Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.
Ülésnapok - 1869-313
313. országos Blés wárczius 19, 1871. 67 esetben is nehéz lett volna működni, mert igen könnyen kitehette volna magát annak, — én sem akarván itt példákat fölhozni, és csak magunk körében maradva,— hogy mind a két résznek elégületlenségét vonta volna magára oly eredmény helyett, melyet mindnyájan kívánunk, de melynek elérésére mód nem mutatkozott. Azokra tehát, a miket a t. képviselő urak az iránt mondottak, hogy a kormány eljárása nem volt helyes; annál kevesbbé akarok vonatkozni, mert örömmel constatálhatom azon solidaritást, mely a külpolitikának átalános vonásaira nézve ezen egész események alatt nemcsak a kormány és pártja, hanem a ház minden része között létezett. Fölesleges tehát, hogy válaszoljak arra: vajon helyes volt-e vagy sem, a mit a kormány tett; mert erre már tegnap határozattan válaszoltak ; de nem hagyhatom említés nélkül azon indokot, melyet a t. képviselő urak a kormány eljárásának tulajdonítani akartak. Azt mondja ugyanis Irányi Dániel képviselő ur, hogy ez indok : a meghunyászbodás és félelem volt. Át fogja látni a t. képviselő ur, hogy oly kevéssé érzem magamat ezen vád által érintve, miszerint soha tárgyilagosabban valami tárgyra l nézve nem feleltem, és alig fogok felelhetni, mint most erre. Mindenek előtt egész átalánosságban válaszolok; és itt ki kell mondanom azt, hogy ha a kormány a félelmet vette volna tanácsadóul, melyet a t. képviselő ur rósz tanácsadónak nevezett, (a mire nézve meg fogja engedni, hogy I annak idejében szavaira hivatkozzam): akkor a ( monarchiát okvetlen belesodorja a háborúba. {Helyeslés jobb és hal felől.) Mert két oka van rendesen annak, miért veti magát valamely állam önakaratából háborúba; ugyanis: vagy a támadási és hódítási szándék, vagy a félelem. Midőn az államok hódítási vagy támadási szándékból mennek háborúba, az nem olyan veszélyes, mint ha a másik indokot követik, t. i. a félelem indokát ; mert első esetben rendesen azon alkalmat szokták fölhasználni, a mely rajok nézve a legkedvezőbb, az ellenfélre nézve pedig legkevésbbé az; mig legveszélyesebb elhatározás épen az, a melyet a t. képviselő urak politikája eredményezett volna: t. i. háborúba kezdeni félelemből, azon félelemből, nehogy a harcz után a győztes fél részéről veszélynek legyen az illető állam kitéve. Ez az elhatározásnak azon neme, mely azért veszélyes, mert ilyen elhatározásra rendesen nem akkor szokott jőni az állam, midőn arra legjobb alkalma van; hanem akkor, midőn rá nézve a legroszabb,ellenfelére nézve pedig ez legjobb. E politikát tehát én a legroszabbnak tartom, és abban összpontosítom a mondottakat, hogy a kormány, ha a félénkség politikáját követi vaia: belement volna a harezba; de nem ezt követte, hanem követte az önérzetében és a nemzet erejében vetett bizalom politikáját, melyekben föltalálta azon erőt, mely megengedé neki, daczára az európai események előre látott bekövetkezendő nagy változásainak, hogy nyugodtan várja be a háború esélyeit. (Helyeslés.) De a t. képviselő urak nem elégedtek meg azon átalános váddal, mely szerint a félénkségét mondák a semlegesség okának; — hanem vádjuknak coneret alakot is adtak. Azt monda ugyanis Simonyi képviselő ur, és támogatásul az angol Kékkönyvből hozott idézetet, hogy a kormányt az Oroszországtól való félelem kárhoztatta tétlenségre. (Halljuk!) Erre nézve t. ház, azt hiszem, nem szükséges többet mondanom, mint egyszerűen hivatkoznom a tényekre, s ezt köteleségemnek is ismerem. A t. képviselő ur állítása szerint Oroszország tilalma mintegy zár alat tartotta az osztrák-magyar monarchia erejét; mit e tekintetben Cremieux ur az angol követnek mondott, s ez ismételt, mint pusztán hallottat: — nem irányadó ; ezt nekem fölesleges bizonyítgatnom: elmondatott ez igen helyesen tegnap is a házban. Én csak a tényeket akarom fölemlíteni és a tények a következők: Oroszország nem tarthatta tilalom alatt a mi birodalmunkat és nem gátolhatta meg abban, hogy a háborúban részt vegyen : mert csak azt lehet meggátolni valamiben, ki valamit tenni akar. Miután pedig az osztrákmagyar kormány azon naptól fogva, midőn a birodalom semlegességét kimondó körlevél megjelent, soha egy perczig sem gondolt a beavatkozásra: megakadályozni ebben nem is lehetett. De hiányzott még a t. képviselő ur állításának egy másik főtétele is — és ily ügyekben nem ismerek kényes kérdést, mindig legjobb a tényeket föltárni. S erre nézve, t. i., hogy habozásunk Oroszországtól való félelemtől eredt: bátor vagyok megjegyezni, hogy ennek nem volt s nem lehetett alapja ; mert igaz, hogy mi nem voltunk készen, bennünket megleptek az események; de épen ugy tudtuk folytonosan azt, — s ezt constatálom, hogy Oroszország még sokkal kevesbbé volt készen ésigy tökéletesen hiányzott azon physikai erő, mely e tekintetben Ausztria-Magyarországot tilalom alatt tarthatta volna. A háború menete alatt fölszólittattunk Oroszország részéről, hogy az eljárás homogeneitása kedvéért, átalában ne szaporítsuk akkori igen csekély fegyveres erőnket sem egy emberrel, sem egy lóval. Mi nem voltunk azon helyzetben, hogy ez ajánlatot elfogadhatuk volna; válaszunk tehát az volt, hogy igenis teheti ezt Oroszország, melynek zöme, határainak legnagyobb része az ázsiai sivatagok által védve van, melyet megtámadni senki sem akar; melyre nézve elég, ha bi9*
