Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-305

305. országos ííiés márczius 9. 187i, 311? belől 800,000 mázsa dohányra; ezen mennyisé­get Magyarországon elő lehet állítni 80—100,000 holdnyi területen; ennyi dohányt tehát szabad termelni Magyarországon, de többet nem, mert a monopóliumnak többre nincs szüksége. És mikor jut dohány a kivitelre ? Akkor, ha véletlenül jó évet adott az Isten, ha ekkor a diametralis termelések meghal adtatnak és a 8 9—10 mázsa helyett 12 vagy 15 mázsa is te­rem, akkor az állam „embarras de richesse"-be jön, és akkor a külföldiek is kapnak. Ha pedig e 80—100,000 holdon rósz ter­més levén, még annyi sem terem, mint a meny­nyi szükségeltetik, akkor nemcsak nem kap sem­mit a külföld, de még az államnak is vennie kell. Ezért nézetem szerint monopólium mellett soha igazi dohánykereskedés nem lehetséges. Oly országgal, melyről tudják kívülről, hogy benne monopólium van, s ennek következtében tudják, mily bizonytalan a termelési számítás: senki kereskedelmi kapcsolatba lépni nem fog. Oda megy, honnan biztos kielégítésre számithat; oly ország, mely ma adhat valamit, mert törté­netesen a monopóliumnak bőven van dohánya, de holnap már nem adhat: kereskedelmi össze­köttetéshez nem juthat. Sokan vannak e hazában, mert azt hiszem: nagy kérdése ez közéletünknek, — kik azt hi­szik, hogy a magyar dohánynyal kifelé aligha lehet valami nagyobb üzletet csinálni. Ez oly dolog, mit állítani is, de tagadni is lehet. Nem próbáltuk meg. És én, t. ház, ha tekintem azon roppant fölemelkedést, melyet sok más kereske­delmi czikkünk tett azóta, hogy Magyarország a közbenső sorompóktól megszabadult : csaknem azt volnék hajlandó következtetni, hogy igenis monopólium nélkül a dohánykivitel is máskép állana ma, mint állt akkor. Méltóztassanak meggondolni, hogy például 1848. előtt Magyarország összes kivitele, bele­értve mindent, melynek természetesen 9 / 10-de nyers anyag volt, 64 millió értéket képviselt csak, és íme 20 — 22 év múlva körülbelül ott állunk, hogy néha az egyetlen gabonából kétszeres, há­romszoros mennyisége jelenik meg akkori összes kivitelünknek. Kérdem: ha szabad lett volna kivinni a dohányt, mi lett volna belőle? Azt hiszem, az analógia szerint nem lehet mondani, hogy nem emelkedett vagy hanyatlott volna; hanem hogy igen tetemesen más állapotban lé­teznék, mint ma van. A monopólium mellett qualitást hasztalan reménjdünk. A monopólium azon versenyeket, melyeket a szabad termelés provoeál, nem provocálja. Neki összes eljárása bizonyos merevséghez, bizonyos határozott téte­lekhez van kötve. Nincs szüksége bizonyos qua­litásokra, csak átlagos árut akar, s azért ad bizonyos összeget; de azon latitude, mely a be-; váltási árakban van, sokkal csekélyebb, semhogy a termelő magát valami rendkívüli indusztriára: provocálva érezné. Mi azt hiszszük, hogy Magyar­ország valami classicus hazája a dohány terme-­lésnek. Gondolkozásom szerint az lehet, hogyha hozzájárul sok értelem, sok indusztria, és sok eultura. De ugy, mint a természet az országot kiállította, nem lehet mondani: hogy Magyaror­szág a dohánytermesztésben valami nagyon erős — különösen annálfogva, mert, mint méltóztat­nak tudni: ez ország climájában nincs meg azon átlagosság, melylyel bir például Holland, vagy bír a pfalzi vidék. Ott a dohánytermés átlago­san holdankint 18—20 — 22 mázsa, holott Ma­gyarországban, miután a termelő most nincs provocálva mesterséges módok által fokozni a termést: 8—9 —10 mázsa. Ha veszi az ember a beváltási árakat, ezek 4 írttól 22 frtig mennek ; de a főbb árakban csak takaró levelek részesülnek: és így ebből át méltóztatnak látni, hogy nem valami rendkívül provocáló a termés szaporítására, például ezél­szerü száritások által, melyek költséges fészerek építését követelik, vagy a földek öntözése s mes­terséges termékenyítése által. Ilyen árak mellett ezt tenni nem lehet. Nem vagyok én továbbá ez institutiónak annálfogva sem barátja, mert az egyes ország­részek között áthághatatlan korlátokat von, mint volt szerencsém azt megérinteni; és én ezt al­kotmányos országban nem hiszem jogosan gya­korolhatónak, még azon szempontból sem, ha azt mondjuk, hogy a státus jövedelmei kívánják és igazolják ez eljárást. Én azt hiszem, az igaz­ságtalan eljárást nem igazolja semmi: legfőbb tekintet egy államban az igazságosság; a hol egyik irányban más mértéket alkalmaznak, mint a másik irányban, ott ezt szem elől tévesztik. Ez eljárásnak ennélfogva mint állandó institutió­nak barátja nem lehetek. A monopólium továbbá, ha a jövőbe tekin­tünk, útjában áll a vámterületi szövetkezések­nek. Én azt hiszem: hogy Európa nem azon idő felé megy, midőn a vámterületeket kevesbítem fogják ; hanem azon iclő felé, midőn azt megna­gyobbítják. Ha visszatekintünk a múltba : látjuk, hogy e tekintetben egypár év alatt is mennyi változás történt. Németországban nem sok év előtt 20 — 30 vámterület állott, s az osztrák-magyar biroda­lomban is még néhány év előtt 3 — 4 létezett. íme, most az egész Németország s az / egész osztrák-magyar ország egy vámterület. Én azt szeretném, hogy ez irányban a haladás fokozód­jék ; szeretném, hogy ez irányban tovább menne Európa : mert ez lenne az érdek azonosságánál

Next

/
Oldalképek
Tartalom