Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-142

142. országos Ülés márczius 11, 108. 53 mit Bánó képviselő ur idézett, hogy én egy alkalommal azt mondtam: „nem szabad vakon, szemhunyva megtenni azt, a minek megtételére a szabadelvüség nevében szólittatunk föl, és azt monda, hogy ez alkalmazható a mi indítványunkra is; egyszersmind mint a valódi szabadelvüség kinyomatát állította oda a miniszterelnök urnák 10,000 forintnyi ajándékát. (Közbekiáltások jobb •felől: Nem azt mondta!) Nem tudom, a gyorsírók készen vannak-e már jegyzeteikkel; e szavakról jót nem állok, de én ugy tudom, hogy azt méltóztatott mondani, mikép az az igazi szabadelvüség, midőn valaki, miként miniszterelnök ur tevó, saját zsebéből áldoz. (Fölkiáltások jobb felől: Nem mondta! Bal felől: Azt mondta : Zaj.) r Én azt hiszem, hogy az, a mit a miniszterelnök ur ma itt a ház előtt tett, és a mi ez okból természetesen itt a házban beszéd tárgya is lehet, — megérdemli a bőkezűség, meg a nagylelkűség nevét, de a szabadelvüséggel annak semmi köze sincs. (Ugy van bal felől.) Ez bőkezűség a szenvedők irányában, de oly bőkezűség, mely iránt óvatosaknak kell Sennünk: (Ellenmondás, zaj jobl felől) mert e bőkezűség azon köpenyeg, mely alá, igaz, nem a szabadelvüséget, hanem a nemzeti kötelességet akarja a nemzet szemei elől elrejteni. (Zajos ellenmondás jobb felől, élénk helyeslés bal felől. Jobb felől fölkiáltások : Ott a köpenyeg!) Különben, tiszt, ház! midőn én — miként mondani fölösleges — a határorati javaslatra szavazok, egyúttal ezen itt fölmerült tény irányában végezni fogom szavaimat ugyanazzal, a mivel 1867-ben végeztem: „A mi a magán-adományozást illeti, én részemről szívesen hozzájárulok ; s gondolom, hogy valamint eddig nem maradtunk hátra mi, kik az országos intézkedést kívánjuk, ugy ezentúl sem maradunk káti-a. Sőt helyeslem ezen módot, és egyátalában nem kívánom, hogy, ez szűkebb körre szoríttassák: nem követelem, hogy okvetlenül adó vagy kölcsön utján történjék intézkedés : de a mit követelek, az, hogy ha az ország vagyonosabb lakosai önkéntes adakozás utján — mit igen helyesen teendenek — meg akarják kímélni a szegényebb nép vállait a tulterkeltetéstől, ez is országos határozat folytán történjék, és a begyülendő pénzekről az országgyűlés rendelkezzék." Ezt mondottam 1867-ben. ezt mondom most is, és csak annyit teszek hozzá, hogy én részemről — bár erőm és tehetségem szerint valamint járultam eddig, (A miniszterelnök közbeszól: Én is ugy járultam!) ugy járulni fogok, mint magánember is mindig ahhoz, hogy magán-nton is segítve legyen, — bevégzettnek e kérdést aem fogom tekinteni soha sem mindaddig, mig abban az országgyűlés maga intézkedni nem fog. Vajon azonban az országgyűlés intézkedése a segélyadóból vagy magán-adakozásból történjék-e? az másodrendű kérdés, én bármelyikhez hozzájárulok, (Fölkiáltás jobb felől: Hát minő intézkedés történjék f) de az intézkedésnek az országgyűlés által törvényhozásilag kell történni. (Éljenzés bal felől) Várady János; T. ház! Tagadhatlan, hogy Ivánka Imre és társai által. . . (Tartószaj.) Tagadhatatlan, hogy Ivánka Imre és társai által beadott határozati javaslat a legjobb szándékra mutat, a legjobb szívből ered, és bizonyosan mindnyájunknál viszhangra talál azon szempontból, hogy azokról, kik a hazáért küzdöttekkik a haza rósz idejében veszélyeket állották ki és illetőleg akkor sebekben szenvedve, most már munkaképtelenekké váltak, azokról gondoskodni kell; de én ezélját is nézem ezen indítványnak. — Ennek első czélja lehet a segélyezés, melyet a volt honvédek részére akarnánk előteremteni, másik iker czélja lehet a nemzet hálaérzetének kifejezése, mely a jövőre nézve egyszersmind a törvényhozás által örökittetnék meg. Mindkettő igen szép és nagy kötelesség, de mielőtt az országgyűlés egy ily nagy kötelességet magára vállalna, ugy hiszem, meg fogja, gondolni: vajon lehet-e és másodszor okszerűen lehet-e ily kötelességet teljesíteni ? Az első kérdésre nézve. t. ház, lehet-e ily kötelességet nekünk jelenleg teljesíteni 1 egy öszszehasonlitást leszek bátor fölhozni. (Halljuk!) Valamint hálával tartozik az ország a honvédeknek, kik életöket, egészségeket áldozták a haza oltárára., ugy köszönettel tartozik mindazon hazafiaknak is, kik kárt szenvedtek a forradalom ügye alatt, és azt béketűréssel és nagylelkűséggel viselték ; a haza köszönettel és kárpótlással tartozik például mindazok iránt, a kik azon pénzt elfogadták, melyet a kormány kibocsátott. Ez volna személyes joguk, a vagyonbiztonság portulátama, és következetesen ahhoz, mit épen Nyáry Pál képviselő ur is mondott, hogy az 1848-ki országgyűlés nem habozott az akkori szükségek fedezésére 40 millió frtot megszavazni; azt kérdezhetném: vajon azon 40 millió forintot a nemzetnek visszatéríteni nemvolnae épugy kötelessége! Ne tegyünk a kötelezettségek közt különbséget, mert akkor csakugyan bejutunk a labyrintbe, a melyből nem menekedhetnénk, mert azt fognók látni, hogy ennyi áldozatra nem vagyunk képesek. Ha pedig nem vagyunk képesek mindazoknak födözésére, ne tegyünk kivételt törvény utján; mert a törvény ugy tartozik egyiknek igazsággal, mint a másiknak. Izgatásra akarni használni ily kérdést, azt