Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-312

312. országos ülés márczius i8. 1871. 51 erőt, s ez nem suppositio, mert annyi idő alatt, mennyi nekünk a legjobb esetben kellett volna a győzelemre, már ez bekövetkezett volt. Akkor a porosz természetesen ott már a francziát legyőzvén, igen könnyen czélt érve megállapodott volna és saját erejét fordította volna ellenünk, s most a képviselő urak nem keseregnének Elsass és Lotharingia bekebelezése fölött, mit én is sajnálok ; de keseregnünk kellene valószínűleg saját hazánk szomorú sorsa fölött. Már pedig arról nem is szólok, hogy talán mi még előbb győzettünk volna le: mert akkor a mi megtörtént ottan, hasonlóul mi velünk is megtörtént volna, s igy az ottani fájdalmas esethez saját bajunk is járulna. Én tehát részemről akár legyen igaz a porosz-orosz szövetség, akár nem : arról, hogy mind kormányunk, mind mi magunk a háború alatt teljesen jó nyomon jártunk, helyesen, és ugy jártunk el, a mint azt hazánk érdekei parancsolták, ugy hogy máskép hazánk érdekében eljárni nem is lehetett : arról teljes lelki megnyugvással vagyok meggyőződve, s ha ezért kell felelősséget vállalni, elvállalom részemről, a mi reám esik, bármikor szívesen. Elvállalom mert vagy igaz azon porosz-orosz szövetség, vagy nem. Ha igaz, hogy abból reánk veszély háramlik : azt gondolom, nem leszünk azon veszély perezében roszabb helyzetben , mint lettünk volna a múlt nyáron ; mert azon érv, hogy akkor a még le nem győzött Francziaország állott- ott, szerintem a tett tapasztalatok után, nem állja ki a próbát. Mert hiszen az első négy hét alatt a még akkor le nem győzött Francziaország összeroskadt, én nekem pedig részemről van annyi hitem a szabad intézmények erejében, a szabadság purifiealo hatásában, hogy ha még azon esettel állanánk is szemben, mely most említtetett: a napóleoni dynastiátől és kormánytól megszabadult Francziaország legalább is annyi erőt fog fölm utatni birni, mint a menynyit a három hét alatt megsemmisített napóleoni Francziaország. Ha tehát igaz is az, a mit önök mondanak, ha az bekövetkezik is : nem leszünk roszabb helyzetben, mint voltunk akkor. Azonban, ha valaki a porosz-orosz szövetséget veszélyesnek és valószínűnek tartja, én legalább részemről azt hiszem czélszerünek , hogy miként mondám, nemcsak okot, de ürügyet sem adjunk arra, hogy épen mi ellenünk forduljon ezen szövetség. Hogy legyen, vagy ne legyen porosz-orosz szövetség, az nem mi rajtunk áll. De egyet legalább bizonyosnak tartok, és ez az, hogy ha mi Németország, a német egység irányában rokon• szenvező szomszédok maradunk; ha jó barátok maradunk Németország irányában ; nem mondom, hogy nem lesz porosz-orosz szövetség, de akkor lehet, hogy nem lesz ; azonban ha mi itt ugy tüntetjük elő magunkat, mint a német egység ellenségeit: akkor mi leszünk oka, ha bekövetkezik, hogy lesz orosz-porosz szövetség. (Helyeslés. Igaz!) Azt mondani, hogy senki sincs olyan (Közbekiáltások a szélső bal felől: Köztünk nincs!) — hallottam én is, méltóztatott hangsúlyozni, hogy Németország egységét, újjáalakulását óhajtják és szeretik ; de ha ennek hangsúlyozása mellett másfelől megróják azért a kormányt, még pedig egy része t. barátaimnak még azért is, hogy miért nem viselt háborút, hogy miért nem gátolta meg a német egység czéljait (Ellenmondás a szélső bal felől.): akkor, engedjenek meg, ha mondják is, hogy nem akarják, nem hiszem. De ugyan kérdem : volt-e még ezen a világon oly győztes, és hogy ezen esetben sem volt, senki sem sajnálja jobban, mint én, ki a kellő ponton megállott volna 1 — de volt-e már valaha a világon győző, a ki, ha valaki eléje állott, azt mondván: te győztél, de neked csak ezen határig szabad menned, ezen tul nem, aki ezt nem tekintette volna mint olyant, ki útjában állott, ki saját czéljait meg akarta akadályozni ? (Igaz!) Különben, t. ház, én megmondom, bevallom őszintén, én bár helyeseltem a követett politikát, és elvállalom a felelősséget azért ma is; mégis éppen ugy, mint bárki, és jobban igen sokaknál, sajnálom azt, hogy a német győzelmes fegyverek annyira mentek ; sajnálom azt Francziaországért is, melynek megcsonkítását fájlalom, de sajnálom éppen ugy Németországért magáért, mert a kötött békét én is oh annak tartom, melynek állandóságot jósolni nem lehet, és félek attól, mint a mely nem igen fog sem az egység, sem a szabadság eszméjének annyit használni, amennyit használhatott volna akkor, ha megállapodnak azon vonalnál, melyen tul ki kellett azon roppant nemzeti gyülölségnek fejlődni, mely most Európa két legnagyobb nemzetét egymástól elválasztja; sajnálom, mert igen félek attól, hogy épen az, hogy a béke folyvást veszélyeztetve lesz, a katonai uralom hosszabbítására fog indokul szolgálni. De bármennyire rokonszenvezzek az egyik szenvedésével, bár fájlaljam a történteket, és bár helytelenítsem a másikat; arra, hogy valaki mit mondjon a múltban követett és a jövőben követendő politikához, sem a részvétnek, sem a rokonszenvnek, sem a fájdalomnak vagy a boszonkodásnak befolyása nincs. Mert én előttem legalább, bármily nemesek legyenek is a részvétnek épen ugy, mint néha a haragnak érzelmei; ott, hol oly nagy kérdések forognak koczkán, mint mi-