Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-292

300 292. országos ülés február 22 1871. Meg kell vallanom, hogy az ebbeli válasz engem ki nem elégíthetett: mert az a kelet jelenlegi komoly helyzetének nem felel meg, amely többé már nem uralható egyszerű házi diplomatiával, és egy vagy más irányban határozott föllépést tesz szükségessé a kedély mozgalmak mellett, melyek Törökországban jelentkeznek. Ma már nem a kisebb vagy nagyobb rokonszenvről van szó többé, melylyel a kormány élén levő államférfiak a keleti keresztények irányában viseltetnek; hanem a kérdés tisztán és világosan az : vajon a mohamedán uralmat Törökországban egy, a keresztények részéről elmaradhatlanul bekövetkezendő szabadságbarcz esetére is quand mérne főntartani akarják-e vagy sem ? Erre a határozott választ, mely ugy reánk, mint a kelet keresztényeire nézve annyira szükséges : sehogy sem találhatom föl a miniszterelnök ur kifakadásaiban. És ez mindazonáltal egyike azon kérdéseknek, melyek a hivatott államférfinak az események folyamát bevárni s csak azután cselekedni a körülmények szerint, meg nem engedik; elvi kérdés ez, mely jövőnkkel szorosan összefügg s melylyel tisztában kell lennünk, ha az események fölött uralkodni akarunk, és nem akarjuk, hogy azok bennünket meglepjenek és ismeretlen térre szorítsanak. Mutatis mutandis, birodalmi kanczellárunk keleti politikájából — nem az emiitett jegyzék megszakított részéből, hanem azon szellemből, mely összes tevékenységét áthatja — igen keveset látok, mi azt a Metternich idejéből származó hagyományos és szerencsétlen osztrák politikától megkülönböztethetővé tette volna. Elvi jóakarat a törökországi keresztények iránt ; a status quo föntartása Törökországban és a Dunafejedelemségekben; a jó kivánatok azoknak előbaladására korlátolt állami határain belől; ami ezen korlátolt határokon belől már nemzetgazdászati szemponttól sem lehetséges; csekély jó szolgálatok e vagy ama kormánynak, melyet mi épen alkalmasnak tartottunk arra, hogy ugy kormányozzon, amint sajnos viszonyainkkal épen megegyezett; minden lehető plátói szerelmi nyilatkozatok a keresztények irányában, mialatt azonban a török elemet minden kitelhető morális és materiális eszközökkel segitni iparkodtunk: ezek mind oly dolgok, melyeket Metternich, Schwarzenberg és Buol a keleten már megkisérlettek. Ezek által azonban bennünket azon népek minden rokonszenvétől tökéletesen megfosztottak, és államunk iránt az elkeseredett bizal matlanság magvát hintek szét, melyet annak ellenségei a mi kárunkra egész bőségbeD kizsákmányoltak. S hogy ez ugy van, hogy t. i. Beust politikája eme aggodalmas ellenszenveket meg nem szüntette : bizonyítja ez országok közvéleménye,, s én utalom a miniszterelnök ixrat az összes szerb, román és görög sajtóra, melyből tökéletes meggyőződést szerezhet magának, hogy ezen népek e politikát határozott bizalmatlansággal fogadják. Sajnálkozásomat kellene kifejeznem a fölött, ha Andrásy grófot is, az ugyanazon középszerűség által, már szélesre gázolt és reánk nézve veszélyes utón kellene látnom. Mert mindenesetre igazolhatlan ellenmondás, ha Szerbiát és Romániát is azzal biztatjuk, miszerint előhaladásukat barátságosan akarjuk támogatni, mig ezen prosperitás egyedüli hátrányát, a török uralmat, készülünk föntartani. Bocsásson meg nekem a miniszterelnök ur, azonban fölvilágositásai gyenge gúnyképen hangzanak : mert époly kÖDnyen mondhatná egy nehéz békokba vert egyénhez: Én kívánom, miszerint saját anyagi jólétedért és előhaladá-sodért erősen és erélyesen működjél, de a lánczokat, melyek kezeidet és lábaidat kötve tartják, nem ~ óhajtom levéve látni. Mi a czélja politikánknak a keleten ? Talán a mahomedán és a keresztény állam lényege között létező és kibékithetlen ellentéteket akarja megszüntetni? Megtalálta a bölcsek kövét Törökországra nézve, midőn a török uralom föntartásával egyidejűleg a keresztények fölszabadítását is hiszi lehetőnek? Nem szabadulhattak meg amaz őrült gondolattól, hogy az 50 óv lefolyta alatt különféle alakban napirendre hozott reformkísérletetek, melyek mindannyiszor szánalomra méltóan meghiúsultak és meghiúsulniuk kellett, hogy ezen sisifusi munkát ismét újból kezdjék? Nem, uraim, a körülmények nem olyanok, hogy nekünk ilynemű politikai experimentumokat ajánljanak. Szemeink előtt, hihetlen rövid idő alatt, hatalmas események történtek, melyek visszahatottak még a keletre is úgyannyira, hogy ha Törökországban mahomedán uralom alatt a reformok lehetők volnának is, mit én határozottan tagadok : balgaság volna azt hinni, miszerint elég időnk lesz arra, hogy azokat életbelépni láthassuk. S érezzük mégis mindannyian, hogy a czélok, melyeket keleten követnünk kell: reánk nézve a lét és hatalom kérdései, oly kérdések, melyektől kisszerű tekintetek által el nem üttethetünk. Tisztában kell lennünk végre aziránt, hogy mily érdekeket kell keleten szem előtt tartanunk és mely utón érhetjük el azokat legbiztosabban? Ázt hiszem, uraim! ha ezen monarchia jövőjét helyesen fogjuk föl: egy pillanatig sem lehetünk kétségben a czélok iránt, valamint az eszközökre nézve sem, melyekkel azok elérhetők. Önök velem bizonyára egy véleményen lesz-