Képviselőházi napló, 1869. VI. kötet • 1870. február 18–márczius 9.

Ülésnapok - 1869-130

130. országos ülés február 25. 1870. 255 minden más müveit nemzetet bevárjunk, hogy mi legyünk az utolsók, azt az érvet el nem fogadhatom. A másik érv, mely indítványom ellen fölhozható, mintha egyetemünkön a doeentura meg lett volna nyitva. Ez első pillanatra plausibilisnek látszik; de valóban nem az: mert tudva van mindenki előtt, hogy a magyar egyetemen ugyan ut nyittatott a docenturának, de csak azon föltétellel, ha az illető docens előbb eensurát tesz az allopatha tanárok és orvosok törvényszéke előtt, ez pedig hasonlít abhoz — akárki mit beszél — mintha a protestáns papi faeultálása jezsuitákra bízatnék. Mert az kétségtelen dolog, hogy ez két egymással szembe tett tanirány és azon tanférfiakra bizni az egyik fél faeultálását, kik tudományilag homlokegyenest szembe állnak egymással, ez valódi képtelenség. Olyan tanárok fognak és fognának vállalkozni a magyar egyetemen a homoeopathia tanítására, kik már végzett allopatha orvosok, következőkép mindazon tudományokból, melyekből mint docensek meg lennének vizsgálandók, már letették egyszer a vizsgát. De nem is felel meg sem a czélszerüségnek, sem a tudomány méltóságának egy egyszerű doeentura; először azért nem, mert a doeentura mintegy föltételez egy rendes tanszéket és a mellett szokott alkalmaztatni ; másodszor valamely belgyógyászatnak pusztán elméleti tanítása nem vezethet ezélhoz, itt tehát kórházi osztályra is volna szükség, és igy az egyszerű doeentura, kivált ily megkötésekkel, oly ajándék, melyet a homoeopathia kétségen kívül el nem fogadhat sem hazánkban, sem másutt. A harmadik érv, melyet föl szoktak hozni, az, hogy a homoeopathia nem tudomány, tehát nem bir a tudomány azon méltóságával, a tudomány azon magasságával, hogy az egyetemen tanszéket nyerhessen. Erre nézve a nélkül, hogy a tudomány mélységére ereszkedném, melyhez ugy sem értek, egyszerűen három föltételt teszek : a homoeopathia vagy hasznos, vagy ártalmas, vagy egyik sem, quartum non datur. Ha hasznos, ebben az esetben tanítani kell az egyetemen; ha ártalmas, ebben az esetben be kell tiltani a praxist; ha sem hasznos, sem ártalmas, akkor tehát haszontalan, akkor mint eharlataneriát, mely megfizetteti magát, be kell rendőrileg tiltatni. Negyedik eset nem létezik. Minthogy pedig Magyarországon gyakorlatban van, a hol majdnem száz homoeopatha orvos van, hol jeles aliopata orvosok mentek át később a homoeopatha gyógykezelésére, hogy többet ne említsek, csak dr. Baloghot említem, és hol egyetlen homoeopatha könyv 6000 példányban kelt •el: itt tisztán humán és statistikai kérdés forog szóban, az t. i.: hogy vajon ezer meg ezer polgár élete csak félig-meddig ahhoz értő gyógykezelő emberek kezébe essék-e, vagy pedig rendszeresen tanított orvosok kezébe ? (Helyeslés.) Ezek azon szembetűnőbb érvek, a melyek fölhozhatok, és a melyekre — azt hiszem — megfeleltem. De megfelelt a magyar törvényhozás már korábban, megfelelt 1844-ben, midőn elrendelte a homoeopathia tanítását az egyetemen, megfelelt 1848-ban, midőn a tanszabadság elvét kimondatta, és megfelelt a legközelebbi országgyűlés folyama alatt, midőn a kérvényi bizottság javaslatára ajánlólag- terjesztette a gömörmegyei természetvizsgálók e targybeli kérvényét a vallás- és közoktatási minisztériumhoz. T. ház! En az ellenérveket igyekeztem megczáfolni; sikerült-e ? nem tudom, hanem egy allegóriával rekesztem be beszédemet. (Halljuk!) A költő azt mondja, hogy midőn a világ földi javai fölosztásárál volt szó. legkésőbben érkezett a költészet és tudomány, és a földön semmi kiosztani való nem levén, isten által égbe hivatott. Ezen allegóriát én tovább viszem, és azt mondom, a tudomány csakugyan fölment az égbe és lehozta magával a szabadságot a földre és a tudomány méltán megkövetelheti azt, hogy azon adomány, melyei az emberiséget megajándékozta, részére is megadassák. Én a földön a tudománynak egyet kívánok, egyet követelek: a szabadságot, és azt hiszem, ezzel mindent adok neki, és nem fogom elhinni soha, hogy ezt azon férfiú, ki költészetével Magyarország földére a szabadságnak nagyon tetemes részét hozta, az valaha megtagadhassa. (Helyeslés. Elfogadjuk!) Eötvös József b. vallás és közoktatási miniszter: A homoeopathia- és allopathiáról szólni (Derültség. Halljuk!) talán nem vagyunk illetékesek; de végre a kénytelenség ugy hozza magával, hogy erről is szóljunk. (Derültség.) Én részemről—azt hiszem,—kissé téves Szathmáry Károly t. képviselőtársunk azon fölfogása, hogy a homoeopathiát és allopathiát az orvosi tudomány két külön álló rendszerének tekinti. Az orvosi tudomány esak egy. Az orvosi tudomány egy kis része maga a gyógyítás, s a gyógymódra nézve különböznek egymástól az ugy nevezett homoeopathák és allopathák; egyébiránt egyik épen olyan orvos, mint a másik; tehát nem egészen ellenkező két tudomány a homoeopathia és allopathia, hanem a tudomány egyik ágának két külön rendszere. De még ezzel nincs eléggé praecizirozva a dolog. A homoeopathia bizonyos elvet állit föl, melyet a homoeopathiának nagy megalkotója 60 év előtt kimondott, és ezen elvhez ragaszkodik: similia similibus. Az allopathia — be kell valanom, elvtelen 20*