Képviselőházi napló, 1869. VII. kötet • 1870. márczius 10–ápril 7.

Ülésnapok - 1869-148

236 ,48- orsz

*gos hogy ha mi nem évenkint állapítjuk meg, azt beszedni, kifizetni valakinek hatalmában álljon. Ezt szükségesnek tartottam megjegyezni, s azt hiszem, az egész háznak beleegyezésével találkozom, midőn azt mondom, hogy ez nem derogamen a ház budgetmegszavazási jogának, s attól félni nem lehet, hogy akár mi veszélyes következések jöjjenek elő; hanem ez a dolog természetében van, s ez eljárás az alkotmányos fogalmakat legkevésbé sem sérti, Irányi Dániel: T. ház! Hat, barátaim Tisza Kálmán és Nyáry Pál nem nyilatkoztak volna a törvényjavaslat elfogadása mellett, nem tartanám szükségesnek fölszólalni, de így, — ugy gondolom, — nem lesz fölösleges néhány megjegyzést termi azokra, a miket t. barátaim elmondottak. Tisza Kálmán t. barátom nem szereti, nem óhajtja azt, hogy a királyi udvartartás költsége évről évre szavaztassák meg. Vannak kétségkívül tekintetek, a melyek az ő nézetét támogatják. Nem tagadom. Azonban nem jutott volna — azt gondolom — senkinek eszébe e fölött vitát kezdeni, ha a kormány nem követi el azon hibát, hogy akkor indítványozza fölemelését a királyi udvartartás költségének, mikor 8 millió deficitet mutatott elő, (Helyeslés szélső bal felől) s mikor nevelési költségeket kérve, azon választ nyerjük, uraim, nincs honnan. (Közbeszólások szélső halról: Igaz! Igaz!) T. barátom Tisza Kálmán elfogadja a tiz évi udvartartás költségét s hivatkozik Anglia példájára, hol igaz, az uralkodó egész élettartamára szokott megállapittatni a civillista. Azonban ha az az ok vezette, miszerint az időről időre ne tótessék vita tárgyává, akkor nem tiz évre, hanem az uralkodónak egész élettartamára kellene megszavazni az illető költséget. Ez tehát, bocsánatot kérek, következetlenség: mert 10 esztendő múlva ugyanaz adhatja magát elő, mi ma. T. barátaim is sokallják az összeget, és valóban nem is lehet azt nem sokallani, mert ha Anglia, a leggazdagabb birodalom, uralkodójának 380,000 font sterlingje van évenkint, — mert mellesleg mondva, ennyi van és nem 500,000, mint t. barátom Henszlmann mondta — akkor, azt gondolom, hogy Magyarország királyának sincs szüksége arra, hogy eddigi 3.000,000-nyi udvari költségvetését fölebb emeltetni kívánja. Én, t. ház, Olaszországban voltam (Halljuk! szélső bal felől) akkor, midőn Viktor Emánuel 3 millió frankkal szállította le önként a maga udvartartási költségeit: tudniillik 17 millióról 14 millióra, indokolván ezt az ország sanyarú helyzetével, és követték példáját nemcsak a miniszterek, hanem valamennyi hivatalnok a legfelsőbbtől le az utolsóig. A minisztereknek akkor 40.000 frank volt fizetósök, leszállították azokat márczius 19. 1870. 30 ezerre, s igy tovább a többi hivatalnokoknál is egészen egy bizonyos összegig, melyre már részletesen nem emlékezem. Én, miután nines most szó a miniszteri fizetésekről, nem fogom fölemlíteni azt. hogy önök az 1848-ki miniszteri fizetést annyiban fölemelték, a mennyiben azt lakpénzzeí megtoldották, a mi akkor nem létezett, hanem szólok igen is arról, hogy önök most, mikor az ország súlyos anyagi körülmények közt van, a királyi udvartartási költséget 400,000 írttal akarják szaporítani. A pénzügyi költségvetés átalános tárgyalásakor egyik t. képviselőtársunk a jobb oldalról azon nézetét nyilvánította, miszerint semmi sem terjeszté annyira a köztársasági eszméket az ó világban, mint azon hajlamuk a nagy birodalmaknak, a maguk költségvetését évről évre szaporítani, különösen pedig szaporítani az inproductiv kiadásokat, ós különösen szaporítani a hadseregeket. (Helyeslés szélső bal felől.) Félek. t. ház, hogy az udvartartások költségvetéseinek szaporítása szintén ily irányba fogja terelni a közvéleményt. Önök a bársony székeken kétségkívül nem akarják ezt : kérem annálfogva, ne is szolgáltassanak arra okot és ingert. (Helyeslés bal fdől), Én mindezeknél fogva a jelen törvényjavaslatot a részletes vita alapjául el nem fogadom, (Élénk helyeslés szélső bal felől.) Schwarcz Gyula: Leverő az, t. ház, (Zaj és derültség a jobb oldalon.) igen is leverő, a mit e részben csak az imént hallanom kellett. Az ország úgyszólván koldus, (Zaj a jobb oldalon.) szükségletei olyanok, minők talán egy más országban nincsenek; a népnevelés, igazságszolgáltatás, közlekedés, szóval mindenünk hátra vagyon. Midőn például arról van szó, hogy fölnőtt személyek elemi oktatására szavaztassák meg összeg, akkor 20 — 30 ezer frtnyi külömbségért hosszasan vitatkoznak, és azt mondják: nincs pénz. Midőn a tandíj eltöröltetóséről. a tanári fizetések fölemeléséről van szó, akkor is azt mondják: nincsen pénz. De, midőn az udvartartási költség emeléséről van szó, mely költség magában véve is aránytalanul nagyobb, mint bármely európai államban az ottani évi rendes kiadásokhoz képest, akkor 400,000 forint nem tesz különbséget s ennek megszavazásához hozzájárulnak oly férfiak, kiknek hazafiságáról soha sem kétkedtem, s kiknek elmeélén mindig különösen gyönyörködtem, de kik, bámulom, e részben nem is hoztak föl komoly érveket. Én ezt tartom leverőnek. En sokkal inkább tisztelem azon férfiak éles elméjét s hazaszeretét, semhogy azt hinném, hogy nem voltak képesek ezt tenni. Én azt gyanítom, hogy itt ismét a látha-