Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-263

263. országos ülés január 16. 1871. 21 Ebből esik 10 éven át Magyarországra 329,632. Úgyde Magyarország kiszolgáltatott már eddig 359,746 ujonezot: - Magyarország tehát már 30,114 ujonezezal illetékén fölül többet adott. Nem tudom már most, mily alapokon fogják megszavazni a tisztelt képviselő urak az ujonczokat, ha már eddig Magyarország megadta a 10 évre eső illetékét, és még azon fölül 30,144 ujonezot ? Én nem vagyok azon véleményben, melyben Ivánka Imre képviselő ur van, hogy, ha a legroszabb üzletre ráiratik egy czég, abban ezáltal már jó portékát lehet találni. Ha a közösügyi hadseregre a magyar hadsereg czimót fogják ráírni, akkor az ezáltal még nem fog magyar hadsereggé válni ; hanem marad osztrák hadsereg, és Magyarország önállásával nem fog megférni, akármily ezifra nevet fognak is adni neki. Én nem szavazok meg egy oly hadseregbe ujonezot, mely a magyarhaza önállósága és függetlenségével ellentétben áll, és melyet a hatalom fölhasználhat a magyar haza elleni czélokra, a magyar alkotmány lerombolására, és a magj^ar nemzet leigázáeára, minden perezben. En tehát egyetlen egy ujonezot sem szavazok meg, és a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául nem fogadom el. (Zajos helyeslés a szélső bal oldalon.) Simonyi Ernő : T. képviselőház ! Midőn a múlt években, magam és elvtársaim megtagadtuk az ujonczállitást, indokoltuk nézetünket. Azon okok, melyek akkoron fönforogtak, mai napon egytőlegyig fönállanak. Igen természetes tehát, hogy ugyanazon okok fönállván, mi következetesen ugyanazon eljárást követjük ezen tárgyra nézve. En is tehát, ugy, mint előttemszólott elvbarátaim, kinyilatkoztatom, hogy a szőnyegen levő törvényjavaslatot részletes tárgyalás alapjául el nem fogadom. De, t. ház ! a múlt esztendő óta egy nagy tapasztalattal gazdagodtunk. Kifejtette eíőttemszólott Mednyánszky Sándor tisztelt barátom azon tauulságokat, melyeket nemcsak politikai, hanem hadászati tekintetben is meríthetünk a még most is tartó franczia háborúból. Nem akarok azokra ismét visszatérni; mindenki meg fogja engedni azt, hogy Franeziaország egyetlen egy győzelmet sem nyert az ő nagy, győzhetlennek tartott hadseregével. Nem fogja senki kétségbevonni azt, hogy ezen nagy hadsereg, a történelemben soha nem látott mérvben, nagy számban, gyáván letette a fegyvert az ellenségelőtt. Hol van tehát a támasz, melyet a rendes hadsereg nyújt ? Ellenben kétségbevonni nem lehet ismét azt, hogy midőn Praneziaország rendes hadsereg nélkül, fegyver nélkül maradt, akkor a nép fölkelt, kezébe vette a védelmet, — nem katonákból álló kormány alatt, hanem legnagyobb részt ügyvédekből alakalt kormány alatt — kezébe vette a védelmet. És ha mostanáig ki nem verte az ellenséget: legalább .megakadályozta, megállította azt, hogy tovább nem megy, halad némelykor előre, némelykor hátra; de ott áll ma, a hol három hó előtt állott. Tehát t. ház, világos próba van arra: hogy a rendes hadsereg nem menti meg az országot a veszedelemtől; hogy a hadseregre számítani nem lehet. Míg ellenben a nép, ha szükségesnek látja, hazája védelmére fölkelni : azt épen ugy, sőt még jobban képes megmenteni, mint egy állandó hadsereg. Mi lett volna Prancziaországban a következés, ha Praneziaország népe gyakorolta volna magát a fegyverben éveken át ; ha Praneziaország követte volna a honvédelem kifejlesztésére azon utat, melyet magam és elvbarátaim, két évvel azelőtt benyújtott válaszföliratunkban kijelöltünk, a hol kimondtuk azt, hogy mi nem a hadsereg mértékentuli szaporításában látjuk a honvédelem legfőbb erejét, hanem abban, hogy a honpolgárok képeztessenek a haza védelmére: a hol kimondtuk azt, hogy minden iskolában taníttassanak a honpolgárok katonai mozdulatokra, hogy a fegyverforgatásban gyakorolva legyenek % Ha ez történt volna Prancziaországban, ugyan ki fogja kétségbevonni azt, hogy most már az ellenséget az országból kikergették volna ? Ha tehát, t. ház, már két év előtt azon nézetben voltam, hogy nem rendes hadsereggel, hanem a honpolgárok védelmi képességének kifejlesztésével kell az országot megmenteni," annyival inkább vagyok most azon nézetben, midőn oly nagy példa áll előttem, mint mit emiitettem. Kétséget nem szenved, t. ház az, hogy ezen háborúnak túlságos eredményei nagy befolyással fognak lenni Európa egész védelmi systemájának átalakítására. Miért szükség tehát várnunk addig, mig azt mindenki megteszi és majd utoljára maradjunk ? Ha látjuk a világos tanúságot: miért nem követjük annak útmutatását? A múlt évben, midőn hasonló törvényjavaslat terjesztetett elő, a kormány azzal indokolta a kivánt ujonezok számát, hogy semmi sem történt : sem a világ eseményeiben, sem a monarchiában nem történt oly esemény, mely ezen számnak változtatását, akár leszállítását, akár emelését kívánná. Az idén már haladtunk, mert a kormány nem is tartotta méltónak indokolni : miért kell a katonaság? Indokolásában csupán azt emeli ki, hogy miért nem kéri az ujonezokat az uj népösszeirás alapján, hanem a régi megállapított szám szerint.