Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-291

29!. országos ülés február 21. 1871. 281 ügyelőké; hanem akkor joguk és kötelességük a tanfölügyelőknek fölügyelni az összes népiskolákra, nem egynehány százra, de több mint tizenkét ezerre. En megvallom, nem tudom, midőn itt oly dolgokról beszélünk, melyekről a kormánypárti sajtó higgadt része azt jegyzi meg, hogy minden egyes esetben birói ítélet folytán kell eldöntetni a jogbonyodalmaknak: hogyan lehet sokalni a tanfölügj élőket számra nézve és kielégítőnek tartani az életképességre nézve a törvény által előirt szervezetet? Hogy az akkori szabadelvű eszmék túllázadásának benyomása alatt, és némileg mintegy természetes visszahatása alatt azon keserűségnek, melyet a központosítási rendszer az 50-es évek alatt ránk gyakorolt ; de behatása alatt is azon tanoknak, melyeket a külfüldön, hol az önkormányzatról az embereknek egészen más fogalmuk van, mint aminőt nálunk hirdetnek: mondom, ezen eszmék befolyása alatt átalában véve ily alakban jött létre az 1868: XXXVIII. törvényczik; ezen tehát ne csodálkozzunk. Annál nagyobb ok arra, hogy most e törvény revideáltassék. Azt hiszem, fölösleges e tételt, azok után, a miket múltkori beszédemben elmondottam, indokolni. Be fogja a t. ház látni, hogy a negyven és egynéhány tanfölügyelő azon föladatnak nem fog megfelelni akkor sem: ha az 1868: XXXVIII. törvényczikk változatlanul megmaradna ; de még kevésbé az esetben: ha e törvény kellőleg módosittatik ; mert még akkor is, ha e törvény változatlanul marad: a tanfölügyelőknek minden egyes község és minden vallásfelekezet oly iskolájára nézve, mely az államtól pénzsegélyre tart számot, de másutt is, hol az államiőfelügyeleti jogot gyakorol: nemcsak felügyelni; hanem utána nézniök is kell: vajon azon 14,000 iskola mind megfelel-e azon kelléknek, melyet a létező törvény eléjök szab. Es itt e pontnál ismét alkalmat szolgáltattam egy t. képviselő urnák egy sajátságos félreértésre. Szathmáry Károly képviselő ur ugy állítja elő a dolgot : mintha én azt mondtam volna, hogy a gentry egyátalában nem képes az önkormányzatra; és mintegy szemrehányásul oda dobta nekem, hogy a polgárságban — nem tudom, nem ugy fejezte-e ki magát, hogy a „bürgerség'-ben — még kevésbbé van meg a kellő életképesség. Föltárta előttem a multat, hogy, hiszen, azon 5 — 6000 iskola is, mely létezik: a gentry, a. középnemesség nagylelkűségének, hazafiságának eredménye. Megvallom, nem tudom hamarjában, mit mondjak e félreértésre; annyi azonban bizonyos, hogy a t. képviselő ur egyátalában nem méltóztatott figyelni arra, amit én mondottam. Én nem azt mondtam, hogy a KBl'T. H, KiPLÓ I8f| XJÍI. gentry nem képes az önkormányzatra; hanem azt mondtam, hogy a gentry-től sem lehet már nálunk várni azt, amit a törvény alapjain várni kellene, t. i. nem várni azt, amit Angliában igen sokáig gyakorolt, hogy a gentry nobile offieieim-képen ingyen fogná műkedvelőként vinni az önkormányzatot. Ez az, a mit én kétségbe vonok. De midőn ezt teszem, nem teszek egyebet, mint constatálom azt, a mi nézetem szerint bevégzett tény. Mert hogy 1871-ben az elszegényedett Magyarországon, midőn a társadalmi munka annyira igénybe veszi minden egyes családnak tevékenységét napról napra : hogy akkor az egész országban minden ponton, minden kerületben, nemcsak egyes dúsabb, áldottabb vidékeken, — hol nem vonom kétségbe, ellenkező az eset minden kerületben, — mondom, a kellő számmal, épen oly földirati fölosztás szerint, mint szükséges : akadjanak szakférfiak, illetőleg férfiak, a kik képesek legyenek, a törvény értelmében mindarra, a mit a törvény ily fölügyelőktől vár; azt hiszem ezt higgadt józan politikus, ha elfogulatlanul gondolkodik, komolyan hinni nem fogja. r Es én nem mondok egyebet, mint azt, hogy átalában a nobile officiumnak és azon selfgouvernementnek, mely a nobile ofnciumra van alapítva : hazánkban is lejárt már a kora. A ki ezt kétségbevonja: azzal, megvallom, fölöslegesnek tartom én a magam részemről, a további vitatkozást. Nagyon sajnálom egyébbként, hogy azzal vádoltatom, mintha én a castok harczát akarnám fölmelegíteni itt a házban. En ki legalább a házon kivül mint iró, mindig oda törekedtem, hogy kellőleg hangsúlyozzam azon nagy elvet, a mit az 1848. előtti epochában egy Szalay László hangoztatott: hogy a magyar társadalom kiegészülését, a történelmileg fejlett társadalmi rétegek összeolvasztását kell irni a zászlóra; mert ez az a jelszó, a mely Magyarországnak jövőjét biztosítani hivatva van. Végre van még egy körülmény, a melyre mielőtt rátérnék: arra kérem t. képviselő társamat , hogy a mennyire lehet, jövőben ne tartsa a tények elferditését, félremagyarázását az eszmék tisztázására nézve a legczélszerübb módozatnak. Emiitett körülmény alatt azon pénzbeli segélyforrást értem, a melyre vonatkozólag a házban, azt hiszem, minden oldalról megjegyezték már, hogy ugy, a mint be van vezetve a törvénybe: az 5 % nem elégséges. Még ha egyátalában véve más tekintet nem is indokolná az 1868-ki törvényczikk revideálását : csak csupán ezen -5 % tétel; már ebben az esetben is azt hi36