Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-140

;:-76 140. országos ülés márczius 9 1870. menthetlen engedékenységünkért Bécsnek irányában, de akkor is fenmarad, mint Baaquo szelleme, a közvélemény, fenmarad a történelem, s e kérlelhetlen bírótól, nincs menekvés sem népek, sem fejedelmek számára. (Élénk helyeslés a szélső balon.) Bár mily forradalmon ment keresztül egy nemzet, és én hiszem, a 17-dik század óta alig van ország Európában, mely nem lett volna kénytelen e tűzi próbát kiállani, és bár miként fordult is a népek sorsa e forradalmakban, azért azok fegyveres erejét és fenálló hadseregét min den egymásra következő kormány tisztelte és használta; mivel a katona, sajátszerű helyzeténél fogva, rendesen elismer és szolgál minden de facto kormányt, és ha Magyarország bírt ujabb időkben de facto nemzeti kormánynyal, az volt 1848. és 49-ben. Igaz, Ausztria is követte ezen elvet és felhasználta hazánk hadi erejét, de az ő szokott brutális modorában. Mig idegen nemzetek egymással vetélkedtek, hogy elismerjék a^ magyar honvéd jogfolytonosságát es megtiszteljék harczi képzettségét alkalmazással és kitüntetéssel, addig Ausztria elhalmozta a honvédet meggy alázassál, letépte babérjait halántékáról, megfosztotta őt a csatatéren nyert rangjától és érdemeitől, és büntetésül besorozta öt tutajdon seregébe. iOgy szóval : kigúnyolt, megsértett, letiprott bennünk minden nemzeti és egyéni érzületet, jogot és becsületet. És ezen politikából annyi legalább átszivárgott a kiegyezkedésbe is, a mennyire a 48- és 49-iki honvédek nem csak folyvást megfosztva tartatnak illetékes nyugdijaiktól, hanem még mindekkoráig rangiok sincs hivatalosan elismerve. Még azon esetben is, ha a kormány a költségek túlterheltségével mentene magát, sürgetném a nemzet elzálogitott becsületszava beváltását honvódeink iránt: kerülne az bármily áldozatokba is. De mi, hála Istennek, áldozatokra nem szorulunk. Könnyen kikerülhet ott a szükségelt öszszeg évi nyugdíjazására,, a hol mindenre van pénz, a mit eg3

r önző kabínetpolitika tőlünk követel, a hol van pénz még az ország nagy ós apró vampyrjai megjutalmazására is az adózó nép véres verejtékéből. Alig ismerek esetet, t. ház, melyben a nép nagyobb jogosultsággal tagadhatná meg erszénye felnyitását, mint ezen szégyen- és véradó fizetésénél. (Élénk hdyeslés a szélső hal oldalon.) Es ha a magyar mégis türelemmel látszik elviselni e megaláztatást, ne bigyje a kormány, hogy e türelemnek nem szakadhat vege. Az ily eljárás annyit tesz, mint gúnyt üzui a. szegény ember erkölcsi meggyőződésével', és hazafias és alkotmányos öntudatával, annál is inkább, mivel más részről jól látta a nép, miként küzd tulajdon csontja és vére, a honvéd, miként küzdenek annak árvái és özvegyei a mindennapi nélkülözéssel és éhhal állal. Meglehet azonban, a kormány akként vélekedik, miszerint most már legfeljebb egy csomó koldus maradt még- fen szabadságharczunk hőseiből, a kik többé számba sem jöhetnek. Ha ez igy van, akkor ez nagy tévedés, t. ház! Azon férfiakat, kik hőstetteikkel örök dicsőséget hoztak a magyar névre, nem tulajdon hibájok vagy hajlamuk tette koldussá, hanem az élethalál-harcz nemzeti és állami létünkért és mindenek felett az osztrák üldözés, az osztrák börtön, melynek az indítványozó, Clementisz Gábor tisztelt barátom, maga is áldozatul esett egészségében. Az elhanyagolt honvéd, épen mert koldus, a leghathatósabb krónikája és apostola tulajdon, valamint a nép sérelmeinek, ki faluról falura, házról házra járván, mindenütt elhinti a jogosalt elégületlenség sárkányfogait. (JJgy van! bal felől) Midőn tehát Clementisz Gábor képviselőtársam határozati javaslatához járulok, noha azt nem tartom részemről egészen kielégítőnek, azon reményt merem táplálni, miszerint mi magyarok nem fogunk kevesebbet tenni honvédemkért, mint tettek az idegenek, hogy mi honvédeinket nem fogjuk alamizsnával elküldeni -ajtónktól, hanem mint a magyar nemzeti hadsereg sarkkövét, őket mielőbb rangjok használatára és egyenruhájuk viseletére feljogosítván, épen ugy fogjuk ellátni őket nyugdíjjal, mint ellátjuk a volt osztrák tiszteket, kik sorainkban szabadságunkért harczoltak Ausztria ellen; mert remélem, mindenki el fogja e házban ismerni, miszerint másfólévi önfeláldozó szolgálat érdemei a hazáért felérnek legalább is egy 25 évi őrségi élet érdemeivel és eredményeivel. (Ugy van! bal felől.) A mi pedig a honvédelmi minisztérium beterjesztett költségvetését illeti, arra röviden csak azt jegyzem meg, miszerint, noha uj honvódeink egyéni, hon- és szabadságszeretetét legkevesebb okom sincs kétségbe vonni, és a honvédség szükségességet senki sem ismeri el inkább, mint én, de mivel ez jelen szervezetében nem önálló, hanem az osztrák hadsereg kiegészítő része, és így bármikor is a nemzet híre és tudta nélkül oly szolgálatok végrehajtására késztethetnék, mely hazánk vagy a szomszéd tartományok szabadságát veszélyeztethetné, én a honvédelem költségvetését csak akkor fogom a részletes vita alapjául elfogadni, midőn a honvédség a független Magyarországnak önálló nemzeti hadseregévé fog átalakíttatni, (lilénk helyeslés a szélső bal oldalon.)