Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.
Ülésnapok - 1869-301
186 301. országos filés márczius 4. 1871. A felső vidékeken az átmetszési munkálatok legnagyobbrészben készen vannak. Mi történik ennek folytán *? Miután az al-medren az átmetszések hiányoznak: történik az, hogy a felső részről a viz alárohan, szótterjed, és négyszögmértföldeket borit el egyes árviz idején. Azt hiszem, hogy midőn ily nagymértékű, károsodás idéztetik elő, azon összeg egy évvel előbb leendő utalványoztatása sokkal csekélyebb áldozatot kivan, mint milyen azon kár, mely egyetlenegy árviz által be fog állani. Én tehát ezen tételt ugy óhajtanám módosítani, hogy a Békésen alóli átmetszések sikeresitésére és kisajátitásokra 150,000 frt. helyett 200,000 frt. utalványoztassék. Itt nem egy oly költségről, melynek helyességét a t. ház már előre nem mondta ki: hanem arról van szó, hogy azon már átalában elfogadott költségből ezen évben 50,000 írttal több vétessék fel, mint a budgetben felvéve van. Mindamellett én részemről, ha méltóztatnak kívánni, igen szívesen hozzájárulok ahoz, hogy ezen módosításom is a pénzügyi bizottsághoz utasíttassák ; mert ha ezen esetben nem tartom is okvetlenül szükségesnek, — miután nemuj költségvetés megállapításáról van szó, — mégis én a legnagyobb óvatosságból indulva ki, és tekintve azt, hogy javaslatom elfogadása a jelen évi budgetet mindenesetre 50,000 frttal növelné : mondom, én részemről ahoz is igen szívesen járulok, hogy javaslatom a pénzügyi bizottsághoz utasittassék : — meg levén győződve, hogy, ha a bizottság a körülményeket megfontolván, a ház elé terjeszti, a ház ezen valóban nem túlzott összeget meg fogja szavazni a kitűzött czélra. (Helyeslés.) Ezenkívül még bátor vagyok a t. házat és a tisztelt miniszter urat egyre íölhivni, és ez az: hogy a mint a miniszter ur is tudni fog, ez igen hosszú téren folytatott szabályozások nem vezethettek eddig kellő összhangzatra egyfelől, és másrészről, hogy ezen hosszú vonalnak egy közbeeső része, mely, meggyőződésem szerint — mint igen röviden érinteni fogom — sokkal inkább oly folyók sorába volna sorozandó, a melyek a miniszter ur előterjesztésében foglalt elvek szerint a meder-szabályozásokat illetőleg: az állani költségén szabályozaadók, a mennyiben a medermunkálatok végrehajtására nézve a hajózható folyók közé tartozik; mondom, ezen vonal fekszik Békésen fölül , és felmegy addig , a hol egy nagy csatorna ásatott az 50-es években , a mely nagy csatorna a fehér és fekete Körös vizeit összevezeti. Ezen csatorna akkor mintegy hatalomszóra — a kellő mértékek figyelemben tartása nélkül — akkor az állam rendeletére rögtönözve ásatott, ós az eredmény az lett, hogy nem birván elég nagysággal arra, hogy a fehér és fekete Körös vizei elférjenek benne, igy a szabályozási vonal közepén előállt egy viztorlás, mely azután a felső vidékeknek a legnagyobb veszedelmet okozza. Ezen csatornának hiánya talán mindenekfölött legfőbb oka azon a lapokból mindenki előtt ismeretes nagy veszélyeknek és csapásoknak, melyek Doboz, Békés, és a többi ottani községekben előfordulnak. Én részemről meg vagyok győződve,hogy ezen csatorna is a kőt Körös összefolyásának helyétől kezdve szintén azon vizekhez tartozik, melyeknek meder-munkálata a fölemiitett elvek alapján államköltségen eszközlendő. Azonban távol van tőlem azt kívánni, hogy akár a miniszter ur, akár a t. ház egyszerű előadásomra eziránt intézkedni méltóztatnék, hanem amit kérek , egyszerűen az , hogy az igen tisztelt miniszter urat utasítsa oda a t. ház, hogy megvizsgálván ezen csatornának viszonyait, ha ugy fogja találni, hogy igazam van, ha ugy fogja találni hogy az is azon medrek közé tartozik, mely medrek szabályozása államköltségen eszközlendő: azon esetre törvény utján intézkedjék arról, hogy ezen meder-munkálatok végrehajtassanak. Ezek után ajánlom módositványonoat akár elfogadás, akár a pénzügyi bizottsághoz való utasítás végett; ajánlom azon határozati javaslatomat, melynek tartalmát szóval elmondtam, ós melyet, azt hiszem, — miután nem kívánok egyebet, mint a kormány általi tanulmányoztatását — föntarthatom, hogy annak folytán döntessék el, ha vajon államköltségen lesz-e eszközlendő: elfogadni méltóztassék, részemről kijelentvén hogy ha ezen tanulmányozás iránt, és ha a tanulmányozás azt fogja kívánni, az iránt, hogy ezen medernek szabályozása is az államköltségvetésbe fölvétessék, vagyis annak eszközlésére póthitel kéressék a tisztelt miniszter úrtól, megnyugtató nyilatkozatot vagy ígéretet lehetek szerencsés kapni, mely, miként az imént már történt, jegyzőkönyvbe fölvétetik: a határozati javaslat fölött szavazást kívánni nem fogok, s azt nem létezőnek kész vagyok tekinteni. Széll Kálmán jegyző (olvassa Tisza Kálmán módosítását) : „A Békésen alul levő átmetszések sikeresitésére ós kisajátitásokra ez évre felvetessék 200,000 frt. (Olvassa ugyanannak határozati javaslatát) : ,,Utasítsa a ház a közmunka- és közlekedési minisztert, hogy, tanulmányozván a Körös-Berettyó szabályozási munkálatokat: meggyőződést szerezzen magának arról, hogy annak szabályozása a fekete és fehér Körössel való összeköttetésnél fogva állami költségen eszközlendő, és annak végrehajtása czéljából póthitelt kórjen." Gorove István közlekedési miniszter : T. ház! (Fölkiáhások: Holnap! hol-