Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-312

50 312. OÍ szagos ülés márczius 18 1871. nya az, a mi a külügyminiszter politikáját jellemzi. Ha ez hiba, baj, veszedelem is; de még sem tartom oly gyalázatnak és veszélynek az országra nézve, mint ha állana az, hogy muszka tilalom gátolta a birodalom mozdulását. Egyébiránt egy pontban megvallom, ha nem is az egész politikát, de helyesnek tartom a külügyminiszter azon lépését, melyet hibáztatni méltóztatott, s részemről védeni akarom. És ezen lépés az volt, hogy a prágai szerződés megtartását nem követelte : mert a prágai szerződés megtartását követelni annyit tett volna, mint tagadásba helyezni magát a német egységet, annyit tett volna, mint a századokon át reánk annyi bajt hozott német haegemoniára való törekvést megújítani; én tehát e lépést helyeslem. (Helyeslés.) A t. képviselő ur azt mondja, hogy a háború óta a nemzetközi szerződésele már nem érnek semmit. Bizony szomorú dolog, hogy a nemzetközi szerződések értéke nagyon leszállt; de nem most kezdődik ez: régi dolog, fájdalom, hogy a nemzetközi szerződések addig érnek valamit, mig egyik vagy másik fél az ököl jogával azokat megsemmisíti. Ez régi történet. En azonban mindenesetre furcsa dolognak tartom, midőn azt mondja valaki: miszerint azért, hogy valami meg ne történjék, vegyük elő öklünket mi is, és verjük le; mert itt minden esetben akkor is, ekkor is, nem a szerződés, hanem az ököl fog győzni; ha erősebbek leszünk, akkor mi győzünk; ha gyengébbek, akkor ugy lesz, mint ellenségünk akarja. (Helyeslés.) De nem szándékozom hosszasan czáfolni a t. képviselő ur előadását, csak még egy pár adatot akarok röviden elmondani. Az egyik, mire megjegyzést akarok tenni, a képviselő urnák azon szava, melyben azt mondja: hogy az, mit Jókai állit, igen szép, de nem politika. Hogy minő politika a jó, minő a rósz politika; ez mindenkinek felfogásától függ; hanem egyet engedjen meg képviselő ur kimondanom, s ez az: hogy ha a non interventio elveit követni akarni nem politika : akkor az, ha valaki azt akarja, hogy interveniáljunk, de a békét ne tegyük koczkára, tiszta költészet, költészet két irányban, mert képzelődés egyfelől és pénzelvesztegetés másfelől, mert a sereget háborúra mégis szervezni kell, hogy a föllépésnek valami nyoma legyen. En nekem, midőn ilyen dologról van szó, sem az egyikhez, sem e másikhoz kedvem nincs. Különben Simonyi képviselő ur nem ok nélkül teszi, midőn kijelenti ugyan, hogy ő a háborúra is kész lett volna, de még is azt mondja, hogy elvégre közte s Irányi t. képviselő ur veteménye közt nincs igen nagy különbség, s hogy ő azt is helyesli, habár nem tartja elégnek, mit Irányi mondott. Ebben tökéletesen igaza van, mert megtenni annyit, mennyit Irányi akar : nem más, mint megtenni az első lépést, mely okvetlenül a másodikhoz, a háborúhoz vezet. A ki tehát elfogadja az első lépést, az elfogadja a másodikat, a háborút is; mert kérdem : két hadakozó fél közé menni és azt mondani: én a népjognál fogva megtiltom neked győztesnek, hogy tovább menj, nem okvetlenül a háborúra vezet-e? vagy pedig ha ezt tagadás e3etében még sem fogadnók el, hátrálnunk kellene; ez lenne az, mi a nemzetet meggyalázná, nem pedig az, ha — látva, hogy érdekei azt kívánják — teljes neutralitásban marad. En egyébiránt részemről e vitát, bár átlátom annak teljes jogosultságát, s átlátom, hogy itt a közös költségek beigtatásánál az épen helyén van; mégis részemről — őszintén szólok, — nem óhajtottam. Megmondom miért: Simonyi t. barátom maga mondta, hogy a viszonyok megváltoztak. Ez bizonyos. De hogy miként fognak alakulni, azt nem tudjuk. Kérdem már most : hacsak valaki azt nem akarná proponálni, mit ő sem akart, hogy most azonnal támadjuk meg a győztes hadsereget azért, hogy megmentsük a másikat: — mi eredménye lehet ezen vitának? Okot nem fogunk arra adni, bármint nyilatkozzunk is, — ez bizonyos — hogy valaki e vita miatt bennünket megtámadjon. De ha valaki békét akar, —és én legalább azt akarok részemről mindaddig, mig hazámnak elutasithatlan érdeke mást nem követel: — akkor nem arra kell csak vigyázni, hogy okot ne adjunk a háborúra; hanem, hogy ürügyet sem. Az igazán adott ok sokkal kevesebb háborút és ellenséget csinált a világon, mint az ürügy, melyet ügyetlenül oda dobott yalaki, ha azt egy másik föl akarja használni. En nem akarom a háborút s óhajtom a békét: de miután itt félénkekről s félénkségről beszéltek, határozottan nyilvánítom, nem azért akarom a békét, hogy minden viszonyok közt félnék a háborútól. Nem! én még azt is megengedem, hogy ha a múlt nyáron háborúba léptünk volna : azon ellenséget, mely azon esetben, ha mindaz bizonyos, mit a t. képviselő ur a porosz-orosz szövetségről mondott, a mi ellenségünk lett volna, mondom még azt is meg engedem, hogy legyőztük volna. De kérdem: egyik vagy másik esetben mi lett volna az eredmény? Legyőztük volna mondom, bizom annyit magunkhoz, azon ellenséget, melyet a porosz-orosz szövetség elénk állitott volna. De mikorra azt legyőztük volna, már a porosz hadsereg tönkre tette volna a franczia had-