Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-139

3J>6 139. országos Ölés márczius 8. 1870. Arra figyelmeztetem tehát a t. házat, hogy egy, az egész civilizált világ által elfogadott elvnek alkalmazásáról van itt szó, t. i. azon katonák ellátásáról, kik az akkor fenállott kormány és hatóságok által soroztattak be. Bátor vagyok feltenni e kérdést: kik az 1848 — 49 évi honvédek? Ezek azon férfiak, a kik ismét magasra emelték Magyarország elhomályosult harczi dicsőségét! Ezeu férfiak készek voltak életöket feláldozni, hogy azon hibákat, melyeket a törvényhozás egyrészt, másrészt a kormány elkövet, helyrehozzák. Ezen férfiak követték a legsúlyosabb és legnehezebb viszonyok közt azon tábornokok parancsait, kiknek siremlókéhez fog pietással zarándokolni a magyar, akár dicsőség, akár rabság legyen a jövő titka. 0 felségeik nemes példával mentek elő, engesztelő kezet nyújtva a honvédek felé, és a magyar nemzet képviselői nem tagadhatják meg az elismerést, a magyar nemzet dicső harezosaitól. Ezeket elmondva, a költségvetést a tárgyalás alapjául elfogadom; határozati javaslatunkat kegyes pártfogásukba ajánlom, és arra kérem a t. minisztériumot, hogy póthitelt kérjen a törvényhozástól, mind a rokkant honvédek ellátására, mind pedig azon hiányok fedezésére, melyekre az én felfogásom szerint nem kért eleget a budgetben. (Bal felől élénk helyeslés.) Elnök: T. ház! Talán 5 perezre jó lenne az ülést felfüggeszteni. (Ellenmondások. Felkiáltások: Folytassuk!) Andrásy Gyula gr. miniszter elnök: T. ház! En a honvédek nyugdíjazására vonatkozó indítványhoz, mint már az előtt volt szerencsém kijelenteni, csak akkor fogok szólni, midőn ez indítvány a ház által tárgyaltatni fog. Most csak arra kivánok válaszolni, mit egy előttem szólott t. képviselő, Várady Gábor ur mondott, és igyekezni fogok arra nézve felvilágosítást adni. (Halljuk!) Azt mondta a képviselő ur, hogy a Ludoviceum kérdésében már nem is tartja szükségesnek újólag felszólítani a kormányt, mert hiszen ezt már azelőtt is tette. Én megvallom egész őszinteséggel, hogy akkor, midőn e részben felszólítás először intéztetett hozzám, azon reményben voltam, hogy ma már e kérdés meg leszen oldva; azonban a kérdés már magában bonyolódott. Egy részről állanak az egyesek által tett alapítványok, más részről a helyiség kérdése, és harmadik részről áll a tanítási rendszer megállapítása, melybe annyiban van beleszólása másoknak is, mennyiben e íündatiók nem honvédségi iskolák, hanem a sereghez kiképzendő katonatisztek számára tótettek, (Felkiáltások "balfelől: Magyar tisrtek számára!) igen is magyar tisztek kiképzésére a hadsereg számára. Nem volt tehát czélirányos azt tenni, mit a minisztérium tehetett volna, t. i. követelni, hogy az évenkinti dotatio visszavonassák mindaddig, mig helyiségről intézkedve nincs, nehogy azon összegek tökéletesen eredmény nélkül elveszszenek azokra nézve, kik most ezen összegek mellett taníttatnak; de korán sincs szándéka a minisztériumnak azt, mint a t. képviselő ur mondotta, három évre halasztani; a midőn majd azon építendő kórház vagy föl lesz épitve, vagy nem. En azt remélem, hogy ez iránt már előbb eredménynyel fog a minisztérium előállhatni és akkor talán képviselő ur is meg lesz nyugtatva. Egyébiránt addig is, mig ezea, — mint mondám,—kissé bonyolult kérdés végkép megoldatnék, gondoskodva van a minisztérium részéről arról, hogy az egyetemen megnyitott tanfolyamon kívül minden kerületben, ugy tisztképző intézetek, mint tiszti iskolák, és minden zászlóaljnál altiszti iskolák alakíttassanak ; Sz. Fehérvárott pedig már létezik egy lovastiszti és tisztképző iskola, egyszersmind pedig felszólittatott ugy a cultusminiszterium, valamint a horvát autonóm kormány, hogy minden kerületi parancsnokság a főiskolákon, egyszersmind katonai tanfolyamot nyithasson a honvédelmi minisztérium tárczájának költségein. Ez az, mit az első pontra válaszolni kívántam. Mi a második, t. i. a magyar királyi testőrsereg kérdését illeti, erre nézve képviselő urnák bátor vagyok mindenek előtt azt válaszolni, hogy a minisztérium soha sem mondotta, — sőt ugy emlékszem, épen az ellenkezőt mondotta, — hogy a magyar testőrség ő felsége által visszaállíttatván, most ismét azon czélnak volna szentelve, mi azelőtt tulajdonképeni rendeltetése volt, t. i. tisztek képzése. Magától világos az, hogy udvari szolgálat és tiszti képzés a tudomány mai álláspontjával össze nem fér. (Ellenmondás a bal oldalról.) Az nincs kizárva, hogy azon tisztek, kik a hadseregből ott tett szolgálatok után a testőrségbe lépnek, és onnan ismét a hadseregbe visszatérnek, — értem a magyar korona alá tartozó tiszteket —• ha akarják, magasabb kiképzést ne nyerhessenek, és erről gondoskodva is van; hanem a testőrsóget katonai képző intézetnek tekintem, sem nem lehet, sem czélirányos nem volna. (Helyeslés jobb felől.) Mi az összeget illeti: egyszer volt szerencsém megemlíteni, — de nem merek most sem az általam idézendő minden tétel helyességéről jót állani, — hogy körülbelől 30 néhány ezer forint összeg az, mi a testőrsereg alapítványának jövedelmét teszi; de ez az udvartartási költ-