Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-319

222 3!S. országos ülés márczius 27. 1871. vetni egy pillantást, és azt mondta, hogy mi­után sok helyen a birtokok most rendeztetnek: viszályok keletkeztek, nemcsak a volt földesúr és a község lakosai közt, hanem egyszersmind a zsellérek és a telkes gazdák közt is. Már hogy ezen viszály mikép fog kiegyenlittetni a virilis szava­zat által, ennek bebizonyításával, a tisztelt bel­ügyminiszter ur nekünk csakugyan adós maradt. A tisztelt belügyminiszter ur példát hozott föl, melyet én legnagyobb kézséggel elfogadok, és ez Anglia példája. Azt mondotta t. L, hogy ott a gentry kinevezteti magát békebiráknak, hogy érintkezésbe jöhessen a néppel. Nekünk ily alkalomra nincs szükségünk, mert Magyaror­szágban mind a volt földesúrnak, mind átalában az intelligentiának mindig bő alkalma van arra, hogy a néppel érintkezzék. Es hogyha érintkez­vén a néppel, irányában szabadelvüséget, jóaka­ratot, nem önérdeket fog tanúsítani: mindene­setre a bizalom helyre fog állani. De kérdem : vajon ezen viszály ki fog-e egyenlittetni a köz­ségházánál, mint a belügyminiszter nr emlí­tette? Inkább ott az érdekek, még élesebben fognak ellentétbe jönni egymással ; mert a jó egyetértés, és talán a kibékülés is, ott, hol egy­más iránt azonos indulatok vannak : elérhető a magánéletben ; de ahol a magánéletben az nincs meg, ha az a községházába ültettetik át: itt ezen viszály, mindenesetre nyilt ellenségeskedéssé fog fejlődni. (Helyeslés bal felől.) Még egyet emiitett a tisztelt belügyminisz­ter ur, t. i. hogy ő nem tartja a törvényjavas­latnak különösen a virilis szavazatra vonatkozó részét szabadelvütlennek, sőt ellenkezőleg, ő sza­badelvűnek tartja, s e tekintetben Belgiumra utal. Azt mondta a belügyminiszter ur, hogy nem akar Francziaországra, Helvécziára, Angliára hivatkozni, hanem Belgiumra utal, s e tekintetben nézetem szerint, egy keveset hibázott. Nem kellett volna oly messzi példákra hivatkozni, ne utalt volna Belgiumra, hanem azon gyakorlatra, mely Magyar­szagon mindig fönállott. Magyarországban eddig a községi képviseletet, elöljáróságot a jogegyenlő­ség alapján kivétel nélkül választották. Ezt néz­te volna tehát a belügyminiszter ur, nem pedig Belgiumot, és ekkor átlátta volna, hogy az, mi most indítványoztatok, nem szabadelvű, hogy az csakugyan a jelen állapotoktól való vissza­lépés. (Élénk helyeslés bal felől.) Még csak azt akarom megjegyezni, hogy a tisztelt miniszter ur e tekintetben ugy járt, mint az, a ki egy téren halad, nagyon messzire néz, s ennek kö­vetkeztében a lába előtt levő kőben megbotlik. Ajánlom módositvánvomat. (Helyeslés bal felől.) Királyi Pál előadó : T. ház ! Azok közül való vagyok, akik ezen zivatart már egy­szer kiállották és megállották, s már csak azért is fölmentve érezhetem magamat a részletekbe bocsátkozni. (Helyeslés.) Azon észrevételekre, me­lyeket kiki saját meggyőződésének támogatására fölhozott, amit mondandó vagyok, egész rövid­séggel és teljes átalánosságban fogom előadni : mert szerintem az államok szabadságának és függetlenségének valódi bázisa az erő; az erő pedig ama törekvésében, hogy a társadalom birja mindazon eszközöket, melyekre szüksége van, hogy jólétét biztosítsa, két alaptényezőre támaszkodik. Ezen tényezőknek egyike a szellemi tőke, másika a polgárok vagyonossága. A jog­fogalom logikája követeli, hogy e kettő nemcsak egymás között, de lét-elemeivel is teljes öszhang­zásban legyen. Már most az oly állam, mely szellemi tőkéjét és a polgárok vagyonosságát a szenvedély, az önzés és a rendháboritás esélyei ellen nem biz­tosítaná : az sem erős, sem nagy, sem szabad ál­lam nem lehet. Ujabb korunk egyik legszebb vívmánya az, hogy a társadalmi szabadság és a jólét felé, és ezeknek czéljai felé összeműködő törekvéseknek oly alapot tudott kijelölni, melyen a kettő pa­rallel, sőt mondhatnám egymást kölcsönösen tá­mogatva tud mozogni. Sikerült az igazságér­zetnek a praerogativák helyére a jogegyenlősé­get állítani. Igen, de az állambölcseség régóta fáradozik azon, bogy ezen nagy eszmét annak egyes részleteiben is valósítsa, és az ez irányban kifejtett minden törekvésének és kísérletének sem sikerült eddig oly eredményt fölmutatnia, mely mint apodicticum e téren elfogadtathat­nék. {Helyeslés jobb felől.) Hogy az ember szemé­lye, egyénisége törvény előtt egyenlő: ez tiszta igazság, ez ellen nincs észrevétel; de az ember életszükségei, foglalkozása, viszonyainál fogva sok oly függelékkel bir, melyekre nézve ezen elv­nek mikénti alkalmazására nézve a magyarázat még most is várat magára. (Jobb felől helyeslés.) Igaz az, hogy ki mily mértékben élvez jo­gokat : megfelelő arányban részesüljön a terhek­ben is. Azonban a személyi jog fensőbbsége ezen igazságnak megfordított alkalmazását már nem engedi, nem is engedheti; viszont az állam, minta polgárok egyeteme az állam egyéniségi magasjógánál fogva, és az innen eredő önfentartási kötelessé­génél fogva nem engedi és nem engedheti, hogy tagjainak azon osztálya, mely az államszerke­zetnek egyik legerősebb oszlopát képezi, mely annak gyarapítására, biztonságára, ha kell megvé­désére a legjelentékenyebb contigenst szolgáltat­ja : hogy ezen osztály épen ott, hol annak köz­vetlen vagyonérdekeiről, igen sokszor tűzhelyének nyugalmáról lehet szó, a vele egy határra uta­sitottaknak tetszése szerinti jóakaratára, gyakran szeszélyére bizassék. (Helyeslés jobb felől.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom