Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-313

56 313 országos ülés márczius I*. 1871. szik s nem fogja megakadályozni senki, hogy eziránt Romániával szerződjék. Igen, de ha ezt akarja, nem szabad azt vitatnia, hogy Románia a porta souverenitása alatt áll; a mi csak fictio. (Halljuk!) Igen tisztelt képviselőtársaim, Tisza és Jókai hangsúlyozták, hogy mi nekünk absolute nem szabad senkit fenyegetni. Óvakodnunk kell minden fenyegetőzéstől: hanem ugyan akkor épen Tisza és Jókai igen tisztelt képviselőtársaim bizony nagyon is fenyegették mindazokat, a kik bennünket megtámadni merészelnének. Én t. ház, ezt tartom a legveszélyesebb fenyegetésnek: mert ez fenyegetés a világ minden oldalára, és akár ki magára veheti, és épen ez a bajos és veszedelmes ürügy. Én t. ház azt tartom, hogy fenyegetni nemis szabad és nemis jó; — hanem az absolnt, a minden körülmények közti semlegességet sem fogadnám el soha. Már azon körülmény, hogy az elv itt e házban kimondatik, kézzel fogható tanúsága lenne annak, hogy gyengéknek érezzük magunkat. És én t. ház, ha igaz volna is, hogy gyengék vagyunk, legalább nem mondanám ezt kinyiltan és világosan e házban: mert már ez nem is ürügy, hanem ok a megtámadásra. Hallottam sokszor azt mondani, hogy nem lehet más politikát inaugurálni, mert tudjuk, mit érnek seregeink: láttuk eztSadovánál és Dalmáeziában. Az igaz, hogy láttuk; hanem azt sem lehet tagadni, hogy 1848-ban a mi seregünk csodákat müveit. Miért % Mert lelkesedése nagy volt. Tehát csak arról lehet szó, hogy alkossunk oly sereget, mely lelkesülni tudjon. Ha ez meg lesz, akkor nem fogunk félni és nem fogunk hivatkozni Sadovára és Dalmátiára. Végre t. ház, én azt tartom, hogy a t. ház meggyőződhetett szavaimból, miszerint én tiszta meggyőződésből rosszalom a kormány politikáját. Nincs nekem más okom vagy hátsó gondolatom, mint sokan hiszik. Én őszintén azért rosszalom a kormány politikáját, mert nézetem szerint az olyan volt, mely nem nevelte tekintélyünket a külföld irányában, hanem csökkentette azt. Én t. ház, azt szeretném, hogy már egyszer a kormány hagyjon föl idegen politikájával és fogadjon el valóságos hazai politikát. És ha ezt elfogadja, akkor meg fog győződni arról, miszerint józan politikát nem űzhet anélkül, hogy az országban lakó népességeket kielégítse, mindenek fölött pedig műveltesse és kiképeztesse. Ha egyszer ezt teendi, akkor t. ház, azt hiszem, hogy nem fog oly szűkkeblű politikát tenni, s bizni fog magában; és tisztelni fogják mások is : mert tudni fogják, hogy politikája a nép és a haza érdekét tartja szem előtt. Ugyanazért t. ház, én az eredmények szexint meg nem elégedhetvén a kormány politikájával, továbbá tényekkel bebizonyítván, miszerint az reánk nézve nem volt jó, és lelkemben meggyőződve levén arról, hogy mi a bekövetkezettek után többé magunkat önállóknak nem tekinthetjük: én rosszalom a kormány politikáját és ajánlom az általam is aláirt határozati javaslatot elfogadás végett. (Helyeslés szélső hal felől.) Csáky Tivadar gr.: Nem lehet szándékomban hosszasabban szólani a külügyi politika azon részéről, mely a kormány magatartására vonatkozik az imént elmúlt háborúval szemben; mert a kormánynak ezen magatartása, igen kevés kivétellel, a ház egyhangú helyeslésével találkozott, és semmi esetre sem volnék képes abbeli nézeteimnek oly szabatos és ékes kifejezést adni, mint azt tegnap az ellenzéknek igen t. vezére tette, kinek e tekintetbeni nézeteihez én is csatlakozom, és a ki előadásában igen fényesen tanúsította azon pártkülönbség nélküli egyetértést, mely e házban ezen külpolitikával szemben létezik. Észrevételeim tehát csakis a háború előtti külpolitikára szorítkoznak, és azon hatásra, melyet külügyeink vezetése, hogy ugy fejezzem ki magamat, belállapotainkra gyakorolt. Ha nem csalódom a háború előtt követett külpolitika érdeme legcsekélyebb részben illeti épen azon diplomatát, ki külügyeink vezetésének élén áll. Ha csalódom e tekintetben: akkor bizonyára igen könnyen megbocsátható hibába esem; ha tekintetbe veszszük, mily határozatlan, mily ingatag, változékony irányú politikát követett a háború előtt gr. Beust. így tehát, hogy ezen monarchia a háború alkalmával nagyobb veszélybe nem sodortatott, azt vagy véletlennek köszönhetjük, vagy pedig más államférfiú beavatkozásának. A véletlenről szólni nem akarok, mert bizonyára senkinek sincs kedve a monarchia külügyeit a véletlenre bizni. A mi pedig a másodikat illeti: azon megjegyzést vagyok bátor kocz • káztatni, hogy ámbár ránk nézve igen hízelgő lehet az, ha egy magyar államférfiunak sikerült külügyi politikánknak oly irányt kölcsönözni, mely a nemzet kívánalmainak megfelel, ugy bizonyára némi aggodalomra is szolgáltat okot az, hogy a külügyérnek egy más államférfin pressiójára van szüksége, hogy a nemzet kívánalmainak megfelelő irányt kövessen. Az általam imént említett ingatag és iráuytalan politikának következménye azután, hogy egy oly magatartásért, melylyel, ha határozottan állott volna elő, bizonyára viszaszolgálatokat is lehetett volna nyernie, még köszönetet sem aratott; és« ilyennek köszönhetjük azt, hogy bizalmatlanságot gerjesztünk mindenütt, de barátságot sehol, az ilyennek köszönhetjük végre az