Képviselőházi napló, 1869. X. kötet • 1870. julius 14–augusztus 3.
Ülésnapok - 1869-216
216. országot Ülés július 32. 1870. 235 Nem akarok azonban tovább menni^t. ház, a recriminatiók terén; tudom, hogy ha az egyik közigazgatási rendszernek hiányait kimutatom, ezzel a másiknak jóságát még nem bizonyítottam be, és egyátalában nem akarok érveket meríteni az emberi gyarlóságból, mely igaz, hogy különböző irányban és arányban; de az egyik közigazgatási rendszernél ópugy, mint a másiknál feltalálható. Én érvet ezen két közigazgatási rendszernek lényeges sajátságából akarok meríteni és még e részben sem lépek át az átalános elméleti térre: nem vitatom, nem vizsgálom ezen közigazgatási rendszerek hatását a nemzetek jellemére, hazafiúi érzületére, az egyéni és polgári szabadság biztosítására, a kormányok hatalmának öregbítésére vagy korlátozására; hanem az administratio gyakorlati terén maradván, ezen kívánom bebizonyítani azon állításomat, hogy a közigazgatásnak a törvényhatóságok területén a törvényhatósági közgyűlés általi vezetése és ellenőrzése, ugy mint azt Tisza Kálmán t. barátom határozati javaslatában tervezte, administrativ tekintetben is czólszerübb a közigazgatás azon formájánál, mely ezen törvényjavaslatban állapittatik meg. Nem szenved kétséget, t. ház, és a közigazgatás terén mind az ujabb, mind a régibb időkben gyakorlati ismeretekkel biró Nehrebeczky képviselő és miniszteri tanácsos is elismerte azt, hogy a törvényhatóságok közigazgatási teendőinek legnagyobb része administrativ igazságszolgáltatásból áll; az igazságszolgáltatás tekintetében pedig —ugy vélem— nincs senki e házban, ki tagadná azon állítást, — nem fogja tagadni a minisztérium sem, — hogy igazságszolgáltatás tekintetében az a rendszer a legjobb és legtökéletesebb, mely a szóbeliségre, nyilvánosságra és felelősségre van fektetve. Nézzük már most, hogy e két közigazgatási rendszer közül ezen előnyök melyikre alkalmazhatók inkább ? Ha a törvényhatósági tisztviselőnek, az alispánnak, a szolgabírónak, a polgármesternek, vagy a városi kapitánynak hibás eljárása felett a hatóság, a közgyűlés intézkedik: ott szóval, nyilvánosan, minden támadásnak, minden "védelemnek meghallgatásával, és többeknek befolyása mellett több, minden irányadó szempontból a nagy közönségnek életeleven ellenőrzése mellett tárgyaltatik az ügy, és minden oldalról felvilágosítva és kiderítve intéztetik el. Ezen törvényjavaslat szerint a miniszteri rendelet vagy az illető félnek panasza az alispánhoz jön; az alispán irodájából a titoknak vagy legalább a hivatalos discretiónak fátyola alatt kiadafcik a szolgabírónak, a szolgabíró kihallgatja a feleket és azon benyomás szerint, a melyet az illető felek előterjesztései egyéni felfogására gyakoroltak, irásba foglalja észleleteit, ós határozatát az alispánnak bejelenti. Az alispán a felterjesztett iratokból, nem mondom hajlamai és érdekei, de egyéni felfogása szerint, határoz, és az iratok csomagját felterjeszti a minisztériumhoz. A minisztérium a felterjesztett iratokból tehát ismét csak főképen az alispán és szolgabíró szemüvegén látva az ügyet, véglegesen határoz. Kérdem már most, t. ház: hol itt a szóbeliség? hol itt a nyilvánosság? De tovább megyek s azt kérdem: hol itt a felelősség is ? Midőn közgyülésileg nyilvánosan tárgyalta tik valamely ügy, kiki, az egész világ tudhatja, hogy az illető törvényhatósági közegek mit müveitek, mit cselekedtek, mit mulasztottak el ? a törvényhatóság tagjai a közgyűlésen miként szavaztak, miként véleményeztek I és e szerint az, ki törvénysértést követett el, felelősségre könnyen vonathatik. De ki lesz felelős a minisztérium által az alispán által felterjesztett iratokból az ezen törvényjavaslatban megállapított mód szerint hozandó határozatokért ? A miniszter ? Hiszen teljesen lehetetlen, hogy a miniszter azon ezer meg ezer ügyet, a melyek minisztériumához felterjesztetnek, mind maga intézze el. Az államtitkár igen sokat dolgozhatik, de minden iratot minden ügyben még sem olvashat el; a miniszteri tanácsos sem érez mindig kedvet arra, és nem is érkezik mindig reá, főkép midőn egyszersmind országgyűlési képviselő is: (Tetszés bal felől) és igy legtöbb esetben az első véleményezők, a tanácsnok és a titkár azok, kik a közigazgatási ügyek legnagyobb részét véglegesen elintézik. Dd ezen véleményezői hivatalnokok csak véleményt ad ük, véleményökért feleletre nem vonathatnak. A miniszter és az államtitkár azok, a kik határoznak. Formailag felelősek ezek is: a miniszter az országgyűlésnek, az államtitkár a miniszternek. De vajon méltányosan lehet-e őket felelősekké tenni oly ügyekben hozott határozatokért, a melyeket tanulmányozniok teljesen lehetetlen volt ? Es, —nem a mostani korról szólok, — magam is hallottam több esetet, a melyben fontos ügyek épen az ily másodrendű hivatalnokoknak nem épen minden kifogáson fölül álló megnyeretése által nyerettek meg. Es ez azon összpontosított közigazgatás, azon administratio, centralisatio, azon bureaucratiai kormányzat, a maly megengedem kezdetben, mikor életbe lép, igen óvatosan lép fel; de ha egyszer megmelegedett a szókében — mint számos ország tapasztalatai bizonyítják, — határt nem ismer önkényének. (Élénk helyeslés bal felől.) 30*
