Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.
Ülésnapok - 1869-297
50 297. országos ülés február 28. 1871. jövője iránti kötelességeink különböző fölfogásából ered. Ezen kiindulási pont ismerete t. ház, megmagyarázott mindent, mi itt felelet nélkül hagyatott és elhallgatva volt; leleplezett sok olyant, mit látni talán nem jól esett, de megismerni szükséges: szóval mi a a kérdést kellő világosságba helyezi. Mi t. ház! Magyarországot államnak lenni óhajtjuk, államnak a szó komoly értelmében, s azért a méltóság és erő minden kellékével föl akarjuk ruházni egyedüli országos erejét, a honvédséget. Önök a túloldalon a birodalmi egység szoros kapcsolata érdekének: nem mondom, hogy mindent föláldoztak, hanem sok tekintetben alárendelték Magyarország államiságát; és most az ugyanazon érdeket oltalmazó közös hadsereg hatalmának alárendelik az országos honvédelmi erőt. Ez mindkét oldal részéről igen következetes eljárás. Mi oly honvédséget akarunk, mely nevének, múltjának megfelelő intézmény legyen; mi föl akarjuk azt ruházni a harczképesség minden kellékével; e czélra áldozatkésznek nyilvánítjuk az országot, s kérjük a kormányt, hogy ez ügyben az ország közvéleményének tegyen eleget. Önök ezek ellenében az 1868-iki törvényekre hivatkoznak, mint ha bizony az ország érdekei annak keretébe lennének szorítva, mintha az ország jövője azon bilincsekbe lenne kötve, melyek annak paragraphusaiban körülírva vaunak. Önök e törvények szellemére hivatkoznak, lelkesülnek mellette, és kezökbe veszik azon zászlót, melynek lobogását még a budai kir. palotán is jogosultnak hirdetik. (Ugy van! bal felől.) Kezükbe veszik azon zászlót, és azt kívánják elhitetni az országgal, hogy: in hoc signo vinces. (Igaz! bal felölj Ez, mondom : mindkét részről igen következetes eljárás. Mi visszatekintünk a múltra, okulunk abból, onnan merítjük a reményt, és onnan merítjük magunknak az erőt, hogy bízzunk a jövőben, ne mondjunk le róla. Önök pedig azt állítják, hogy az ország most van kezdetén állami lételének. Szóról szóra ez volt állítva a túlsó oldalon. És így vagy elfelejtik, vagy megtagadják a multat: a mi egyre megy. Mindez t. ház, rám nézve nem meglepő; hanem meg kell vallanom, hogy sok tekintetben csökkenti azon reményemet, hogy a kisebbség külön véleménye mellett fölhozható igazságok érvek gyanánt fognak vétetni; mert ily helyzetben nagyon természetes, hogy mindazon okoknak, melyek hazánk érdekeiből vannak merítve: hatásukat el kell veszteniök. Ezen szomorú helyzetben találom magyarázatát t. ház,annak,hogy midőn az ország jövöjeiránti aggodalomból a honvédségnek tüzérséggel való ellátását indítványozzuk a helyett, hogy atulsó oldal legalább mutatná a fájdalmat az iránt, hogy a nemzet ezen érdekét, ezen óhajtását nem teljesítheti : szenvedélylyel megtámadnak és ezen szenvedély odáig megy, hogy a miniszterelnök ur, —ki beszédében maga kimondotta, hogy a gyanúsítás nem valami szép dolog, — maga gyanúsít bennünket legerősebben, midőn azt állítja: hogy az indítvány népszerűség hajhászásából eredt. Ezen vádra t. ház, már igen sokan megfeleltek ; én csak azt kívánom megjegyezni, hogy a miniszterelnök ur nagy tapintatlanságot követett el, midőn ezen vádat ellenünk fölhozta, és pedig nemcsak azért, mert azon helyből, melyet ő elfoglal : én inkább higgadtságot, mint ingerlést vártam volna; és ha az ily példa után talán ingerült jelenetek következtek be: ez nagy mértékben az ily eljárásnak tulajdonitható. De tapintatlanságnak nyilványitom ezt azért is, mert az igen t. miniszterelnök ur följogosít bennünket is hasonló viszonzásokra. Azt lehetne például mondani, hogy bárminő hiba legyen a népszerüség-hajhászás: mégis ritkán szokott az oly hiba lenni, mint a minő azon bizonyos kegyvadászat, mely rendesen a népszerűség föláldozásával jár. Én különben csak köszönetet mondok a miniszterelnök urnák azon hasonlatért, hogy midőn a népszerűség szeretetét a pénzszerzés szeretetéhez hasonlította : bennünket megtisztelt azon megjegyzéssel, miszerint közte és köztünk a különbség az, hogy mi mint a fösvények, ugy szeretjük a ;énzt, illetőleg a népszerűséget, hogy megőrizzük azt; ő ellenben, ha szükségesnek látja: kiadja és kamatoztatja. En igen sikerültnek találom nem a hasonlatot, hanem hajlamaink megkülönböztetését, és köszönettel tartozom a miniszterelnök urnák: midőn elismeri, hogy mi a népszerűséggel speculálni nem szoktunk; és hogy azt nem tekintjük oly tőkének, melyet bárminő haszonért szabad legyen idegen kezek közé letenni. Én szerencsésnek tartom a miniszterelnök urat, ha látja, miszerint tőkéjének kamatozása szép hasznot hoz ; de figyelmeztetem, hogy vigyázzon, nehogy ugy járjon, mint a merész vállalkozók igen gyakran: hogy a nagy kamat kedvéért elveszítik tőkéjűket. Az igen tisztelt miniszterelnök urnák utolsó beszédére csak később teszek észrevételt; mert beszédének elején kimondotta, miszerint ez alkalommal nem szándékozik tárgyilagosan érveket sorolni elő; és azért, hogy előadói kötelességemnek eleget tegyek, először is múltkori beszédének tarbalmára teszek pár észrevételt. A t. miniszterelnök ur beszédét két részre osztotta: objectiv és subjectiv részre. A subjectiv részben mondotta s valóban ide tartozik azon nagy hatást okozott nyilatko] zata, hogy ha a kormány bármely körülmények
