Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-315

108 3tS. orszígcs liléi márctius 2!. 1871. Elnök: A törvényjavaslat csak a szerzö­ződés elfogadása után fog fölolvastatni. Várady Gáhor: Az én javaslatom, melyet már az általános tárgyalás alkalmával jelezni bátor voltam, nem közvetlenül ezen sza­kasz után volna beigtatandó; hanem, mert ezen ezikkre vonatkozik, bátor leszek előterjeszteni, ha ugyan a t. ház nem kivánja, hogy akkor ter­jeszszem elő, midőn maga a törvényczikk íog ol­vastatni. Méltóztatnak tudni, hogy az átalános tárgyalás alkalmával észrevételt tettem arra, hogy a mi közigazgatási és bírósági hatóságaink a külügyminiszternek volnának kötelesek jelen­tést tenni. Ezen ezikkre nézve az igazságügymi­niszter ur megnyugtatólag válaszolt, mondván: hogy nem ugy érti a kormány azt, hogy ható­ságaink közvetlenül terjeszszenek föl jelentést a külügyminiszterhez; hanem ugy érti, hogy az illető minisztérium utján fog ezen fölterjesztés megtörténni. Az én javaslatom tehát, miután ex­pressa doeent, a törvényczikknek 1-ső szakasza után volna beigtatandó, s hiszem és reménylem, hogy az igazságügyminiszter ur nem fog az el­len észrevételt tenni; mert határozati javasla­tom az ő nyilatkozata nyomán van szerkesztve. Azért nem kívánom t. ház, hogy az magába a szerkezetbe beigtattassék, mert az sok bajjal és nehézséggel járna, midőn mi törvénykönyvünkbe beigtathatjuk ezen általam ajánlott szöveget. Indítványom így hangzik: (olvassa): A pót­egyezmény 1-ső alineája „1-ső szakasz" czi­met kap, azután tétessék a következő uj 2-ik szakasz : „2-ik §. Az illető bírói vagy közigaz­gatási hatóságoknak ezen pótegyezmény 2-ik czikkében említett jelentései a minisztérium utján küldetnek be a külügyminiszterhez." Miután ebben semmi uj nincs és csak javaslatba fogla­lása annak, mit az igen t. miniszter ur maga részéről is helyesnek ismert el: méltóztassék ezt elfogadni. (Elfogadjuk.) Horvát Boldizsár igazságügy­miniszter : Ugy értettem a t. képviselő urat, hogy ezen általa indítványozott uj szakaszt az összes törvényjavaslat végére annak 2-ik czikke gyanánt akarja tétetni. Mert a szerződés czik­kekre van fölosztva, s ezt félbeszakítani nem le­hetne, hanem talán az egész törvényjavaslat végére mint 2-ik szakasz volna igtatandó. (He­lyeslés.) Szögyényi László központi elő­adó : Az indítvány akkép adatott be, hogy nem a szerződés végére, hanem a törvényjavaslat­hoz függesztetnék, mint 2-ik szakasz. A tör­vényjavaslat e kkor akkép lenne szerkesztendő, hogy az 1-ső §. képezné az első bekezdést, ugy a mint itt ki van nyomatva, a 2-ik §. lenne aztán az igen t. képviselő ur által beadott in­dítvány. Elnök: Ennélfogva a szerződés 2-ik sza­kasza eredeti szerkezetében elfogadtatott. Ivacskovics György jegyző (ol­vassa a III—IX. csikket, melyek változtatás nélkül elfogadtatnak. Olvassa a törvényjavaslat csimét.) „Törvényjavaslat a Prancziaországgal 1855. évi november 13-án a közbűntettesek kölcsönös kiadatása tárgyában kelt államszerződés kiegészítése végett 1869. évi február hó 12-én kötött pótegyezmény tárgyában. * Elnök: Nincs észrevétel a czimre vonat­kozólag? (Nincs.) Tehát elfogadtatott. Ivacskovics György jegyző (olvassa a törvényjavaslat 1. §-át.j 0 felsége az ausztriai császáv és Magyarország apostoli királya és ő fölsége a francziák császára közt az 1855. évi november 13-án kötött s a bűntettesek kölcsö­nös kiadatását rendelő államegyezséghez 1869. évi február hó 12-én pótegyezmény köttetvén: miután az országgyűlés által elfogadtatott: ezen­nel az ország törvényei közé igtattatik. Elnök : Nincs észrevétel ? (Nincs!) Tehát elfogadtatott. Következik a Várady Gábor kép­viselő ur által beadott indítvány, mely elfogad­tatása esetében a törvényjavaslat 2-ik §-át ké­pezné. Széll Kálmán jegyző (olvassa Várady Gábor beadóit indítványát.) Elnök: Elfogadja a t. ház a beadott in­dítványt ? (Elfogadjuk.) Elfogadtatott. Ez lenne tehát a 2. §. Tehát a módosítással kiegészített és részle­teiben elfogadott törvényjavaslat a holnapi ülés­ben végleges elfogadás végett föl fog olvastatni. Következik a 657. sz. törvényjavaslat. Széll Kálmán jegyző (olvassa a tör­vényjavaslatot a pesti királyi tábla ítélő bíráinak szaporítása tárgyában.) Szögyényi László előadó: A köz­ponti bizottságnak a törvényjavaslatra átalános­ságban nincs észrevétele : ajánlja azt a t. háznak elfogadás végett. Ghyczy Kálmán: T. ház! Én a tör­vényjavaslatnak azon elvét, miszerint a legfőbb semmisitőszéknél a fönforgó ügyek tárgyalása siettettessék, s bevégzése mielőbb megtörténjék, el­fogadom, s azért a törvényjavaslatnak tárgyalá­sát átalánosságban nem ellenzem; de előre is bátor vagyok kijelenteni, hogy a részletekre nézve némi kis módosításokat fogok előterjeszteni. A törvényjavaslatot különben átalánosságban a rész­letes tárgyalás alapjául elfogadom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom