Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-140

382 140. országos Ütés márciius 9. 1870. van egy eset, a hol a honvédségről kell hatá- j roznunk, mi pedig a törvényeknek értelmében • a delegatió hatásköréhez nem tartozik, mi fö- I lötti határozat hozatalának joga az országgyü- \ lést illeti; és mégis a dolgok erejénél fogva j oda vagyunk kényszerítve, hogy nem tehetjük azt, a mit akarunk, de kénytelenek vagyunk követni azt, a mit a delegatió elhatározott. (Helyeslés bal felől.) Hiába,-ha egyszer egy ártalmas intézmény valamely alkotmányba beültettetik, nem lehet j annak ártalmát azon korlátok között megtartani, j a melyek annak számára eredetileg tervezve voltak, átkos hatása túlterjeszkedik azokon, és lenyűgözi a nemzet megmaradt jogait is. (Helyeslés bal felől.) A Ludeviceumot illetőleg, hasonlag nem nagyon vigasztaló azon tapasztalat, a melyet ez alkalommal ismét teszünk. Tapasztaljuk ugyanis, hogy több mint három évvel a ki egyezkedés után és majd három évvel azután, midőn e teremben a t. miniszterelnök ur hangoztatta, hogy e nemzetnek mindén vágya teljesült. . . Andrásy Gyula gr. (Közbeszól): Azt soha sem mondtam. (Fölkiáltások a balon, de igen, de mondta.) Föl fogom olvasni, mit mondtam akkor. Tisza Kálmán: 1867. Julius 21-én ülésében a képviselőháznak méltóztatott mondani. (Andrásy Gyula gr. miniszterelnök közbeszól ; soha sem mondtam! Fölkiáltások bal felől, de mondta!) Három évvel azután mondom, hogy a miniszterelnök ur azt méltóztatott mondani ; még most is látjuk, hogy egy oly intézmény, mely valósággal magyar intézmény, melynek minden törvény szerint a magyar kormány alatt kellene állania, még most is a közös hadügy minisz- , ter rendelkezése alabt áll. Es e tekintetben valóban igen kevés vigasztalást meríthetünk a miniszterelnök ur azon nyilatkozatából, mely szerint ő reméli: hogy nem fog eltelni három év, hanem annál elébb is rendbe fog hozatni e kérdés. Kevés reményt meríthetünk, mert hiszen, mint maga is tegnap monda, akkor, midőn e kérdés a múlt alkalommal szóba hozatott, azt remélte, hogy már a tegnapi napig rendbe hozatik az, és ime a dolog tegnap is ugy állott, mint állott azon napon, melyen az először fölhozatott; most ismét azt reméli, hogy három évnél rövidebb idő alatt czélhoz fog juthatni. De ki biztosithat arról, hogy e reményében nem fog-e ismét csalatkozni ? és három év múlva nem leszünk-e ismét és ismét kénytelenek a reménynyel megelégedni a helyett, hogy rendelkezhetnénk jog és törvény szerint. (Helyeslés bal felől.) Falóban alig lehetne valami, a mi az egész kiegyezésre és az azóta történtekre homályosabb világot vetne, mint az, hogy itt egy oly kiegyezkedés jött létre, melyben mindaz, a mi a? egyik félre nézve terhelő, mi az egyik féljre nézve áldozat: az első percztől kezdve élefcbe lépett; mig annak igen tetemes része, a mi a másik félnek — az az nekünk — volna előnyős, még három év múlva is csak a remények — adja isten, hogy ne a pium desideriumok — közé tartozzék. (Helyeslés bal felől.) A testőrségre nézve csak azt vagyok bátor megjegyezni: igaza lehet abban a t. miniszterelnök urnák, hogy a katonai kiképeztetés és az udvari szolgálat nem volna czélszerüen együtt eszközölhető. Azonban itt is meg kell jegyeznem, hogy meggyőződésem szerint, midőn a testőrségre szánt alap rendeltetése megváltoztattatott, nem lehetett volna annak sem a ház tudta nélkül történnie. És meg kell jegyeznem továbbá, hogy ha az áll, a mit a t. miniszterelnök ur mondott, hogy t. i. a testőrség költségeinek tetemes része az udvari háztartásból fedeztetik , igen természetes, hogy ezen rész az ő költségvetésében elé nem fordulhat. De igen természetes mindamellett az is, hogy a költségeknek azon másik része, mely az alapítványokból fedeztetik ós magoknak az alapítványoknak miképen állása, a költségvetésben előterjesztendő lett volna s nézetem szerint annak elő is kell terjesztetnie. A miket a miniszterelnök ur technikai csapatokra és tüzéri osztályokra nézve mondott, azokra nézve én mindamellett , hogy mégis mintegy délibábon át csillámlani hagyta annak lehetőségét, hogy a honvédségben ily csapatok is szerveztessenek; e tekintetben mégis határozott visszalépést látok részéről, mert igen jól tudom ugyan, hogy midőn a honvédelmi törvény alkottatott, az, hogy ilyen csapatok is legyenek, bele nem iktattatott — hiszen vita is volt e fölött, — de benne van a törvényben az, hogy azok, kik a honvédséghez ezen műszaki csapatokból lépnek át, külön nyilvántartásban kezeltessenek ; és nem csak hogy, mint Várady t. képviselőtársam tegnap helyesen megjegyzé, ez nem történt, de az igen t. miniszterelnök ur még azt is méltóztatott mondani, hogy már csak financziális szempontokból sem volna helyes a honvédségnél ily csapatokat szervezni, és azt méltóztatott mondani, — minek fizessük azokat békeidején, mikor háborúban, mikor szükség lehet reájok, ugy is megleljük azokat a közős hadseregben. Azt hiszem, hogy ebben a t. miniszterelnök urnák aligha van igaza. Ő, ki akkor, midőn még igen messze állott attól, hogy Magyarország honvédelmi minisztere legyen, a katonai tudó-