Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-142

52 142. országos Qlés márczius II. 1870. h ogy minden csapás után még élnie és föltámadn ia lehetett. {Zajos helyeslés a hal oldalon.) És midőn ilyenekről van szó, nem helyesel hetem azon állítást, hogy a félremagyarázásnak 'és azon lehetőségnek elkerülése végett, hogy megsértjük némileg a haza más ajkú lakosságát, ne teljesítsük azon kötelességet, melylyel az illetők iránt viseltetünk. Mert az én meggyőződésem szerint a magyar honvéd nem egy pártnak, hanem az országnak volt katonája ( Edyeslts a lat oldalon) és midőn önök más utón való segélyezést ajánlanak nekünk, a kik azt mordjuk, hogy így fogjuk föl a kérdést, akkor ugy tüntetik föl a 4S-ki honvédeket, mint pártkatenákat; és midőn ellenkezőleg az ellentáborban harezoltakat országosan nyugdíjaztatják, utoljára azt lehetne mondani, hogy azok voltak Magyarország védői. (Közbeszólások hal felől: TJgy van Helyes!) Egy oly tekintélyre hivatkozott a képviselő ur, mely tekintély, ha meg birna itt köztünk szóhmlani, meghajolnék előtte. Ezek a dicső elhunyt honvédek. Azonban engedje meg azt is, hogy az ő bizonyítékát nem fogadom el az iránt, mit mondanának ezek a túlsó oldalon: mert ugy hiszem, hogy azt magyarázni, mit mondanának ők, valóban sem egyikünknek, sem másikunknak kizárólagos kiváltsága nincs. Egyben egyetértek vele, s ez az, hogy ha, miként ő monda, ugy győződnének meg azon honvédek, hogy mi félünk, akkor meglehet, hogy ők is azt mondanák, miszerint ne fogadjuk el az indítványt; de akkor bizonyára meggondolnák azt is, és kétség támadna leikeikben a felől , hogy volt e hazában a hősi küzdelemre m éltó ok, s vajon nem chimera-e a hazaszeretet, midőn 20 rövid év alatt oda juthattunk, hogy nem csak a küzdéstől, de a küzdőkrőli megemlékezéstől is félünk? (Élénk helyeslés hal felől.) Az igen t. miniszterelnök ur Nyáry t. barátomnak szavaira azt mondotta, hogy azok azon szótáltól "valók, amely szótárból vett szavakkal a kormány és a kormánypárt gyanusittatni szokott. Én figyelemmel hallgattam az ő beszédét, de ugy láttam, hogy szavai csak egy szótárból, a hazafiúi érzület és a kötelességét érző sziv szótárából vétettek. (Közieszelősök jobb felől: SenMn<k sincs pátense a haza fisé gr a!) Ha e szótárban rejlő szavak már gyanúsítás önökre nézve, — a mit nem hiszek, de megengedem, hogy csalódhatom — de ha ugy van, akkor szomorú. (Közbeszólás: Igen szomorúi Derültség jolb felől.) Igen t. miniszterelnök ur előadván a helyzetet, előadta, hogy a honvédek egy részéről már gondoskodva van. Azck ugyanis, kik előbb a császári hadseregben szolgáltak, már kapják nyugdijaikat, s a honvédségben is adatik nekik alkalom, a hazát ismét szolgálhatni. Ez alkalomn al nem tartom föladatommal összeillőnek, hogy akár a nyugdijak kérdését, akár pedig azt, hogy minő mérvben és mily utón adatik alkalom a volt honvédeknek a honvédségben szolgálni, vitassam. Csak azt vagyok egyszerűen, mint szorosan a tárgyhoz tartozót megjegyezni bátor, hogy ez azon inditványnyal szemben, mely beadva van, a dolgon semmit nem változtat; mert mi nem kérünk nyugdijat a volt honvédek számára: mi ellátását kérjük a nyomorultaknak, árváknak és özvegyeknek. (Helyeslés bal felől.) Előadván a történteket a t. miniszterelnök ur, azt is mondja, hogy a történtek után nem hitte volna, hogy még valaki e kérdésből politikai capitálist akarjon csinálni. A politikai capitálisra nézve nekem csak egy megjegyzésem van. Minden politikai párt a világon, megengedem, olykor megkísérti egyből vágj

7 másból politikai capitálist csinálni magának ; de az én meggyőződésem szerint legalább az ellenzéknek a politikai capitálist nem az ellenzék csinálja, hanem a kormánynak hibái, (Helyeslés bal felől) és viszont a kormány politikai capitálisa azon hibákban rejlik mindenütt, — mert átalánosságban szólok — miket az ellenzék elkövet. Ha már most ugy méltóztatnak látni, hogy e kérdés számunkra politikai capitális, akkor csak önmagukat vádolják, mert ez annak a jele, hogy nagyon hibásan jártak el e kérdésben. (Élénk helyeslés és derültség bal felől.) A politikai okokról is méltóztattak beszélni. ED is el fogok mondani egy oly politikai okot, mely engem legalább tisztán, mint politikai ok is vezérel, és e politikai ok az: hogy a legnagyobb hibának, a legnagyobb politikai botlásnak tartom azt, ha megengedjük, miszerint folyvást saját magunk által adott példákból legyen bebizonyítható azon tény, bogy az, ki hazánk ellen, szolgál, mindig megleli jutalmát, mig az, a ki mellette szolgál, nyomort szenved. (Hosszas éljenzés és taps bal felől.) Ha hajlandóságom volna magamat elbízni, a mai napon csakugyan okot meríthettem volna erre, mert a t. szónokok majdnem mindnyájan, — legalább igen sokan — az én szavaimat idézték; pedig azon szerencse, hogy szavai mindenki által idéztessenek, saját állítása támogatására nem mindennapi dolog; tudtommal főleg a bibliára szoktak igy hivatkozni, csakhogy az én szavaimmal is az történik, a mi történik természetesen a bibliával, hogy igen sokszor hamisan idézik és félremagyarázzák. {Derültség.) Különben most csak arra akarok reflectálni — és csakis arra reflectálok az ő beszédéből — a