Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-137

318 137. országos ülés márczius 5. 1870. szakértő hozzá szólhasson s megvitathassák; s akkor van helye, hogy a kormány pályadijak kitűzése által is, a legtüzetesebb bírálatokra ösztönözzön. Mert meg kell jegyezni, hogy a törvényhozási testületek a törvénykönyvnek csak politikai elemeivel szoktak foglalkozni, s a szakkérdéssel épen nem, mint ezt jelesül a franczia senatus ebbeli tárgyalásai bizonyítják. Én tehát azt gondolom, tiszt, ház, hogy a tőrvények vázlatának készítésére bizottságok nem alkalmatosak, testületenkint dolgozni nem czélszerü, gyors és jó eredményre nem fogna vezetni. Igen is szükséges a testületi és bizottsági tárgyalás akkor, ha van már vázlat, melyet a tárgyalás alapjául lehet venni, de csak ha megvan ezen vázlat, akkor kezdődhetik a bizottmány működése. De az első munkálat egy emberé legyen. A mi illeti, tiszt, ház, a jelen eljárást, t. i. a minisztériumban, megvallom, hogy én a törvényhozási osztálynak összeállításával szinte nem vagyok megelégedve. Én megvallom, hogy szeretném , ha a törvényhozási osztályok az igazságügyi minisztériumban szakonkint lennének fölállítva, t. i. minden egyes szakra kizárólag azzal foglalkozó egyének lennének megbízva, mert a szakképzettség a vele való foglalkozás által fog csak megszereztetni és a várt eredményre vezetni. Mondom, én nem vagyok tökéletesen megelégedve ezen osztálynak berendezésével, de nem tartom a törvényhozás hivatásának a minisztérium bureaujait berendezni. A miniszter felelősségénél fogva hivatva van a maga minisztériumát saját belátása szerint rendezni, a mint ő czélszerünek tartja. Én részemről nem tartom szükségesnek abba beleavatkozni, hogy miként rendezi ő saját osztályait és micsoda embereket alkalmaz oda. Jövök a végeredményre. En, t. ház, szükségesnek látom kijelenteni, hogy a türelmetlenséget, melylyel igen is mindnyájan várjuk a reform-törvényeket , az igazságszolgáltatási törvények érdemében szükséges lesz fékezni, szükséges először azon rendkívüli helyzetnél fogva, a melyben ép a mi törvénykezési jogunk van; másodszor a föladatnak is magában véve nagyszerűségénél fogva ; harmadszor nem szabad feledni, hogy erő dolgában sem vagyunk bőségben, nem mondhatjuk, hogy mi csak oly gyorsan is képesek leszünk alkotni, mint más előhaladottabb nemzetek. Az elhamarkodás nem fogna használni, hanem még nagyobb bajokat fogna előidézni, mert a törvények meggondolatlan és elhamarkodott elkészítése a legnagyobb átok volna , mely jogéletünket érhetné, melynek legnagyobb baja amúgy is az, hogy 20 óv óta annyi jogváltozáson ment át. A törvényhozás iparkodjék igen is a minisztériumot azon készsége által, melylyel a reform-munkálathoz maga részéről mindenkor hozzájárult, támogatni. A minisztérium törvényhozási osztályának rendezésére ón részemről kiterjeszkedni nem akarok, Hodossy Imre indítványát pedig czélravezetőnek nem tartom. Nagy János: Nem érthetek egyet azon nézettel, melyet Hodossy képviselőtársam hazai törvényeinkre s a codifieatióra vonatkozólag kifejezett. Beszédéből azt vettem ki, miszerint ő is azon magokat modern juristáknak nevezni szerető jogászok közé tartozik, kik a jogot és igazságot csak is az idegen institutiókban vélik föllelhetni s kik feledik vagy nem tudják, miszerint nem csak SZÍVÓS kitartásunknak, nem csak közjogunknak s megyei rendszerünknek, hanem némi s nem csekély részben a nemzeti életünkkel szorosabb összefüggésben állott magánjogi intézniényeinknek is köszönhetjük, bogy még magyarok vagyunk. (Jobb felől ellenmondások.) Én tehát azon iránynyal, melyet a tiszt, igazságügyminiszter ur igazságügyi reform-kérdéseink megoldásánál eddig követett, épen azért nem lehetek megelégedve, mert ellenkezik az hazai jogéletünk szabadelvű fejlődésével; ellenkezik az nemzetünk szellemével s jogérzületével. (Ohó! ollói) Mig az absolut kormány 1852-ik évben nyilt parancs kíséretében erőszakkal törölte el hazai törvényeinket, addig most az igen tisztelt igazságyminiszter ur parlamentális fényes beszédek kíséretében alkotmányos utón akarja kiirtani még életerős hazai jogintézményeinket is, s a nemzet sajátszerű viszonyaival, jogérzületével és százados szokásaival mit sem törődve, csakis idegen jogintézmények meghonosításán fáradozik. Pedig jól tudja az igazságügyininiszter ur is, hogy azon törvény, mely a nemzet, a nép jognézetével s jogérzületével ellenkezik, gyökeret nem verhet s állandó nem lehet; azt is jól tudja a t. igazságügyminiszter ur, hogy hazánkban a nemzet jognézetével s jogérzületével ellenkező osztrák törvények mily sorsban részesültek; vajon mi vezérelheti tehát az igen tisztelt miniszter urat mégis az említett irány követésére % Nem akarom azt vitatni, hogy a közösügyi kiegyezés hatása még igazságügyi reformkórdéseink megoldására is kiterjed, hanem igenis azt állítom, hogy azon iskola, mely az ész elvont elveit isteníti, s örök életüeknek vallja, kioltja az ember kebléből még azon kegyeletet is, melylyel az nemzetének sajátszerű viszonyain, jogérzUletén, s úgyszólván, vérévé