Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-313

313. országos Ülés márczius !9. 1871. 57 oly vereséget, mint a milyent az utolsó londoni eonferentia alkalmával szenvedtünk. Midőn épen a londoni conferentiát emlitem, engedje meg az igen t. miniszterelnök ur, hogy egy szerény észrevételt tegyek. Nagy föltűnést okozott annak idejében gr. Széchennek küldetése Londonba. Nem akarom jelenleg itt kutatni, vajon gr. Széchen különö­sen volt-e hivatva a magyar kormány nézetét tolmácsolni azon conferentián : elég az, hogy a köz­vélemény igy magyarázta küldetését. Ha gr. Széchen nem volt a magyar kormánynézeteinek tolmáes­lására különösen megbízva: akkor tán helyesebb lett volna annak még látszatát is kikerülni; és oda működni, hogy a magyar-osztrák birodalom ezen conferentián rendes londoni követje által lett volna képviselve. Ha pedig a t. miniszterelnök ur kül­dötte gr. Széehent : akkor bátor vagyok azon alázatos észrevételt tenni, hogy talán helyeseb­ben cselekedett volna, ha e czélból más egyéni­séget biz meg. Parlamentáris országokban több­nyire az a szokás, hogy ily fontos küldetést oly egyénekre biznak, kik közelebb állanak politikai színezetben a kormányhoz, mint áll gr. Szé­chen a jelen kormányhoz. Ezt következtetem legalább az általa férfias nyíltsággal eddig val­lott elvekből: mert nem hihetem, és nem hiszem, hogy a kormány gr. Széchen elveit vallotta volna eddig, és nem is reménylem, hogy vallani fogná ezután. Különben ezen eonferentiának ered­ménye nem igen igazolta a tett választást. Áttérek t. ház! a múlt delegatio működésére. Az utóbbi delegatio leginkább azáltal tűnt föl, hogy igen nagy készséget mutatott mindazoknak meg­szavazására, miket a közös hadügyminiszter kí­vánt. En részemről őszintén megvallom, azt tartom, hogy nagy elismeréssel tartozunk ezen delegatio kisebbségének azért, hogy ezen bőkezű­ségnek némi gátot iparkodott vetni, s még na­gyobb köszönettel tartozunk az osztrák delega­tiónak, mely delegatiónak e tekintetben mégis némi korlátozás sikerült. Semlegesek maradtunk. A közös külügyminiszter azt hirdette, hogy sem­legesek is akarunk maradni, s a kormánynak szándóka volt mindig semlegesnek lenni. S mind­ennek daczára igen nagy kiadások tétettek föl­fegyverzésekre, mely kiadások között talán olya­nok is vannak, melyek nem igen és nem egészen igazolhatók. A külügyér ur, továbbá a mi a jö­vőt illeti, hasonlóképen hangsúlyozta a be nem avatkozási politikát. S mégis a rendes, valamint a rendkívüli rovatokban roppant összegek köve­teltettek és szavaztattak meg fölfegyverzési s hadi czélokra. És pedig oly összegek, melyek az én szerény fölfogásom szerint, kivéve azokat, melyek területi divisiók fölállítására fognak for­díttatni, legalább részben, fölöslegeseknek lát­szanak. Mi pedig a területi divisiókat illeti, e KÉP. H. NAPLÓ ]8\ ? XV. tekintetben némi kétségben vagyok: mert a kö­zös hadügyminiszternek nyilatkozatai az osztrák delegatio vég-üléseiben legalább is kétségre, ha nem aggodalomra szolgáltatnak okot. T. ház S En azon véleményben vagyok, hogy szükséges valahára tisztába jönni az iránt, mily szerepet akarunk tulajdonképen játszani Európá­ban. En eddig azt tapasztaltam, hogy diploma­táink velünk nagyhatalmi szerepet játszattak, s pedig véleményem szerint, a lehető legügyetlenebb eszközökkel: t. i. az apró német udvaroknál ta­nult ós megszokott intriguák szerepével. Én azt hiszem t. ház, mi megszűntünk nagyhatalom lenni, részemről nem is kívánom, hogy újra ily szerepet játszunk, nem kívánom pedig azért, mert ugy találom, hogy e kettős monarchiában hiányzanak mindazon kellékek, melyek legalább szerény fölfogásom szerint, a mai korban szüksé­gesek arra, hogy egy állam nagyhatalmi állást foglaljon el. Ily kellékek szerintem: mindenek előtt egy nemzetiség s egy közös nagy elv. E két kellék e monarchiában hiányzik, s természe­ténél fogva mindig is hiányozni fog, s a múlt­ban is hiányzott. Épen azért, mert a múltban is hiányzott, s mert a monarchia daczára ennek, mégis nagyhatalmi politikát űzött, az eredmény nem lett egyéb, mint roppant államadósság, ve­reség és területvesztés. Azt hiszem, nekünk sem érdekünkben, sem czélunkban nem lehet mások dolgaiba avatkozni. Hasznunkra nem válhatik nagyobbodni akarni vagy hódítani. Nekünk csak egy föladatunk le­het, s ez az : szellemileg és anyagilag kifejlődni s létünket megvédeni. Ha ez igy van t. ház, akkor ebből önként folyik, hogy a véderő szer­vezését is ezen föladatunkhoz képest kell beren­dezni. Bizonyára senki sem fog kétkedni azon, hogy az eddig divatozó hadi-budgeti roppant kiadásokat sokáig viselni képesek nem vagyunk. Többen azt mondják, hogy kénytelenek va­gyunk e nagy állandó hadsereget önön védel­münkre föntartani. Bátor vagyok kérdezni, hogy ha e roppant állandó hadsereg föntartási költ­ségeivel magát az országot teszszük tönkre: mit fog azután e hadsereg megvédeni % Tovább me­gyek, t. ház, s azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy az állandó hadsereg föntartása e czélra, t. i. a védelemre, nem is szükséges. Megengedem azt, hogy azok, kik hóditni akar­nak : állandó hadseregre szorulnak; de akiknek egyéb czéljok nincsen, mint létüket megvédeni : e föladatnak a népsereggel épen ugy, talán job­ban megfelelhetnek, mint a nagy állandó hadse­reggel. Tekintetbe veendő itt még az is, hogy a jelen korban egy nemzet anyagi és szellemi ki­fejlődése annak véderejét legalábbis époly mérv­ben, ha nem nagyobban, gyarapítja, mint az 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom