Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-150

150. országos illés márczius 22. 1870. 173 annyira tudta az egész világon mindenki a történeteket, mikről múltkor a t. képviselő ur kérdezett, hogy nem tartottam szükségesnek azokra válaszolni, annál kevésbbé, mert nem volt itt. Az első interpellatio, melyre most hivatkozni méltóztatott, bizonyosan a keleti ut czólját illeti. Azt méltóztatott akkor kérdezni : mi szándékból történt ezen ut ? Egész Európa tudta, hogy a suezi csatorna megnyitása volt az indok, mely alkalmat szolgáltatott ő felsége elhatározására. Azt méltóztatott kérdezni, illetőleg állítani, hogy Törökország ós az osztrák-magyar monarchia közt valami offensiv és defensiv szövetség köttetett volna a szláv érdekek ellen. Az egész világ tudta és tudja, hogy ily szövetségről soha szó nem volt; az soha egy részről sem nem kináltatott, sem szóba nem jött s még kevésbbé köttetett s ez mindennemű hivatalos alakban nyilváníttatott is, a minél fogva fel voltam jogosítva azt gondolni a t. képviselő úrról, a mit ő rólam nem gondolt : hogy t. i. tudja mi történt és ez az oka annak, hogy nem válaszoltam. (Tetszés.) A mi a másik interpellatiót illeti, én akkor, midőn a képviselő ur az iránt tett kérdést: létezik-e Magyarország kormánya részéről a szándék Bosniát elfoglalni ? azt válaszoltam, hogy ezen szándék nem létezik. Ez irányban a t. képviselő ur felhozta, hogy Wagner tábornok, ki akkor még nem volt tagja a lajthántuli kormánynak, hanem azóta lett azzá, valamit — nem tudtom mit — mondott egy bizonyos körben. Meglehet, hogy mit a t. képviselő ur ama tábornok állításaiból felhoz, általa nem mondatott, de meglehet az is, hogy mondtatott. De ha mondatott is, abból, hogy egy egyén, kinek a múltban csak mint magán embernek lehettek összeköttetései, mond valamit, még nem következik annak ellenkezője, a mit én állítottam és a mit ismételve állítok: hogy az osztrák-magyar kormány mérvadó és egyedül competens köreiben nem létezett és nem létezik a szándék Bosnia elfoglalására. En tehát nem tudom, honnan vette a t. képviselő ur e gyanút, de annyi bizonyos, hogy nem oly forrásból, a mely figyelmet érdemel. A mi a harmadik kérdést illeti, nem tudom határozottan mire vonatkozik az ; kérném tehát: méltóztassék azt még egyszer felolvastatni. Szeli Kálmán jegyző (újra felolvassa Miletics Szvetozár interpellatióját.) Andrásy Gyula gr.: A mi az első kérdést illeti: tudtam-e, hogy folyt ez ügyben tárgyalás a két minisztérium között, és ha tudtam: miért mondottam az ellenkezőt? erre nézve azt hiszem, ha a t. képviselő ur nem is, a i ház lesz szíves engem felmenteni a válasz alól, mert tagadom, hogy legyen bárki itt vagy egyebütt, a kinek jogában lenne feltenni azt, hogy én oly személyes természetű kérdésben valamit mondjak, a mi nem való. Mellőzve tehát azon kérdést, mint olyant, melyre válaszolni nem tartozom, és nem is fogok ; csak azt ismétlem, a mit múltkor mondottam : hogy a két kormány között, mint olyanok között, absolute semmi tárgyalás nem folyt akkor, midőn a hozzám intézett kérdés következtében kijelentettem, hogy az én tudómra e kérdésben tárgyalások nem folytak. Azóta arról értesültem a pénzügyminiszter úrtól, hogy közte, és a lajthántuli pénzügyminiszter között azon időben a midőn én keleten voltam, szóbeli értekezlet volt, melynek, tudtommal, az lett az eredménye, hogy ideiglenesen az osztrák péazügyminiszter fizeti a szükséges öszszeget s annak idejében fog csak eldöntetni, hogy vajon Magyarország ebben részt vesz-e vagy nem? Ez, ugy tudom, azon megállapodás, a mi közte és az illető miniszter ur között létrejött. — De a kormányok között mint olyanok között ez ügyben semmi sem törtónt Annak idejében, midőn e tárgy elő fog kerülni, a kormány álláspontját legvilágosabban fogja kifejteni. (Helyeslés.) Lónyay Menyhért pénzügyminiszter : T. ház ! Én is kötelességemnek ismerem, néhány rövid szóban felvilágosítást adni e kérdésben. (Halljuk!) Midőn a keleti útra ment ő felsége s a miniszterelnök távol volt, a dalmát felkelés következtében igényelt költségek fedezése végett ő felsége többi országának és királyságának pénzügyminisztere előbb szóval, később írásban,-—ha nem csalódóm — deczember 22-én hozzám fordult. Ez iratban az foglaltatik, hogy ezen dalmatiai költségeket előlegesen fedezi; föntartja azonban magának, hogy később a két kormány közt tárgyaltassék s állapittassók meg az : vajon ezen költségek a közös védelem költségeinek tekintessenek-e vagy nem ? Én megvallom, miután többször van az osztrák pénzügyminiszter úrral dolgom és alkalmam vele személyesen értekezni több függő kérdés kiegyenlítése végett : egy ily alkalommal azt mondtam: „véleményem szerint felesleges, hogy ezen szóval és írásban hozzám intézett kérdésre most írásban válaszoljak, annyival inkább, mert akkor a miniszterelnök ur távol volt, és a kérdés nem égető. Az osztrák pénzügyér a költségeket a hadügyminisztériumnak átszolgáltatja azon feltétellel, hogy utólag a két kormány közt megállapodás fog létrejönni az iránt, hogy ez ügy a delegatiókhoz terjesztessék-e vagy nem ? Én azt ajánlottam : legyen türelemmel, hogy még most Írásbeli feleletet nem adhatok s ő bele nyugodott.