Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-136

136. országos ülés márczius 4. 1370. 285 talmazóbb előnyeiről. Egyébiránt biztosítómat, képviselőházat, hogy az igazságügyminiszteri államtitkár ur, az én igen t. barátom, hajlandó ma inkább mint holnap, ezen állását elhagyni, a melyben csupán az ügyszeretet tartja őt vissza és azon körülmény, hogy minden kísérleteim az államtitkári hivatal végleges betöltése iránt — fájdalom — eddig sikeretlenek maradtak. Hogy a mai körülmények közt nem igen könnyű ezen állomást betölteni, azt, ugy hiszem, t. képviselőház , fölösleges bővebben indokolni. Csak egy mozzanatot hozok föl : azt, hogy az államtitkár a miniszternek „altér ego*-ja s azért szükséges nem csak, hogy nézetegység létezzék köztök, hanem hogy egyszersmind a miniszter ő irányában föltétlen bizalommal viseltessék. Ilyen alkalmas egyéniséget találni nekem fölötte nehéz, minthogy nyilvános életünk sokkal ifjabb, semhogy alkalmam lett volna annyira megismerkedni a fejlődő és mindenesetre gazdag capaeitásokkal, melyek az országban találhatók. Mihelyt sikerülni fog nekem e fontos állomás végleges betöltése: az államtitkár ur, az én igen t. barátom, — a ki csak ideiglenesen vállalkozott ezen állomásra — vissza fog lépni. Igen nagy köszönettel tartozom Tisza Kálmán t. képviselő urnák, midőn maga is beismeri annak szükségességét, hogy az ország főbb törvényszókeinél, hol a teendők oly annyira összehalmozódtak, miszerint a mostani erők azoknak földolgozására elégtelenek, hogy — mondom — ott a személyek szaporításáról gondoskodni kell. Nem is késem kijelenteni t. ház, hogy arra vonatkozó törvényjavaslatom készen van, s mihelyt a költségvetés tárgyalása be lesz fejezve, — vagy talán még előbb — leteszem a ház asztalára azon kérelemmel, hogy azt minél elébb tárgyalás alá venni méltóztassanak. Azontörv. javaslat benyújtásakor fogom a t. háznak azon adatokat is előterjeszteni, melyekből ki fog tűnni, hogy teljes lehetetlenség a mostani személyzettel a teendőket elvégezni. A mi Vukovics Sebő igen t. képviselőtársam nézetét illeti, hogy talán lehetne más orvoslatról gondoskodni; megvallom : én más módot a baj elhárítására az átmeneti korszakban nem találtam. Az appellátáknak korlátozása vagy eltörlése, azt hiszem, ellenkezik az igazságszolgáltatás érdekeivel és ellenkeznék a háznak azon nézeteivel, melyek a perrendtartás tárgyalása alkalmával nyilvánultak. Panaszhangokat hailottam a polgári perrendtartás ellen. Hiszen, t. ház, méltóztatnak tudni, hogy midőn a polgári perrendtartásra vonatkozó törvényjavaslatom a jogügyi bizottság I alatt volt, akkor minden oldalról azon szemre- i hányással kellé találkoznom, hogy ezen javaslatom annyira átalakíttatott, miszerint — ugy szólván — kő kövön nem maradt. Én annál fogva nem találom igazságosnak és méltányosnak azon bírálatot, melyet irányomban gyakorolni méltóztattak. De nem találom azt igazságosnak s méltányosnak a jogügyi bizottság ellenében sem. Tagadhatatlan, hogy a polgári perrendtartásnak is, mint minden emberi műnek lehetnek ós vannak is hiányai; hanem mind a mellett én a polgári perrendtartást azon ehaos után, a melynek véget vetett, nagy jótéteménynek tartom és oly műnek, mely az átmeneti korszakban a nemzet méltányos kívánalmait kielégíti. En egyátalában nem vagyok az írásbeli rendszernek barátja, és nem is képzelek magamnak e rendszer alapján tökéletes polgári perrendtartást. Azt hiszem tehát, hogy niig a szóbeli rendszerre áttérhetnénk, az uj perrendtartás oly mű, a melyért a nemzet a jogügyi bizottságnak, mely azzal 8 hónapig fáradozott, hálával tartozik. Volna még egy mód a dolgon segíteni, hanem talán e fölött tanácskozhatunk majd akkor, midőn a t. ház a már előre jelzett törvényjavaslatomat annak idejében tárgyalás alá fogja venni, t. i. hogy a senatusok tagjainak száma leszállittassók. Azonban már most előre is kénytelen vagyok megjegyezni, hogy e módszer alkalmazása a kir. tábláknál s a legfőbb törvényszéknél nehézségekbe ütközik annyiban, hogy az alsóbb forumoknál is a tanácstagok számának leszállítását vonná maga után. Ugyanis a fölebbezések rendezésénél azon elv volt irányadó, hogy a fölebbviteli fórumnál a tanács két taggal erősebb legyen azon biróságénál, a melynek eljárása fölött a fölebbviteli fórum ítél. így a mig az első folyamodásu törvényszékeknél az elnökön kívül két tag jelenléte szükségeltetik jogérvényes határozat hozására: a kir. tábláknál a tanács tagjainak száma négyre, a legfelsőbb ítélő széknél pedig hatra emelkedik. Ha tehát a királyi tábláknál a tanács tagjainak számát négyről kettőre akarnók reducálni, akkor, ha csak az említett irányelvet nem akarjuk megsértem, első fólyamodásilag csak egyes bírák ítélhetnének. A szóba hozott reductió, az általam kiemelt irányelv sérelme nélkül csakis a semmisitőszéknél volna keresztülvihető, mint a mely közvetlenül ítél az első folyamodásu bíróságok eljárása fölött is, a mely esetben tehát ott a tanács megalakítására az elnökön kívül négy szavazó biró teljesen elégséges volna. Szóba hozatott külön referensek alkalmazása, a legfőbb bíróságoknál. Magam is óhajtottam volna ezt, ha szándékunk volna az Írásbeli rend-