Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-133

133. országos ülés márczius 1. 1870. 2?1 például a miniszter ur azt mondaná a háznak, hogy azon épület, melyet az egyetem használ, avagy bármely államépület rósz, hogy czéljának meg nem felel, és kérne a t. háztól hitelt' arra, hogy uj épületet emeljen, a ház ezt megszavazná, és ugyanakkor, mikor a miniszter hitelt kér uj épület építésére, a budget egyik rovatába egy összeget tenne a régi épület kijavítására: azt fog­nák-e mondani, hogy ez ellentétben áll a má­sikkal ? nézetem szerint nem; mert addig, míg az uj ház fölépül, a régit tatarozni kell. (Nyug­talanság a bal oldalon.) Engedelmet kérek, ez egy létező intézet, melyben jelenleg — mint minisz­ter ur monda — tanítónők képeztetnek. Mig tehát egy más intézet fog fölállittatni, mig ez a czélnak meg fog felelni, nem tartanám czél­szerünek ettől a segélyt megvonni. (Ellenmondás a bal oldalon.) Én ezen nézetet tökéletesen kifejezve látom Nyáry Pál képviselő ur indítványában, hogy té­tessék ezen 4000 frt a rendes szükséglet rova­tából a rendkívüli szükséglet rovatába. Ez által az elv is meg lesz mentve és a ház sem fog olyan intézetet rögtön eltörölni, mi talán hamar­jában pótolható nem lenne. Annál fogva Nyáry Pál képviselő ur indítványát pártolom. (Helyeslés.) Ghyczy Ignácz.; T. ház ! Nem volt ugyan szándékom e tárgyhoz hozzá szólni; (Zaj. Halljuk!) miután azonban hallottam, azon fölvilágosí­tást, melyet Tanárky Gedeon képviselő ur adott, nem tehetem, hogy ki ne jelentsem, miként, ha eddig nem lettem volna tökéletesen meggyőződve arról, hogy ezen tételt ki keli a költségvetésből hagyni, arról engem az, mit ő fölhozott, most tökéletesen meggyőzött. Elmondom röviden okai­mat. (Halljuk!) Ezen szerzet, melynek a szóban levő sub­ventio fizettetik, nem magyar szerzet; ez egy provineziába van egyesítve Ausztriával és ha jól emlékszem, a főnökség St. Pöltenben székel; hogy pedig ezen főnökségnek a szerzet szabályai sze­rint az egész nevelésre, az egész intézetre nagy befolyásának kell lenni, kitetszik azon fegyelem­ből, mely az ily szerzetekben uralkodik. Hogy a német kormány idejében itt fundatiók tétettek, azt nem csodálom; mert mi volt ezélja annak a német kormánynak 1 germanisálni; és így termé­szetes, hogy mindenekelőtt azon közeghez nyúlt, a melyről tudta, hogy az már csak annálfogva is bizonyosan kezeire fog Járni, mert maga sem magyar, maga is idegen, és érdekében feküdt, hogy előmozdítsa a kormány e részbeni törekvé­seit. Én ennélfogva pártolom Majthényi Dezső képviselőtársam indítványát. Vukovics Sebő: T. ház! Én azt gon­dolom, hogy azon módositvány, melyet t. bará­tom Nyáry Pál előadott (Halijuk !) a dologban egyátalában nem okoz különbséget: (Halljuk!) mert ha a felekezetiségről volna szó, hajlandó volnék elfogadni azon nézetet, melyet t. barátom Szlávy József fejtett ki, hogy ez megtörtént már másutt is, és a kivételt meg lehet tenni itt is. De itt másrői van szó, itt a zárdákról van szó, és ha az ezen zárdákra előirányzott összeget csak rendkivülileg szavazzuk is meg, már azzal a zárdáknak kedvezményt adtunk. (Bal felől : Igaz!) T. ház ! Ha van a szerzeteseknek oly neme, mely a társadalomra nézve veszélyes, az t. ház! a női szerzeteké. Tudjuk, hogy ez által szoktak a családokban, az örökségben s átalában a ci­vil tárgyakban a legnagyobb zavarok előidéztet­ni. (Balról: Igás!) És én hallottam, t. ház, ma­gánosoktól azon állítást, hogy ezen igen tisztelt hölgyek nem apáczák, hogy nem tesznek örök fogadást. De ez nem tesz különbséget, mert mig ők tagjai a szerzetnek, tagjai ezen intézetnek, addig nekik szabályaik a törvényes házasságot, az anyaságot tiltják és igy nem szenved kétsé­get, t. ház, hogy ez azon elvet ássa alá, mely a polgári életnek, a moralitásnak főalapja. De még más ok is forog fen t. ház! me­lyet t. barátom, a cultusminiszter ur beszédéből kimerítettem, és mely arra ösztönöz, hogy töröl­jük el azon tételt, miután az által nem teszünk kárt a női nevelében. 0 ugyanis, ha jól értet­tem, azt állította, hogy már Budán állított fel ily női intézetet; nézetem tehát az, szavazzuk meg a 4000 frtot inkább az utóbbi intézetre, terjeszsze, nevelje a miniszter ur inkább azon intézetet, melyet ő állított. (Helyeslés.) A szóban levő intézetre azonban t. ház, akár rendesen, akár rendkivülileg nem tartom megszavazhatónak a kért összeget, fElénk helyeslés és föTkiáÜások : Szavazzunk!) Elnök: T. ház! Méltóztassanak tehát arra szavazni, vajon a pénzügyi bizottság által előter­jesztett javaslatot elfogadják-e vagy nem? A kik elfogadják, méltóztassanak fölkelni. (Megtörténik. Bal felől fölkiáltások: Kisebbség!) Most méltóztas­sanak fölkelni azok, a kik nem szavazzák meg. (Megtörténik. Bal felől: A többség üt van!) Méltóz­tassanak megengedni, hogy a szavazatok össze­számittassanak. (Helyeslés.) Méltóztassanek állva maradni, a kik nem szavazzák meg. (Megtörténik.) Elnök: A képviselőház 100 szavazattal elfogadja, 104-el elveti. (Élénk zajos éljenzés. Zaj.) Kérem a t. házat, méltóztassék csendben foly­tatni a tanácskozást. Mihályi Péter jegyző (olvassa a 27. tételt.) Széll Kálmán előadó: A pénzügyi bizottság e rovat alatt a tavalyi előirányzattal egyenlőleg 28,300 frtot vél megszavazandónak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom