Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.
Ülésnapok - 1869-301
301. országot Hét mirczlus 4. 1871. 187 nap!) Szerencsés leszek, igen röviden válaszolni. Én ezen Kőrős-Berettyó-ügynél mindenekelőtt a hajózhatási érdeket vettem szemügyre. Mindenki ismeri azon vidéket, azon vidéknek hiányos öszszekötő közlekedési eszközeit. Az első előny, a mi az államra nézve ez ügyből fejlődik : mulhatlanul az, hogy ott nevezetes hajózhatási összekötési vonal fog előállani, t. i. a Tisza szakadásától fel Gyuláig, sőt, mint most indítványba tétetik, még azonfölül; lehetetlen volt ezt figyelembe nem vennem. De másodszor figyelembe vettem azt is, hogy átmetszések, és azon vizmüveletek által, melyek az előterjesztésben is előfordulnak és most fönforognak : igen nagy szolgálat tétetik azon vidék érdekében, mely csakugyan azon vidékek közé tartozik, mely legtöbb áldozatot hozott, hogy a szabályozási téren sikert mutathasson föl. Nem lehetett tehát egy pillanatig sem haboznom, hogy ezt a költségvetésbe fölvegyem. Azonban azon indítványt illetőleg, melyet a t. előttem szóló képviselő ur előadott, hogy t. i. az összeg nem három, hanem két részre osztassék : én ezen indítványhoz hozzájárulok ; mert barátja vagyok annak, hogy ott, hol lehetséges, s ott, hol maguk a társulatok is erélyt és buzgóságot mutatnak, és működnek: én kötelességnek tartom, hogy ott az állam is hasonló erélylyel és pénzsegélylyel hozzájáruljon ; s mivel tudom és reménylem, hogy ezen munkák inkább ígérnek sikert: ha sebesebben, mint ha lassabban vitetnek keresztül az átmetszések, miután a kiszakadások, a felső torlódások s kiáradások mindig nagyobb-nagyobb bajokat okoznak: annálfogva én szívesen járulok ahoz, hogy a munkálat nem három, hanem két részre osztassék. (Helyeslés.) Mi pedig a másik inditványt illeti, t. i. egy Békés-Gyulán felül létező csatorna medre szélesbitesét, s ha lehetséges, nemcsak a felső vizek felvételére, hanem talán hajózásra is alkalmassá tételét: erre nézve is azon véleményben vagyok, a mely az indítványban is van kifejtve, hogy t i. a minisztérium tanulmányozni fogja a viszonyokat, és ha azon érdekeket, melyek itt felhozatnak, csakugyan föl fogja azokban találni, mint remélem, hogy föl fogja találni: akkor ezen csatorna részére is, — miután meglehet, hogy alkalmam lesz egynémely ügyre póthitelért járulni a tisztelt ház elé, hasonlólag póthitelt fogok kérni; és ha lehetséges, még ezen évben, ha pedig nem talál lehetséges lenni : a jövő évben ezen csatorna kiépítése munkálatba fog vétetni. {Helyeslés.) Elnök: T. ház! Még többen vannak fölírva szólni kívánók e tárgyhoz, azért az ülést I most bátor leszek feloszlatni. Mielőtt azonban I ezt tenném, a t. ház engedelmével lássuk: mik lesznek teendőink hétfőn? Az első teendő lesz a közmunka és közlekedési minisztérium költségvetése tárgyalásának folytatása, azután a t. háznak, egy előbbeni határozatához képest, Házmán képviselő és társainak határozati javaslata a rakI tárak kiépítése tárgyában, ez befejeztetvén, a miniszterelnök költségvetéséből elintézetlenül maradt tételek tárgyalása. Az ülés végződik d. u. 3 órakor. n*