Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-263

22 263. országos Dlés január 16. 1871. Tehát most nem is kell tudni, hogy van-e szükség katonára? hanem csak egyszerűen meg kell szavazni. En, t. ház, azt hiszem, hogy ha tavaly semmi sem történt a világon, sem a monarchiában olyan, mi azon számnak megmásitását indokolta volna: az idén, mint már szerencsém volt előbb is érinteni és mint előttemszólott által is kifejtetett, igen sok történt olyan, a mi bennünket gondolkozóvá tegyen, és bennünket arra bírjon, hogy a haszontalannak bizonyult rendszert eldobva, nj rendszerhez forduljunk, mely hazánk védelmét sokkal sikeresebben fogja eszközölni, mely a honpolgárok erejét nem fogja elfecsérelni s az ország pénzét nem veszi anynyira igénybe, mint a mennyire igénybe veszi a jelen systema. Ha arról volna szó, t. ház, hogy nagy költségeket szavazzunk meg a honpolgárok képeztetésére a honvédelemben és fegyvergyakorlatban: én kész lennék nevezetes összegeket megszavazni; de oly sorkatonaságra, mely, mellőzve azt, hogy nemis magyar zászló alatt, nem magyar nyelven vezényeltetik s már magában is, mint sorkatonaság, alkalmatlan eszköznek bizonyult be arra, hogy az országot háború esetén lehetőleg hathatósan megvédje: én részemről nem szavazok még semmit. Midőn a múlt évben ezen törvényjavaslat tárgyalás alatt volt, Irányi, igen tisztelt barátom határozathozatalra hívta föl a ház figyelmét a tekintetben, hogy a kormány indokolása nem egészen correct, hogy igenis történt a világ eseményeiben s magában a monarchiában sok olyan, a mi hadrendszerünk megváltoztatását szükségessé tenné. Különösen Prancziaország állapotára hivatkozott, s azt monda: hogy „Prancziaország valóságos vulkánhoz hasonlít, a füstfellegek, melyek a földgyomrából fölemelkednek, közeli tűznek kitörését hirdetik. A t. ház egy része nevetett, egyik szónok pedig az ellenzők sorában igy szólt: „Én részemről egyátalában nem látom szükségesnek, hogy most azon, lehető némelyeknek—remélem legalább—inkább képzeletében mint valóságban létező, veszélyekről beszéljünk. Nem óhajtok azokkal rémítgetni most, midőn arra szükség nincs." A következés azonban megmutatta, t. ház, hogy nem voltak azok rémképek, nem voltak képzelt felhők: mert azóta a vulkán csakugyan kitört s dúl még most is ; tehát Irányi t. barátom aggodalma helyes volt akkor, mint mutatja a következés most. Azt monda Irányi Dániel barátom ezzel összefüggésben: hogy Francziaországban a népszabadság, a köztársaság fog diadalt ülni, — az ő meggyőződése szerint. Azóta ez is sokaknál, különösen pedig a hírlapokban hitelre nem talált. De én reménylem, sőt meg vagyok győződve, hogy ezt az események ópugy fogják igazolni, mint igazolták azon aggodalmat, melyet a közeli vulkán kitöréséről mondott. Még csak egy észrevételt akarok tenni, t. házi a miniszterelnök urnák imént adott válaszára, melyet t. i. az ujonczok állításánál történt visszaélésekre nézve adott. En részemről az ujonczok megajánlását mindenkor megtagadtam, és azt óhajtanám, hogy csak a honvédséghez soroztassanak be a magyar honpolgárok. Hogy a honvédség alól is igen sokan kivonták magukat, az kétségkívül áll. A miniszter ur a múltkor is igazolta ezt egy interpellatióra válaszolván. — Ugy hiszem, nem a miniszter ur maga mondotta, hanem valaki, ki helyette az ujonczozás superrevisiójára nézve válaszolt. En, t. ház, igen helyeslem azt, hogy midőn a törvény kimondja, hogy mindenki honvédköteles : ez alól senki magát ki ne vonja. Hanem ennek orvoslását nem egy uj törvény hozatalától föltételezem: mert azt hiszem, hogy erre most már törvény nem szükséges. A törvény, mely megszavazza a honvédség kiállítását, a honvédelmi miniszterre van bizva végrehajtás végett. A honvédelmi minisztert a végrehajtásban eléggé gyámolitják és támogatják eddigi törvényeink. Nekünk van törvényünk elegendő, mely a csalást, lopást, hivatallal visszaélést tiltja. Mi egyéb ez, mint hivatallal való visszaélés ? Hanem azt hiszem, hogy azon eljárás, melyet a honvédelmi minisztérium e részben követett — hogy t. i. superrevisiót rendelvén el, azokat, kik egészségeseknek találtattak, besoroztatta — nem elegendő correctivum. Ez csak egy része. A főeorrectivum az lenne, hogy az orvosok, falusi jegyzők, bizottmányi tagok, kik a visszaélést elkövették, méltó büntetéseket nyerjenek. Arról nem hallottam semmit, hogy elkergették és megbüntették volna a honvédorvosokat. Pedig ezek adták ki a hamis bizonyítványokat. Megvallom, semmi sem lepett meg annyira, mint az, hogy a honvédségnél kinevezendő tiszteletbeli orvosi állomásokra oly nagy számmal jöttek be a folyamodványok. Hát oly nagy tiszteletnek tartják azt, — mondám — hogy valaki tiszteletbeli honvédorvos lesz? Erre egy tapasztalt ember csak azt válaszolá: igaz, fizetésük nincs ; de a minden évben előkerülő ujonczozás minden évben néhány ezer forintot fog behozni. Ez bűntény, ezt büntesse meg a minisztérium. Ez bűntény, melylyel ugy kell bánni, min:), kriminális eljárással. Van a mi törvényeinkben elég, mely az esküszegésről, csalásról, lopásról, hivatali visszaélésről intézkedik: ezek alkalmazá-