Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-143
143. országos Ülés mározius12. 1870. 65 gaitokból és a népfenségekből ujabb ós ujabb jogokat követeljenek önmagok részére; hiszen a fejedelmek szivét megnyerni soha sem lehet; hiszen akkor, ha a fejedelmeknek nincs másban bizalmuk, mint a fegyveres erőben, e tudat elkárhoztatja magát a monarchiát; akkor nem lehet bizni, akkor a népeknek másban bizalmuk nem lehet, mint azok kizárásával önkormányzatuk fölállításában." (Helyeslés szélső bal felől.) En tehát nem hiszem, hogy ezen mondatot az ellenzékre értve, azon tanácsadóknak adhatnának igazat, miként itt a miniszterelnök ur monda. De ha alkotmányos élet van, nem is értem e mondat alkalmazhatóságát. — mert ha van alkotmányos minisztérium és azon alkotmányos minisztérium azt mondja, hogy ezen elméleteket nem szentesíti: miként jöhet elő azon eset, hogy a fejedelem igazat adjon azon más tanácsosoknak 1 ? Hiszen akkor nem a fejedelem alkotmányos miniszterei volnának aaok, kik az iménti emiéteket kárhoztatják, hanem akkor amaz alkotmányellenes tanácsosokat hallgatná a fejedelem ki, ez pedig a parlamentalis alkotmányos kormányrendszerre nézve azt bizonyitaná be, hogy az nem egyéb, mint a nemzetek önámitása és csalattatása lenne, ha azt mondanák, hogy parlamentalis kormánynyal alkotmányosan lehessen monarchiában is kormányozni. Ezek után az 1848—49-ki zászlóra vonatkozólag .szabad legyen nyilványitanom. miként el hiszem, hogy az 1867 -ki kiegyezés eszközlői és azok, kik azt üdvösnek tartják, azt hiszik: hogy ők a 1848 — 49-ki zászlót fölemelték; én azonban azt hiszem, hogy a 1848—-49-ki zászló még azon szerencsétlen — mint a közvélemény mondja — árulás következtében történt fegyverletétel alkalmával sem maradt a földön: a nép szivében, a nemzet szivében van és él az, és azt semmi 1867-es, a sárga-fekete zászlót Budán tűrő kiegyezés a nemzet kebeléből kiirtani nem fogja {Élénk helyeslés szélső bal felől.) Csatlakozom Ivánka Imre határozati javaslatához. Majláth István : T. ház ! Sem a jogi alap, sem a józan politika nem követeli, hogy a fenforgó tárgy iránt törvény alkottassák. Nem osztozom az igen t. Madarász képviselő ur által elmondott nézetekben, és állításaim bebizonyítására nem fogok folyamodni a szólamok erejéhez, hogy azokkal szerezzek súlyt érveimnek. Hivatkozom a t. képviselőház minden tagjára, hogy volt már a nemzetnek alkalma az ékesszólás legragyogóbb igéivel ragadtatni a lelkesedés magaslatára, volt alkalma a legkitűnőbb jóslatokat hallani és kérdem: mi lett a végeredmény? az hogy az események kérlelhetetlen lánczolatában KÉPV. n. NAFLÓ 1841 vaelvonulván végre a varázs, az ige testté nem lőn, és a jóslatok nem teljesültek. En tehát, t. ház, csak tárgyilagosan és röviden kívánok a kérdéshez szólni, meg levén győződve, hogy annak komolysága eltűr még néhány szót. Nem tagadom azonban, hogy a tartózkodás némi érzelmével is emelem szavamat, mert félek, hogy osztani fogom Ernuszt Kelemen t. barátom és képviselőtársam sorsát, és a tul oldalról érveim megezáfolása helyett a boldog fiatalság menthető tévedéseinek kicsinylésével íogok találkozni azért, mert azon korban, melynek hőseiről és érdemeiről van jelenleg szó, a, sors megtagadta tőlünk a szerencsét, hogy velők sorakozhattunk volna a legszentebb hazafiúi kötelességek teljesítésére. De nem is követelve magunknak részt az ő diesőségökből : engedjék meg legalább nekünk azon kötelességérzetet, hogy azon kort, és annak eseményeit megbírálhassuk s azokból teljes következtetéseket vonhassunk. Es én azt hiszem, t. ház. hogy sok tekintetben mi ezt elfogulatlanabbal tehetjük. Mi természetesebb, mint az, hogy férfiak, kik a nemzet szerencsés előhaladásának időszakában szerepeltek, kik a megindult nagy reformmozgalmakban, azoknak nemcsak irányeszmóiben, de a pártszenvedélyekben is részt vettek, a legkeserűbb csalódások, a leggyászosabb catastrophák után is vajmi nehezen válnak meg azon eszméktől, melyekkel egész politikai multjok azonosult; ellenben nekünk, kik a pártszenvedélyek elnémulása után a nemzeti élet legsanyarubb időszakában tanultuk a politikát, lehetetlenné vált az, hogy a dicsőség mellett, — bár mi fényes legyen az, — ne lássuk egyszersmind az eredményt, ne ismerjük föl azon politika minden tévedését, mely nemzeti létünket alapjaiban megingatta, hogy ne tiszteljük a bölcseséget, mely fegyvertelen kézzel szerezte vissza a nemzetnek azt, mit fegyveres kézzel elvesztett : a nemzeti lét szabadságát. (Helyeslés jobb felől!) Bocsásson meg tehát a t. ház, hogy a szíves kedélypolitikának eredményeiből okulást merítve, e kérdésben is, — bármit érezzen e szív — köteleségemnek ismerem elnémítani annak dobbanását az itélő ész, és a számító értelem ellenében. Mit kivan a iiaza becsülete, mi képezi a nemzet köteleségét azok irányában, kik a haza hálájára érdemesnek tették magukat, kik a hazafiúi önfeláldozás hősi erényének áldozatai lettek: az iránt köztünk véleménykülönbség nincs. A kérdés tehát csak az: leróttuk-e már e tekintetben kötelességünket, és ha nem: miként akarjuk, miként kell azt teljesíteni? Mennyire róttuk le: azt előttem sokkal il9
