Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-269

269. országos illés január 24. 1871. 129 A német császárság hódításairól beszélve, azt mondotta, hogy hisz ezen hóditásnak ellent fogunk mi állni akkor, midőn szükség lesz rá. Uraim! félek tőle, hogy nemcsak akkor, mikor szükség lesz rá, hanem már most is elkéstünk. A német császárság hatalmának ellent kellett volna állni akkor, midőn Sedan után nem a franezia kormány, a franezia caesarismus, hanem a franezia nép elleni hódítás és megalázás czéljából folytattatott a háború. Ekkor kellett volna, sőt ekkor kötelesség is lett volna bele szólni a mi kormányunknak, nem ugyan philantropiai és emberiségi, hanem politikai szempontból. Mert én ugy vagyok meggyőződve, hogy Francziaországnak állása Európában szükséges, és az átalános szabadságra nézve mellőzhetlen föltétel. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Az államjavaknak 20 esztendőre való bérbeadásáról szólva, azt mondotta, hogy a jövedelmek nagyobbodnak évről évre. Ezt én kétségbe nem vonom; hisz azt az egész világ tudja, hogy ezen államjavak régi időtől fogva — nem a mostani minisztérium életbeléptetése óta — igen olcsó pénzért voltak haszonbérbe kiadva, hogy ezek oly bizonyos beneíiciumok voltak, melyeket a kormányok az illető kedvenezeknek, a kamarai jószágok bérbeadása által, természetesen olcsó pénzért conferáltak. Ha tehát most, mikor néhány esztendő alatt rendkivüliíeg növekedett a föld értéke azáltal, hogy a gabona-árak, a kivitel folytán, növekedtek: igen természetes, hogy a haszonbéreket is lehetett fölemelni, és föl lehetett emelni nevezetesen a nélkül, hogy bebizonyult volna, miszerint ezen jószágok jövedelme a legmagasabb pontot elérte volna. De nem is az ellen volt nékem kifogásom, hogy ezen jószágokat bérbeadták; hanem az ellen, hogy 20 esztendőre adták azokat bérbe. Ivem ismerem el jogát egy kormánynak, de még az országgyűlésnek sem, hogy az állam vagyonát egy nemzedék idejére elidegenítse. Ez által az állam keze 20 évre meg van kötve, és nem intézkedhetik azon vagyonról, mely az ő tulajdonát képezi. Az adó-reform munkájáról is beszélt a miniszter ur, és azt monda, hogy bizony ez igen nagy és nehéz föladat, és azért abba eddig nem lehetett fogni. Én, t. ház, elismerem, hogy az adó-reform nehéz föladat; de ezen föladat nehézségét bizonyosan elismerte már a kormány, mielőtt még a jelenlegi pénzügyminiszter ur a minisztériumba lépett volna, és mégis a kormány annyira szükségesnek látta az adó-reformok megkezdését, hogy Ő felségének szájába adta a trónbeszéd mondásakor ezen szavakat: „Ajánlanom kell önök fiKBPV. H. NAPLÓ 18f| xa. gyeimébe megkezdeni az adóügy reformját, mely az ország anyagi jólétének egyik legnagyobb emeltyűjét képezi."' Ha önök uraim, a fejedelem által ezt mondatták a trónról: váltsák be szavát az által, hogy kövessenek oly eljárásokat, melyeket a trónról igértettek meg a nemzetnek. Ezeket akartam megjegyezni a pénzügyminiszter ur előadására. Most Szapáry képviselő urnák. (Halljuk! halljuk!) előadására kívánok csak egy pár rövid megjegyzést tenni ;mert előttem szóló az általa mondottak legnagyobb részére megfelelt. Én igen megőrültem, midőn a képviselő ur, a kormány szempontjából, taglalás alá vette azon ellenvetéseket, melyeket a kormány ellen tettem, és igyekezett azokat megczáfolni. Szapáry képviselő ur igen helyesen és parlamentalis modorban járt el; mert nézetem mindig az volt, hogy ha a kormány ellen vád hozatik föl : azt czáfolatlanul hagyni nem szabad. E részben tehát csak elismeréssel szólhatok. A mi azonban az általa fölhozott érveket illeti: azokban, méltóztassék megengedni, nem osztozom teljesen. Mondom, azokra, melyekre mások már megfeleltek, visszatérni nem akarok. (Halljuk!) Az adósságok csinálását a képviselő ur elismeri ; hanem azt mondta, hogy mindezen adósságok fedezetüket lelik a beruházások jövedelmeiben. Ha igy volna, megvallom, nem találnék okot aggódni a felett, hogy adósság esináltatik; hisz ha fedezetét leli az adósság a jövedelemben, nincs baj; de épen az a baj, hogy nem leli, hogy a vasúti költsön kamatainak egy negyedrésze is alig jön be eddig azon jövedelmekből, melyek azon beruházásokból merittetnek, a melyekre költetett nagy részben az adósság. Ami a sugárúti beruházást illeti, hogy az mikor és mily mértékben fogja magát kifizetni, az természetesen a jövő dolga levén : arról most határozottan szólani nem lehet; de engedje meg, hogy kétségbe vonjam, hogy az magát kifizetné. Mostanig legalább nincsen igazolva azon észrevétel, hogy az adósság fedezetét találja azon beruházásban, melyre a fizetés tétetett. Lehet, hogy ez a jövőben meg fog történni; de mondom, ez jelenleg igazolva nincs. A mi az útépítéseket és útépítés hiányait illeti, erre nézve megjegyzem, hogy én nem is útépítésről, hanem utak föntartásáról szólottam. — Azt mondja a képviselő ur, hogy a képviselő ház nem szavazott meg elegendő költséget. Az már megmondatott, hogy az nem argumentum a kormány szájában, hogy neki költséget nem szavaznak meg. Ha azt megszavazni nem akarjálí, tegye le a kormány hivatalát és ellenőrizze azt, a ki ily kevés költséggel is elvállalja. Én azt a megjegyzést tettem, ho^y a múlt 17