Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-140

140. országot ülés márczius 9. 1870. 391 de honvédserege ugy sem lesz többé Magyarországnak. Podmaniczky Erigyes b. T. ház! Megvallom, nem tartottam volna szükségesnek épen e kérdésben fölszólalni, ha esetleg egyik igen t. elvbarátom által e kérdésben pártunk részéről mint valami fehér veréb oda nem állíttattam volna, mint ki egyetlen egy a maga nemében ; miután én előadását ugy értettem, hogy a honvédelmi miniszter nem akar kinevezni baloldali embert a honvédségbe, és csak engemet nevezett ki, ebből más következtetést nem vonhattam, mint azt, hogy ki baloldali, ha ki akar neveztetni honvédnek, vagy meggyőződését kellett megtagadni, vagy antiehambreirozni. (FölMáltások bal felől; Nem mondta senki!) Megengedem, hogy nem igy volt értve, de más felől megengedi t. barátom, ha én mint honvéd kötelességemnek tartom ez irán}?ban fölszólalni. Kötelességemnek tartom nyíltan kimondani, hogy én nem antiehambreiroztam; kötelességemnek tartom kimondani, hogy kívánom, vajha minden képviselő ur oly keveset antichambreirozna valaha a minisztériumnál, mint ón. (Éljenzés és taps a jobb oldalon.) T. ház! Én a honvédség kérdését nem tekintem pártkérdésnek. (Zajos helyeslés.) Nem fogom megengedni az ón meggyőződésemnél fogva soha, hogy e kérdés pártkérdésnek tekintessék. (Helyeslés a jobb oldalon.) Pártunk ezt kimondotta 1868-ban, s ón épen azért, mert akkor oly helyesen kimondotta ezt, most e kérdéshez egyszerűen ugy szólók, mint képviselő, a kinek kötelessége e kérdésben minden pártszemponttól eltekintve, elmondani tiszta meggyőződését. Helyeslés!) Miután én nem olvasom le tapasztalataimat, mert azok hála Istennek igen mélyen be vannak vésve emlékezetembe, egészen egyszerűen fátyolt borítva a múltra, (Egy hang a szélső bal oldalról: Pokrócsot!) melyre nézve igen sokat pro és eontra lehetne fölhozni, egyszerűen elmondom, hogy mióta a honvédség eszméje most legutóbb fölmerült, mit tapasztaltam? s mi által vezéreltettem? (Halljuk!) Én, midőn az 1867-ki évben ő felségeik azon kegyadománynyal lepték meg a honvédséget, megvallom az igazat, én nem tudtam azon pillanatban, mit kell éreznem; ón örültem, rendkívül örültem; nem okoskodtam, nem azt néztem, vajon: hogy lesz ez kezelve? hanem azon gondolkodtam, hogy ime elértem egyik vágyam tetőpontját, elértem azt, hogy ezen adomány nyomán egy valóban nemzeti institutió fog támadni, melynek jövedelmeiből az elaggott, a megesonkult honvédek főn fognak tartatni; mert t. ház, azon katonára nézve, ki a hazáért vérzett, sokkal értékesebb azon adomány, melyet a tiszta meggyőződés tesz a haza oltárára, mint az, melyet tisztán és egyszerűen megszavaznak. (Zajos helyeslés és éljenzés jobb felől.) A haza adományához az járul, kinek meggyőződése azt sugallja, (Mozgás a baloldalon, éljenzés jobb felől) az adót pedig kivetik mindenkire, bármi legyen meggyőződése. (Helyeslés jobb felől.) Ez az én meggyőződésem. (Halljuk!) De mi történt azután? En akkor sokat hallottam beszélni, sokat olvastam, de utoljára a főczól elérésére, nem akarom mondani ki hibája! által, de tapasztaltam, hogy nem történt semmi. Néhányan kezdtünk adakozni, ez megakadt, később agitatió támadt ellene, s ennek következtében azon szép fundus elosztatott és azon szép magasztos czél egy pár hónap alatt délibábként eltűnt. (Ivánka Imre közbeszól: Ki csinálta 9) Hogy ki csinálta, azt nem tudom, de hogy elmondhatjuk mindnyájunk a „peceavi^-t, hogy | volt benne mindnyájunknak részünk, azt tudom. (Derültség.) Azután következett a honvédség második stádiuma. Ez volt 1868-ban őszkor, midőn a honvédségről szóló törvényjavaslat a véderőröl szóló törvényjavaslattal együtt benyujtatott. Miután én különösen e törvényjavaslatot oly fő-fő értékűnek tartom, s mert igazságtalan nem szeretek lenni, lehetetlen, hogy e helyen ki ne nyilvánítsam, miszerint azt, hogy ezen törvényjavaslat akkor tárgyalás alá kerülhetett, csak a miniszterelnöknek mint honvédelmi miniszter fáI radozásainak köszönhetjük. Mert legyünk méltányosak és igazságosak magunk iránt is, bizony akkor nagyon sokan közölünk jobban szerettek volna haza menni, mintsem itt még azon nehéz napokat leélni, melyekre mindnyájan emlékszünk még. Reám nézve azon törvényjavaslat tárgyalása a házban a legemlékezetesebb és legélvezetesebb perczek emlékét rejti, mert tiszta hazafiságot, önzéstelen meggyőződést láttam kinyomva minden egyes szóban, mely akár jobbról, akár balról a törvényjavaslatra nézve mondatott. Ezután szétmentünk. Méltóztassanak meghinni, hogy figyelemmel kisértem azonnal, a mint a honvédség szervezése megkezdődött, a vélemények alakulását. Nem a közvéleményt, mert az nem közvélemény. Igen sok ember ugyanis, mikor négyszem közt beszéltem vele a honvédségről , oly gyönyörűnek találta azt, oly ömlengéssel beszélt róla, és ha vele 8 szemközt beszéltem, nem ismertem reá. (Tetszés a jobb oldalon.) En figyelemmel kisértem az egészet, nagy szavak nélkül iparkodtam az emberekre hatni, és meglehet, hogy hibás, de legbensőbb meggyőződésem, hogy honvédség nélkül a véderőt reformálni nem lehet. A ki tehát azt mondja : Eu a