizottság az előttünk fekvő törvényjavaslatot tárgyalási alapul átalánosságban ajánlja. Simonyi Ernő: T. ház! Igen röviden egypár megjegyzést kívánok tenni a kérdésben levő törvényjavaslatra. Megengedem azt, mit a központi bizottság tisztelt előadója mondott, hogy a földhitel kifejlődése hazánkban szükséges ; azt is megengedem, hogy ennek kifejtésére legalkalmasabbak a földhitelintézetek. De hogy a földhitelintézeteknek szükségük van bizonyos kedvezményekre : azt már méltóztassék megbocsátani, meg nem engedem. Ámbár azon meggyőződését fejezte ki a t. előadó ur, hogy a házban s az országban nincs ember, ki ezt kétségbe vonhatná : én mégis bátorságot veszek magamnak ezt kétségbe vonni. En a törvényhozási téren az egyenlőségen kivül mást alapeszméül, lényeges feltételül el nem ismerhetek, én a kiváltságokat, ugy a soeiális, mint a törvényhozási téren ellenzem. Azon okok, melyeket a központi bizottság t. előadója a törvényjavaslat támogatására felhozott: engem meg nem győznek. Azt mondja ő, hogjr a tőkét ezen intézeteknél sohasem kell visszafizetni. A hitelező az adós irányában azon állásban van, mit szerződésileg veíe kikötött; ha tehát oly szerződést köt. hogy a tőkét is lefizeti, mikor kívántatik, vagy bizonyos időre fizeti le: akkor szerződésének ily módon tartozik eleget tenni ; ha ellenben szerződést köt akár intézettel, akár magán emberrel, hogy a tőkét nem , csak annak kamatait fizeti, akkor a magán hitelező irányában sem tartozik mással. A hitelnek természete ugyanaz, legyen akár magán ember, akár intézet a hitelező. Én átalános elvekből szeretek kiindulni a törvényhozásban ; mert ha ilyenekből indulunk ki, akkor nem teszünk senkinek igaztalanságot, és senkinek sem adunk kiváltságot, hanem az ország minden lakosait ugyanazon törvény uralma alá helyezzük. Ennek igazságát, azt hiszem, tagadni nem fogja senki. En azt mondom: t. ház, vagy jók a mi jelenleg létező hiteltörvénjreink, vagy nem. Ha jók. kell hogy jók legyenek minden hitelezőre, bárki legyen az; ha pedig egyetlen hitelezőre nem jók, mi jogon kívánhatjuk azt , hogy ezen nem jó törvények alá legyenek vetve a többi hitelezők mind; miért akarjuk egy hitelintézet számára vagy a mint a központi bizottság módositványa mondja, valamennyi hitelintézetre nézve megjavítani ? Ha rósz azon törvény : terjesztessék ki ezen javítás az ország valamennyi lakóira. Én ezen elveknél fogva ezen törvényjavaslatot ugy, amint benyujtatott, nem pártolhatom ós azt óhajtom, hogy a törvényhozás ne osztogasson kiváltságokat. Kiváltságok soha sem voltak a törvényhozás művei, mindig a régi feudális korból származott kedvezmények voltak; de alkotmányos törvényhozás, oly törvényhozás, mely jogegyenlőségen, népképviseleten alapul, ily elveket kiindulási pontul el nem fogadhat En részemről ezen törvényjavaslatot, az emiitett okoknál fogva, el nem fogadhatom. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Falk Miksa: T. ház! Legyen szabad azokra, miket Simonyi Ernő t. képviselőtársam mondott, egy pár szóval válaszolnom. Ö azon általam is helyeselt elvet állította fel, hogy a törvény irányában kiváltságokat adni nem kell, kivételeket megengedni nem szabad ; hanem ha a törvény és a törvényes eljárás jó : akkor legyen az érvényes mindenkire; ha rósz: akkor mindenkire nézve meg kell változtatni. Azt hiszem, hogy ezen átalánosságban igen helyes elv a fennforgó esetre nézve még sem áll tökéletesen, mert épen ezen esetben a dolog természetéből foly egy bizonyos ellenmondás, melyet valamiképen ki kell egyenlíteni. Méltóztatnak tudni, hogy a földbirtokosnak csak oly hitel válik javára, amely bizonyos állandóssággal bir, és a mely — legalább közvetlenül — nincs összefüggésben a pénzpiacz fíuctuátióival. A solid gazda legalább nem azért vesz kölcsönt földbirtokára, hogy abból éljen vagy mindennapi szükségleteit födözze; mert a ki ilyenre szorul, annak bizony meglehetősen roszul áll a szénája ; hanem azért veszi föl, hogy befektetésekre fordítsa. Már pedig az ily befektetések természete ugy hozza magával, hogy az csak lassanként, a növekedő jövedelem alakjában adja vissza a tőkét; ez által képesiti azután a kölesönvevőt, hogy mind a kamatot, mind a tőkét lassankint törleszthesse. Véleményem szerint tehát a földbirtokosra nézve semmi sem lehet nyugtalanítóbb, mint ha attól kell tartania, hogy a neki adott kölcsön minden pillanatban felmondatik, felmondatik talán oly pidanatban, mikor amúgy is crisis van a pénzpiaczon. Bekövetkezhetnek oly eshetőségek, melyeket előre látni, melyeket elhárítani nem lehet, és a melyek azután a földbirtokra nézve igen nagy calamitásokat idéznek elő. Csak egyetlen példára hivatkozom. Méltóztatnak tudni, hogy az első franezia háborúk után a földbirtok értéke Németországban, főkép