Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-137

322 137. országot illés márczius 5. 1870. nem áll!) Felelt ugyan az igazságügyminiszter ur némelyekre, melyek a részletes tárgyalás alkalmával fölhozattak, de nem felelt azokra, melyek az átalános tárgyalás alkalmával fölhozattak. Én ugy fogom föl a parlamenti kötelességet, hogy midőn itt egy tárgy vita alá kerül, akkor, a mennyire lehetséges, egy komoly ellenvetésnek sem szabad kimenni a házból czáfolatlanul. En tehát épen a t. miniszter úrtól megvártam azt, hogy ő sem hagy ezen házból egy ily komoly ellenvtést sem czáfolatlanul kimenni, mert ezen figyelmet megérdemli a képviselőház maga, de megérdemli a nemzet is, mely igen természetesen, a komoly ellenvetéseknek fölvilágositását és megczáfolását várja. Meglehet, hogy a t. miniszter ur elsajátítva a pénzügyi miniszter által követni szokott eljárást, majd akkor fog felelni mindezekre, mikor a vita befejeztetik, mikor senkinek itt szava nem lesz, s ő levén az utolsó, megezáíolja tetszése szerint, mert neki már nem felelhet senki; de ezt én a parlamentalismussal nem tartom összeegyezthető elj árasnak. Ezeknek előrebocsátása után, t. ház, némely megjegyzéseket teszek a szőnyegen forgó tárgyra. Itt, megvallom, hogy különösen Hoffmann Pál képviselő urnák nyilatkozata bennem nem csekély aggodalmat ébresztett, és pedig azért, mert — a mint hallottam — az igazságügyminiszter ur épen őt bizta meg egy polgári eodexnek kidolgozásával. Ha ezen polgári codexben azon elvek szerint fog eljárni, melyeket itt most előadott, megvallom, nagyon félek, hogy ezen codex valaha életbe lépjen. Azt mondja, hogy nálunk a törvényhozásnak eddig anyaga nincs, azt tehát kölcsönözni kell, kölcsönözni más nemzetek codexeiből; s az általa fölemiitett különféle eodexek elegendőképen mutatják, hogy micsoda források azok, a melyeket föl akar használni a magyar polgári törvénykönyv feldolgozásánál. Én a t. képviselő urat emlékeztetem, hogy nézze meg egy igen jeles jogásznak, mondhatom jogbölcsésznek, Montesquieunek, munkáját; annak legelső lapjai között fogja találni azon meggyőződós kifejezését, hogy igen ritka eset, sőt mondhatni lehetetlen, hogy egy törvény — habár egy országban a legjobb is — czélszerüen alkalmaztathassák más országban is. Ezt szem előtt kell tartani mindenkinek, ki törvényt alkotni, codificálni akar. E hibája van főleg mindazon törvényeknek, melyeket mi ezen és a múlt országgyűlésen hoztunk, hogy nem a mi törvényeinkből, nem a mi törvényeink szelleméből folytak, nem a nemzet körülményeihez képest támadott törvények azok, hanem más codexekből átvett, átirott törvények voltak, melyeket mint idegen növényt át akartunk ültetni hazánkba, de melyek alkalmatos talajra nem találtak. Azt mondja azután Hoffmann képviselő ur, hogy egy codexet oly igen hamar kidolgozni nem lehet, hogy az minden országban éveket vett igénybe. Igen természetesnek tartom, miután tudom, hogy ő van megbízva a codificationalis munka kidolgozásával, ha e szempontból nézi a dolgot. Azt mondja: hogy más országban a lefordításra* is több év kellett. Ez eszembe juttatja egy igen jeles hazánkfiát, ki több évvel ezelőtt Parisban élt, és igen sok nyelvben, de különösen a keleti nyelvekben jártas volt. Igen tudományos ember levén, végre bizonyos hathatós befolyás utján kapott jövedelmező működést az ottani királyi könj^vtárban, t. i. egy sanscrit codex lefordítását. 0 elővette a sanscrit codexet, és tiz hónap múlva elvitte illető főnökéhez, azt mondván neki: uram, itt van a codex. Az illető főnök haragosan azt monda neki, hogy nem azért bizta meg- ezen munkával, hogy azzal oly hamar elkészüljön, hanem hogy ellássa és azon egész életén át kellett volna dolgoznia. Ha tiz hónap alatt elkészül ily codexxel. ki győzi őt ellátni munkával ? (Derültség.) Ezt tehát különféle szempontból lehet fölfogni (Derültség.) Azt monda Hódoss}" képviselő ur, itt különösen a most távollevő Ditrieh képviselőtársam azon nyilatkozatára czélozván, hogy ő három év alatt harmad-magával elkészítené a codexeket, hogy a ki azt mondja, vagy nem fogja föl a munkának nagyságát, vagy saját erejét túlbecsüli En részemről azt hiszem, hogy ezen érv sem az egyik, sem a másikra nézve nem áll egészen, mert a dolog attól van föltételezve, ki mennyi készültséggel végzi mun'-áját. Mert ha valaki előbb egy egész könyvtárt akar elolvasni, és azontúl kezdeni meg a munkát, annak természetesen több időre van szüksége, mint annak, ki azon könyvtárakat már földolgozta. Hoffmann képviselő ur, — sok időt fordított annak indokolására, hogy Irányi barátomnak nem volt igaza, midőn egy bizottságra akarta bízni egy codex kidolgozását, mert ő ugy fogja föl a dolgot, hogy itt egy embernek kell dolgozni. A már elébb elmondottaknál fogva értem ezen fölfogást. De ezen felfogás nem tér el attól, a mit Irányi barátunk kivánt. 0 is azt monda, hogy küldenénk ki egy országos bizottságot, de ezen országos bizottság a vázlatnak megtételére egyes embereket bízzon meg. Megegyeznek tehát mindketten abban, hogy az első vázlatot egy ember készítse el, a különbség csak az, hogy e vázlatot Irányi barátom nem azonnal a törvényhozó testidetbe akarja behozatni, hanem megvitattatni előbb a bizottságban és esak miután a bizottság megérleli, megvitatja,