Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-148

148. országos Ölés i tassanak egy ilyen példát, melyben egy rabigájából csak most kibontakozott nemzet fő kötelességének tartotta volna a hazáért szenvedettek homlokára a bűnösség bélyegét nyomni, s a haza- volt elleneinek halántékára pedig föltüzni az érdem koszorúját. Igen is, uraim! bármennyi legyen a kegyelem pénzdíj, ez irgalmi tény: megesik szivem a bűnös szenvedésén, de azért bűnét meg nem bocsátom. A nyugdíj egyedül az érdem jutalma. Ha a t. ház e nyugdijt átalánosságban elfogadja, a nemzetnek e tettét a történetírók nem ugy fogják följegyezni, mint nagylelkűséget, hanem mint gyávaságot, mint politikai esztelenséget, mint a haza ellem bűnt és a jelen 18 70-iki képviselő testület az utókor által ugy fog tekintetni, mely előtt az egyenlőség, szabadság, sőt talán a haza függetlensége sem volt kedves dolog

% És a bölcsész, — historikus, ki nem elégszik meg a tények száraz elsorolásával, hanem kutatja az okokat, melyek azokat létrehozták, a képviselőház azon tagjait, kik a hazáért szenvedtek, küzdöttek, ugy fogná a világnak bemutatni, mint kik nem a haza ügye iránti lelkesedésből, hanem az önvédelmi harcz szerenesés kimenetelétőli félelmekből vegjmltek azok közé, kik minden világi érdek nélkül rohantak a zászló alá, melynek lobogói alatt ők bizonynyal megszerzendették volna a magyar nemzetnek az európai nemzetek családja közt az illő helyet, ha a nyugdijazandók közt nem lettek volna olyanok, kik a megfogyott és megtört osztrák sereget az oroszokkal fölfrissíteni nem segítették volna. — Azt mondám — megtagadom a nyugdijat a politikai morál szempontjából is. Igen is uraim, a hazaelleni, a köz édes anya elleni merény, a bűnök legnagyobbika s a mely nemzet azt elnézi és mely kormány azt jutalmaztatja, az erkölcstelenség legveszedelmesebbikét a politikai in moralitást ápolja és terjeszti. Ha a magán polgári bűnök, melyek egyesek vagyon-és személybiztonsága ellen intéztetnek, a törvény szigorával megtorlandók, a czélból, hogy azok terjedése meggátoltass ék: mennyivel inkább kell. hogy a haza elleni bűn terjedésének — ha csupán csak erkölcsi büntetéssel is — eleje vétessék. Ha a nemzet ezen politikai vétkeket elnézi, sőt jutalmazza és jutalmazza nagyban, mert nyugdíjazni szándékozik, még pedig példátlan nyugdijakkal, a minők az előtt nem léteztek: toborzót indít az absolutismus részére, és előpénzt osztogat mindazoknak , kiknek hazaszeretete egoistikus magánérdekek kielégithetése által föltételeztetik, hogy annak idején az absolutismus szolgálatába rohanjanak és jöjjön bármily kormány, bármily hatalom, még azok is, kik edflr-czius 19. 1860. j^tj dig a jövendőtől való félelemből, vagy a jövő iránti reményből vonakodtak magukat az absolutismus szekere elé fogatni, még azok is versenyezni fognak a despotismusi szolgálatra vállalkozásban. Es ha egy sötét éjszakán az absolutismus — mely soha meg nem szüuik működni, csak néha meghunyászkodik — ismét kiterjeszti hideg kezét a mi szabadságunkra : a nemzet azon osztálya, mely tudományos és politikai műveltségénél fogva hivatva van ezen nemzetnek hasznot tenni, s annak ügyeit vezetni és a tömegre hatni és a melynek a hivatal életkenyere s igy kényszerítve van szolgálatot vállalni, két pártra fog oszolni: a martyrokra, a kiknek szive minden világi érdek nélkül csak a hazáért dobog, és az üldözőkre, kiknek szolgai lelke és egoisticus érzéke csak hatalom, hivatal és haszon után áhítozik. Mi tette tönkre Franeziaországban a szabadságot. Ne tessék hinni, hogy az ágyúk és bajonettek hatalma, — nem az; a politikai sülyedtség. Nyolczvan év alatt 14 különböző kormánynak fogadtak hűséget és tettek esküt az ország hivatalnokai, ujjaikat az élő kormány pulsusán tartották folytonosan; és ha észrevették, hogy az betegeskedik, vagy már agonizál, lábujjhegyen csúsztak a vélt suceessorhoz magukat behizelgendők, és már 60 évvel későbben III Napóleon alatt az 1789-ki republikánusok unokái Cayenneben börtönőreivé lettek az 1849-ki republikánusoknak. El vitázhatlan igazsága volt Ledru Rollinnek, midőn a Luxemburg palota előtt 1848-ban e szavakat monda: „aki ma a köztársaságnak, holnap -a császárságnak, majd a Bourbonoknak, azután az Orleánsnak s ismét a köztársaságnak teszen esküt, annak szája hazudik." Egy nemzetnek, és különösen egy ilyen, annyi ellenséges elemtől körülvett nemzetnek, i mely Európa közepén ugy áll, mint a Szahara pusztájában a homoktorlaszok közt fekvő oaz, melyet minden zivatar elbontással fenyeget, egy ily megfogyott és—fájdalommal mondom — megtört nemzetnek önfentartási kötelessége igen is: oda működni, hogy az ilyen hűtlenségre hajlandó fiai az országnak önmaguk érdekében óvakodjanak az absolitismus szekere elé hagyni i fogatni hajlamuktól. T. ház! Ha ezt nem teszszük, és ha a hírhedt fátyolból azoknak, kik ellenei voltak a hazának, meleg ruházat azoknak, kik ezen hazázáért vérzettek, áldoztak, annak rongyai foszlányaiból, mint már egyszer mondám, szemfödél fog készülni: hideg vizzel öntjük le a haza polgárainak a haza iránti szeretete lángját és mihelyt az kialszik, az emberben fölülkerekedik az állat, mely nem ösmer lelkesedést, hanem ter-