Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-313

OH 313. országos Slés tnárczius 19.1871. állandó hadsereg. És ha tekintetbe veszszük azt, hogy minden a hadibudgetnél megkímélt millióval mily eredményeket idézhetnénk elő ezen téren, akkor valóban szomorúsággal kell tekintenünk: hogy emésztik el a hadügyi budgetnek improduetiv tételei — nem nemzeti kincsünket, mert azzal nem bírunk, hanem azt lehetne mondani — a nemzetnek mindennapi kenyerét. A mondottak után, t. ház, midőn egyrészt elismeréssel és köszönettel tartozom a kormánynak azon politikáéit, melyet a háború alatt követett ; másrészt azon reményemnek és óhajtásomnak adok kifejezést, hogy az igen t. külügyér ezentúl, mellőzve az eddig szokásos úgynevezett furfangos régi diplomatia iskoláját, nyíltan és határozottan állást foglaland a be nem avatkozás politikájában, és hogy a jövő delegátiók mindenekelőtt a takarékosság szempontját és irányát fogják követni, és ily módon egyengetni és előkészíteni azon utat, hogy valahára ezen monarchia rendezett viszonyok folytán a fönállásnak biztos kilátásával consolidálhassa magát. Ami, az én szerény vélekedésem szerint, csak akkor lesz lehető, hogyha a nagyhatalmi ábrándokkal egyszer mindenkorra fölhagyunk, és hogyha az állandó hadsereg intézményét idővel a néphadsereg rendszerével fölcseréljük; mert én azt hiszem, mindaddig, mig ezt tenni nem fogjuk : addig ezen földön boldog, gazdag, mivelt és szabad ország nem fog létezni; legfölebb egy koldus nép fegyverben. (Helyeslés.) Kállay Ödön: T. ház! Ámbár fölszólalásomat szükségesnek látom azért, hogy e kérdésnél álláspontomat constatálhassam ; mindazonáltal beismerem, hogy az idő drága, beismerem azt is, hogy az országgyűlési idény alatt kevéssé haladtunk: és azért lehetőleg rövid leszek. (Halljuk 1) Rövid beszédem vezérelvéül elfogadom Tisza Kálmán képviselő ur azon mondatát, hogy a külpolitikánál semmi más nem lehet, mint Magyarország érdeke vezérlő. Hozzáadom még, hogy a külpolitikával nem a sziv érzelmeit, hanem agyunkat kell követnünk. T. ház ! Kétségtelen, hogy I. Napóleon az angolok által St.-Helénába helyeztetése óta oly nagyszerű és Európát megrázó események, mint a múlt nyári napoktól kezdve e napokig, egyátalán nem folytak le. Szabadságot veszek magamnak, t. ház, ez eseményekhez egypár szót szólani; legelőször is az események legnagyobbikáról, az olaszországi eseményekről mondok egypár szót. Róma elesett. Ezáltal egy időben két győzelem vívatott ki: első az, hogy az egyesült Olaszország fővárosához jutott; másik az, hogy a pápa oly helyzetbe tétetett, hogy csak tőle függ, hogy midőn a királyok sorából kiléptettetett és a zuáv néptől megmenekült : állására nézve nagyfontosságú tekintetéből nagyobb befolyása legyen, mint valaha. Fog-e ez, t. ház, igy történni, vagy a magát csalhatatlannak deciaráit, emberi gyengeségénél fogva oly térre fog lépni, hogy régi állását visszaszerezhesse: nem tudom. De az szent igaz, t. ház, hogy ha ezen térre lépend, azáltal be fogja bizonjdtani, hogy nem annyira a lelkieket, mint a világi hatalmat hiszi hivatásának. Én egész őszinteséggel megvallom, hogy a magyar-osztrák államnak azon tettét, hogy ezen ügybe tettleg be nem avatkozott, helyesléssel fogadom, (Helyeslés) és kérem a kormányt, hogy ha ezen ügyben netalán ujabb mozgalom támadna, magát azon mozgalomtól visszatartsa. Hagyjuk a pásztort nyájának üdvével és nem királyosdival, nem diplomatiai fondorkodásokkal foglalkozni, a mi állásával is incompatibilis. (Helyeslés.) A másik esemény, t. ház, a nagy német nemzetnek szerencsés egyesülése. Hogy ezen egyesülés oly kezek által történt, melyek az azáltal nyert erőt talán nem kifejlődésre akarják fölhasználni : az igaz lehet; és hogy ezen egyesülés csak annyi vérlázító esemény következtében jöhetett létre, azt sem tagadom. Igen szomorú ez; de az elsőt, t. ház, nem fejtegetem: mert azon kezeknek műveletére nem alapítom politikámat; a másodikról csak elszomoritólag szólhatnék, midőn mind a két részről egyaránt kedvezőtlen ítéletet mondva, constatálnom kellene, hogy a dicső kultúra teréről mily hamar visszaesünk az állat vadságába: hogyha azt akár nagyravágyásunk, akár a boszu követeli. T. ház! Óvakodjunk ezen események után azt hinni, mintha tartós békét élvezhetnénk; de ne higyük azt sem, hogy az e nemzetiségi alapon czélba vett európai rendezés ezen események által befejezve lenne. Mi csak ez események derekán vagyunk. En nem hiszem, t. ház, hogy a német nemzet egyesülését egészben teljesültnek hinné, és én azt gondolom, hogy még némely apróbb, talán nagyobb részleteknek is az egészbe beolvadásától várja ezen ideáljának teljesülését. Azt is gondolom, hogy ezen szerencsés egyesülés egy még ki nem fejlett sok tekintetben hátramaradt északi nagyhatalmat fajának egyesítésére fogja ingerelni, és hogy azon faj ezen czél mielőbbi elérését óhajtja, erről — azt hiszem — Európában senkisem kétkedik. T. ház! Ha csak önföntartásunkat veszszük is figyelembe, két rendbeli kötelesség háramlik ránk; először, hogy honvédségünket lehetőleg szaporítsuk és fejleszszük minden költségkímélés tekintetbe vétele nélkül; másodszor óvakodjunk oly politikától, mely a bekövetkezendő esemé-