Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.
Ülésnapok - 1869-142
42 HZ. országos ülés márczius II. 1870. z ott meg irányukban, melynél nemesebbet bizonyosan maguk sem kívánhattak volna. Ennek következtében meg fogják nekem bocsátani a tisztelt velem szemben ülő képviselő urak, hogy én legalább nem vártam volna, hogy azon nagylelkűség egyszersmind gyengéd — erre fektetem a súlyt — elismerés után, mely e tényekben foglaltatott, eszébe jusson bárkinek e tényekből politikai tőkét csinálni ellenkező irányban. (Fölkiáltások bal felől: Nem is akar senki! De ugy van! jobb jelöl. Zaj.) Még kevésbé gondolom azt indokolbatónak, hogy most, miután azon körülmények nagyobb része megszűnt, melyek 1867-ben ezen indítvány mellett fölhozhatok voltak, és melyek daczára az 1867 -ki országgyűlés kénytelennek látta magát megtagadni az országos alapból való segélyeztetóst, hogy — mondom — most , midőn ezen körülmények megszűntek, megváltoztassa azon határozatot, mely akkor keletkezett, midőn még azon körülmények mind fönállottak. Nem akarom én előhozni mindazon érveket, melyek akkor és most a politikai lehetetlenségek vagy legalább a politikai veszedelmek osztályába sorozták a honvédségnek országos alapbóli segélyeztetését, (Ellenmondás bal felől. Halljuk! 11álljuk!) hanem röviden csak és csakis anynyit akarok mondani, a mennyi elég a helyzetnek jellemzésére, mely szerint segélyezés esetében két ut állana előttünk. (Halljuk ) Az országgyűlés vagy csupán az 1848-diki honvédek rokkantjairól gondoskodik az adóalapból és akkor egy törvényhozási intézkedés által és pedig a legveszedelmesebb által — mert adóintézkedés által — fölébreszti a múlt viszályok, a múlt egyenetlenségeknek emlékeit; szembe állítja vagy szembe állithatja az 1848-ban szemben állott pártokat, vagy mindenesetre az izgatásoknak tág tért nyit ez irányban. (Helyeslés jobb felől. Ellenmondás bál felől.) Vagy nem csupán az 1848-iki honvédeket segélyezi, hanem különbség nélkül 1848-nak minden harczosát és rokkantját segélyezné az ország, és akkor kétszeres támadásnak teszi ki magát: először azok részéről, kik nem tartják igazságosnak, hogy a honvédek segélyezése adóalapból történjék és másodszor azok részéről, kik még kevésbé tartanák igazságosnak és helyesnek, hogy terheik azért növekedjenek, hogy közadóból azok segélyeztessenek, kik a honvédek ellen harczoltak. (Helyeslés jobb felől, zaj bal felől.) Ez uraim, szárazan és egyszerűen a dilemma, mely előtt állott az országgyűlés és a kormány 1867-ben, és áll most is. Bizonyosan érezte ezt az 1861-iki országgyűlés, midőn daczára annak, hogy megemlékezett a nemzet minden kivánatáról, részletenkint sorolta azokat elő: elmondta, hogy a számüzötteink visszatérhetését, a törvénytelen ítéletek megszüntetését, az elkobzott vagyonok visszaadását követeli: egy szóval sem emlékezett meg a honvédek iránt tett azon ígéretről, melyről most az állíttatik, hogy a nemzetnek becsületbeli kérdése, hogy t. i. a honvédek az adóalapból segélyeztessenek. Ezt érezte t. ház. nézetem szerint, az 1867-iki országgyűlés, midőn mellőzve az ez ügyben akkor beadott indítványt, a napirendre tért át. És méltóztassanak nekem megbocsátani, de vannak bizonyos helyzetek, hol az őszinteséget nem lehet rósz néven venni. (Halljuk! bal felől.) Könnyen azt lehetne hinni, hogy e helyzetet értik és érzik némelyek a tulfélen és épen ezért hozták másodszor az indítványt a ház elé. Méltóztassanak arról meggyőződni, ennek a bajnak csak egy segélyezési módja van : azon tér t. i., melyre ő felsége példája utal, melyet a nemzet már elfogadott: ez a nemzet egyeseinek közreműködése. Igaz, hogy e téren nem történt az, a mit mindnyájunknak várnunk kellett volna; de a kormányt e tekintetben szemrehár nyás bizonyos in nem illethette. Voltak a segélyezésnek oly nemei is, a melyek egyátalában nem czélszerüek s.a melyek, mondhatnám, tüntetés jellegét viselik magukon; a kormány egyet sem akadályozott, sőt előmozditá azokat, mert meg volt győződve arról, hogy ezen az utón is történhetik az, mit más utón elérni nem lehet, t. i. a honvédek segélyezése, ha nem is czélszeriien, de mégis bizonyos mértékben. Ha tehát tekintjük : mi az oka, hogy a nemzet e téren nem felelt meg a várakozásnak, mondjuk meg őszintén, nem lehet azt képzelnünk, hogy a nemzetből kihalt volna minden érzékenység és a részvét azok irányában, kik az 1848-iki harczok áldozatai lettek; más volt oka, — az, hogy imitt-amott bizonyos részről politikai tőkét csináltak abból, a mmek mindig tisztán párttekintet nélküli segélyezési ügynek kellett volna lenne. (Helyeslés jobb felől) Méltóztassanak tehát megbocsátani, ha kimondom, hogy csak egy orvossága van e bajnak : ne csináljunk belőle politikai tőkét, és jobb lesz az eredmény. És itt előre kell bocsátani, hogy semmi sem ellenkezik annyira egyéni fölfogásommal, mint a hazafiság, mely tüntetéssel jár; de miután önök közül némelyek már másodszor hozzák e kérdést ide, hová nem való, szeretném azt oda visszaterelni, a hová való, s miután önök azt mondják, hogy innen az országgyűlés terméből akarják a segélyezést, a hová önöket a kormány nevében nem követhetem, követem mint magán egyén s azt hiszem, föl fognak menteni a tündöklés vágyának gyanúja alól, ha bátor vagyok
