Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-313

313. országos ülés márczius 19. 187). 55 tartott legfensőbb toasztra is, mely a német fegyverekre emeltetett. ED azt mondom, hogy a szoros neutralitás nem is tartható főn oly esetben, mint minő volt a franczia-porosz háború : mert sokkal szorossabban momentán érdekkel vagyunk egymáshoz hozzá fűzve, hogysem azt föntartani lehetne. De nem ez a fő dolog; hanem mit Jókai képviselő ur, és a mit mások állítanak és vitatnak: hogy nem lehetett diplomatiee közbelépni, anélkül, hogy háború ne támasztatott volna ellenünk. Én t. ház, ámbár a háborútól, a mint előre megmondtam, nem tartottam volna, mégis azt hiszem, — mert tények vannak, melyek ezt bizonyitják, hogy bizony lehetett volna a diplomatiának erélyesen föllépni, anélkül, hogy háború keletkezzék. Ott van például Sadova, SadovánálNapoleon közbelépett,és háború nem támadt, (Egy hang : De akkor a határon volt a sereg!) most is a határon kellett volna lenni a seregnek, és épen ez a hibája a kormánynak, mert fegyveres neutralitásról volt szó. Ott van egy másik eset, midőn Ausztria nemcsak közbelépett diplomatiailag, hanem 100 ezer embert küldött a dunai fejedelemségekbe a nélkül, hogy háborúra került volna a dolog, sőt ellenkezőleg, éppen az erélyes közbelépés által lett vége a háborúnak. Azt megengedem, hogy, ha erélyesen akar az állam közbelépni : komolyan készen kell lenni a háborúra, és ha készen van a háborúra, akkor van mire támaszkodni a diplomatiai közbelépésnek. Ha csak tréfából, minden erő, minden komolyság nélkül lépünk közbe: mindenesetre kudarezot vallunk. És ettől tartott a kormány s ebben hibázott is. Jókai és Tisza Kálmán képviselő urak ugy nyilatkoztak, hogy nem lehetett interveniálni, mert nem volt szabad Németország egységét megakadályozni. Ez t. ház, igen fontos kérdés. En annyit olvastam róla, és annyit hallottam, hogy megvallom, szükségét érzem annak, hogy véleményemet eziránt kimondjam. En azt gondolom uraim,hogy egy nemzet részeinek természet szerint jogukban áll egyesülni; hanem mégis csak egy föltétel alatt.En azt mondom, a külön államoknak, ha szintén egy nemzetiségűek is, csak egy esetben szabad egyesülniök : t. i. azon esetben, ha elkülönítve, külön államokban el nem érhetik hivatási czéljokat, ha nem művelődhetnek, jólétre nem juthatnak; de akkor is sohasem a despotia érdekében, sohasem a despotia által kényszerítve : hanem mindig szabad akaratból kell az egyesülésnek megtörténni. Ha ezt logicailag, észszerüleg megczáfolni lehet, ám tessék megpróbálni; de ha nem lehet, tessék alkalmazni Németországra. És én kérdem, ki akadályozta Németország államának kifejlését? Nem a legkifejlettebb nemzet-e a német, ámbár külön államokban volt? és nem örvend-e jólétnek, mint talán egy nemzet sem ? Már most menjünk tovább: egyesült-e Németország ? A nemzet egyátalán nem egyesült szabad akaratjából, hanem a kormányok kényszeritette az egyesülésre. Ha ez szabad volt, és ha Jókai képviselő ur ezt támogatja: akkor, ha holnap Poroszország a svájczi németeket is egyesíteni akarja Németországgal, ezt is támogatnia kell. Ha áll az, hogy nekünk nem volt szabad megakadályozni Németország egyesülését, akkor logika szerint semmiféle nemzeti egyesülést sem szabad megakadályozni: ezt pedig tagadom, és épen azért azt vitatom, — habár magam is az egyesülés mellett vagyok, ott, hol máskép a népek nem érhetik el ezéljaikat — hogy nagy hibája kormányunknak, hogy mindig ily értelemben nyilatkozott Németország irányában. Addig, míg az egyfaju népek saját jólétük, saját kiképzésük czóljából egyesülnek : nem veszélyesek szomszédaikra nézve; de a midőn a népeket a despoták egyesitik, mindig veszélyesek. Tessék megnézni a történelmet, és mindenütt ezt fogják abban föltalálni. Nem a német nemzet érdekében történt az egyesülés ; hanem mások czéljaiból , és épen ez a czél ellenkezik a mi érdekeinkkel , épen ez tog bennünket megakadályozni: nevezetesen a magyar és román fajt, czéljainak elérésében. Jókai, igen tisztelt képviselő ur azt mondotta, hogy ebben az esetben nem lehetett szó sympathiákról; hanem itt számítani kellett. Igen, én is azt mondom, hogy itt számítani kellett, de nem csak pénzzel számítani; mert vannak más nagyobb érdekeink, mint a pénz, melyekkel azt gondolom, nagyon roszul számítottunk. Rosszul számítottunk, amint az bebizonyult tényleg, a londoni conferenczia eredménye által. Mi volt ott számitásunk eredménye? Szabadjon ezen kérdéshez is hozzá szólanom. A magyar kormány szabad Dunát óhajt; azt gondolom, hogy a szabad Duna érdekét képezi Magyarhonnak, és különösen a román és magyar nemzetnek. A tisztelt kormány, és diplomatiánk igen jól tudja, hogy szerződések és a természet szerint, az alsó Duna, szigeteivel együtt Romániához tartozik. És mégis mit akar diplomatiánk ? Azt akarja, hogy az európai diplomatia különféle hatalmaknak, nevezetesen pedig Törökországnak adjon engedélyt a Dunát szikláitól megtisztítani és vámot szedni. E kérdésben kudarezot vallottunk, és gondolom, azért vallottunk kudarezot, mert azt viseletünk által, melyet ott s a háború iránt tanúsítottunk, megérdemlettük. Egyébiránt, én ennek hazai és nemzeti szempontból csak örvendeni tudok; mert a kormány akármikor el tudja azt érni más utón: ha arra becsületesen törek-